Gondolkodó képek
Pálfi György: Hukkle

„…ezekben a képekben közvetlenül a világmindenséggel állunk szemközt.”
(Balázs Béla)

Ahogy a film elején a csuklásra meg-megbillenõ pad lábai alatt látjuk a futkosó bogarakat, vagy ahogyan hosszan figyeljük a katicabogarat a pásztorlány ujjain, hamar érzékelni kezdjük a film sajátos univerzumának rendjét, amiben fûnek, fának, bogárnak, békának egyformán fontos a szerepe. Bennük a (kizökkent) világmindenség és az élet (kizökkenthetetlen) folyamatossága egyaránt megnyilatkozik. Ezt a fûben-fában rejtõzõ értelmet és jelentést erõsítik az olyan - a folyamatosságot és összefüggést hangsúlyozó - jelenetek, mint amikor a lány ujjáról elszálló katicabogár az õt figyelõ férfi orrára szál, majd az elcsatangoló lovakról a kamera a földbõl kibújó gyöngyvirágra kalaúzolja a nézõt. A nagy kozmikus pókháló sziluettje sejlik itt fel (aminek szintén van filmes hagyománya, elég ha itt most csak a Sátántangóra teszek egy pókfonál finomságú utalást).

„Az állatokat azért látjuk különösen szívesen a filmen, mert nem játszanak, hanem élnek.”

A kozmikus dokumentarizmusnak lesznek kulcsfontosságú szereplõi élõ s holt állatok. A kígyó, a katicabogár, a lovak, a nyúl, a gólya, a béka és a további jelentékeny számú „állatszereplõ” amellett, hogy szimbolikus jelentéstartalmaival árnyalja és bonyolítja a történéseket, a kozmikus összhang, a nagy folyamatosság megtestesítõi is. Az állatok történetei párhuzamosak az emberi történésekkel. A film indítása képpen a föld alól elõbújó kígyó, az ármányt vetíti elõre, hogy a végén a - népi hiedelem szerint a halál elõhírnökének tartott - bagoly vetítse elõre fõhõsünk sorsát. Mindeközben a természet nagy körforgása szerint az erõsebb elpusztítja a gyengébbet (a vakond a gilisztát, a vakondot a méregkeverõ, a békát a harcsa, a harcsát a horgász, hogy végül majd õt is a legnagyobb hatalom, a természet rendjét felborító méregkeverõ mérge pusztítsa el).
A nagy kozmikus körforgás érzékeltetésére és a képek gondolatközlõ erejének felerõsítésére a film a hosszú beállítások, a folyamatos kameramozgások alkotta artisztikus képformálást választja. A film zsenialitása leginkább abban mutatkozik meg, ahogyan a hosszú beállítások rendszerének és a dramaturgiai kötések vizuális hangsúlyozásának következményeképpen egy pillanatra sem ereszti a nézõt kiszállni a csodálkozás eme zökkenõmentesen gördülõ szellemvasútjáról.
VT