Fiktívnek, azaz nem valós számlának minősül az a számla, amely valótlan adatokat tartalmaz az általa dokumentált gazdasági eseményekre és/vagy az abban résztvevő felekre vonatkozóan. A fiktív számlák formailag megfelelnek a törvényi követelményeknek, azonban lényeges tartalmi hiányosságokkal rendelkeznek. Az alakilag (“látszólag”) szabályos számla meg nem történt gazdasági eseményt kísérel meg valósként igazolni. A gazdasági élet szinte valamennyi területén előfordulnak olyan bizonylatok, amelyek az alapvető számviteli szabályokat és adójogi előírásokat megszegve jogellenes állapotot hoznak létre, azaz adókikerülésre, jogtalan adóelőny szerzésére törekszenek. Különbséget kell tenni aszerint, hogy a fiktív számlát a befogadó tudtával, vagy anélkül, esetleg a kibocsátóval együttes elhatározásban használták-e fel, azaz a tőle el nem várható magatartás, illetve a bűncselekményre utaló alapos gyanú melyik oldalon jelentkezik.

A fiktív számlák - akár a kibocsátó, akár a befogadó oldalon - mindig a szürke- és a feketegazdaság szférájába tartoznak. A fiktív számla alkalmazása mindig a keletkezett jövedelmek eltitkolását eredményezi, és természetesen valamilyen úton az állami bevételek csökkentésére irányul. A fiktív számlák előfordulásának alapesetei a jelenleg hatályos jogszabályi előírások szerint:

A.) A számlakibocsátó nem adóalany

Az Áfa törvény 4. § (1) bekezdése az adóalanyiság feltételeként a saját néven folytatott gazdasági tevékenységet írja elő. Az adó alanya lehet természetes személy, jogi személy és jogi személyiség nélküli gazdasági társaság. Ennek alapján eltérő a számlakibocsátó minősítése. Gazdasági társaság esetén az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) szabályai és a cégbírósági nyilvántartás adatai alapján lehet elbírálni az adóalanyiságot. Nem minősül adóalanynak a magát társaságként feltüntetett számlakibocsátó, ha a cégbírósághoz bejegyzési kérelmet nem nyújtott be, továbbá attól az időponttól kezdődően, hogy a bejegyzési kérelmét jogerősen elutasították, vagy a cégeljárást jogerős végzéssel megszüntették. Ezekben az esetekben ugyanis saját nevében nem szerezhet jogokat, és nem vállalhat kötelezettségeket

A Ptk. 207. §-a szerint a színlelt szerződés semmis, ha pedig az más szerződést leplez, akkor a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni. A szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek, vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. A színlelt szerződések közötti különbségtétel csak polgárjogi szempontból fontos. Adójogi szempontból az ügylet elbírálásának lényege, hogy mi a valódi tartalma. Az adóvizsgálat tárgyát minden esetben az ügylet tényleges és teljesült tartalma képezi.

Figyelemmel kell lenni arra is, miszerint az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényekben foglalt rendelkezések megkerülése. Az adóhatóság a színlelt ügyletek elbírálásánál figyelembe veszi a Számviteli törvény 83. § (2) bekezdésének előírását is, miszerint a számviteli (könyvviteli) nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. Szabályszerű az a bizonylat, amely az adott gazdasági műveletre (eseményre) vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és a más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza, megfelel a bizonylat általános alaki és tartalmi követelményeinek, és amelyet - hiba esetén - előírás szerint javítottak.

A valós gazdasági esemény nem azonos a számlában feltüntetett értékesítéssel, illetve szolgáltatással. Ebben az esetben mindig meg kell állapítani, hogy a számlán szereplő mennyiségből mennyi a valóságban teljesített rész, mivel az adólevonás csak ennek erejéig fogadható el. Fontos megemlíteni, hogy a teljesítés időpontjának téves feltüntetése nem teszi a számlát fiktívvé. A gazdasági esemény tényleges teljesítésének időpontja és a számlában feltüntetett időpont esetén a tényleges teljesítés időpontja az irányadó.

C.) A gazdasági esemény nem a számlában feltüntetett felek között jött létre

Kiterjedt bizonyítási eljárást indokolt lefolytatni arra vonatkozóan, hogy a vevőnél történt-e jogosulatlan visszaigénylés, vagy a szállítónál bevétel- és adóeltitkolás. A tényállást mindkét félnél tisztázni kell. Először az érintett feleket nyilatkoztatni kell, és törekedni kell az igazság tisztázására, de figyelembe kell venni, hogy a megkötött szerződés és a kibocsátott számla magánokiratnak minősül, amellyel szemben bizonyításnak van helye.

A levonási jogot érvényesíteni kívánó adózót fel kell hívni a gazdasági eseményre vonatkozó bizonyítékoknak az előterjesztésére. Vizsgálni kell, hogy a szerződésben foglaltak esetében az adólevonási jogosultság személyi feltételei fennálltak-e, és az adó-visszaigénylés alapjául felhasznált számlák mindenben megfelelnek-e a számvitelről szóló módosított és kiegészített 1991. évi XVIII. törvény 85. § (1) bekezdésében rögzített alaki és tartalmi kellékeknek. Igazolni kell - a vállalkozás könyvelése felhasználásával -, hogy a bizonylat szerinti árut beszerezték, azt készletre vették, majd értékesítették, illetve a szerződés szerinti szolgáltatást a valóságban igénybe vették, annak ellenértékét a számla kibocsátója részére kifizették, így eleget tettek az Áfa törvény 32. § (1) bekezdés a) pontja előírásának, miszerint az adó összegét az eladó áthárította. Ezekkel igazolható, hogy az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában történt. Az Áfa és a Számviteli törvény előírása alapján a formai és tartalmi feltételek együttes megléte esetén kerülhet sor az áfa összegének visszaigénylésére. Az adó összegét igazoló dokumentumok tekintetében a formai feltételek mellett a tartalmi feltételek megléte is szükséges. Ebbe a körbe pedig az tartozik, hogy a gazdasági esemény - amelyre az adó visszatérítését alapozzák - valóban megtörtént-e, a termék ellenértékét kiegyenlítették-e és a másik adóalany részéről sor kerülhetett-e az adó áthárítására. Igen fontos annak vizsgálata, hogy a számlát befogadó (megrendelő) mindent meg tett-e annak érdekében, hogy a számla kiállítójának adóalanyiságát valószínűsíteni tudja (pl. a számlakiállító által képviselt vállalkozás legálisan működik-e, az a törvényben előírt hatóságnál regisztrálva volt-e, rendelkezik-e bélyegzővel).

Annak utólagos megállapítása, hogy a számla kiállítója a számlatömböt nem a törvényes előírásnak megfelelően számlára vásárolta, és azt nem vezette be a szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásába, valamint az adó összegét nem vallotta be az adóhatóság részére, a számlát fogadó adóalany, mint jóhiszemű adóalany nem vonható felelősségre. Ezen mulasztásokért minden esetben csak a számlát kiállító a felelős. A számla kiállítója által elkövetett törvénysértésekért a jóhiszemű számlafogadó adóalanyt a hatályos törvények alapján nem lehet felelősségre vonni azon esetben, ha hitelesen tudja igazolni, a gazdasági esemény végbemenetelekor a tőle elvárható körültekintéssel járt el, és csak utólag derült ki, hogy félre lett vezetve úgy, hogy semmilyen körülmény nem utalt arra, hogy az egész jogügylet személyi és tárgyi feltételeinek hitelességében kételkedjen. Sajnos a legtöbb esetben a vizsgálatok során nem veszik figyelembe az Áfa törvény 44. § (1) bekezdésének előírását, miszerint a számlán szereplő adatok valódiságáért minden esetben a számla kiállítója a felelős. Ha a levonási jogot érvényesítő bizonyítani tudja, hogy a teljes jogügylet, azaz gazdasági esemény esetében a törvényes előírásnak megfelelően járt el, akkor egyértelműen jogos az áfa összegének visszaigénylése. Ennek ellenére az adóhatóság sokszor nem engedi az áfa összegének levonását, sőt a számla összegének ráfordításkénti figyelembevételét (költségkénti elszámolását), mivel tényekkel nehezen bizonyítható, hogy a gazdasági esemény a valóságnak megfelelően megtörtént és annak dokumentálása is szabályszerű volt. Ha a megrendelő, azaz a bizonylatot fogadó adóalany a tőle elvárható körültekintéssel jóhiszeműen járt el és szándékosan semmilyen törvénysértést nem követett el az adóbírság és a késedelmi kamat előírását is mellőzni kell.

D.) Hibás, illetve hiányos adattartalmú számlák

Jogszabály nem határozza meg a hibás számla fogalmát, ezért a gyakorlati tapasztalatok és az életszerű követelmények alapján fogalmazható meg, hogy minden olyan név- és számelírás, hiányosság, amely nem az adóalapot és az adó összegét érinti, javítható, illetve pótolható. APEH irányelv (7012/1997. AEÉ 13.) szerint a formai hibákat ki kell javítani és az esetleges hiányosságokat a törvényi előírásoknak megfelelően, a megadott határidőn belül pótolni kell. Az áthárított adó összegét érintő számlahelyesbítés módját és adójogi következményeit az Áfa törvény 45. §-a szabályozza. A hibás bizonylatok javítására csak utalást tartalmaz a Számviteli törvény 83. § (2) bekezdése, de annak módjáról nem rendelkezik. Amennyiben az adózó a számla hiányosságát, illetve hibáját pótoltatta, illetve kijavítatta, az adólevonási joga nem korlátozható. Ellenkező esetben a számla adólevonásra alkalmatlannak minősíthető. Az adóhatóságnak lehetősége van a számlakibocsátót nyilatkoztatni, illetve ellenőrizni, ha a hiba javításának körülményei vagy egyéb okok miatt a számla hitelességét illetően kétsége merül fel. Minden törvénytisztelő vállalkozás tiszteletben tartja a különféle hatóságok azon törekvéseit, hogy harcolnak a feketegazdaság ellen, mivel annak léte zavarja a legális piacgazdaságot, és aránytalanságot okozva tisztességtelen árversenyt hoz létre. A rejtettgazdaság-mentes piacgazdaság elérése érdekében a különféle hatóságok számára szükségszerű a vállalkozások tevékenységének és nyilvántartásának, könyvelésének folyamatos ellenőrzése.

A fiktív számlák ellenőrzésével kapcsolatban az anyagi és eljárásjogi szabályok általános előírásai érvényesek, azonban a sajátosságok miatt a tényállás tisztázása nem szokványos bizonyítási eljárást igényel minden érintett féltől. A tisztázásához - egyszerre több szálon futtatva, - többféle bizonyítási eszközt kell igénybe venni. A bonyolultabb bizonyítás - minden szándékos törvénysértéstől függetlenül is - magába rejti az eljárási szabályok megsértésének nagyobb esélyét. Minden hatóságnak, illetve minden érintett személynek és vállalkozásnak törvényes kötelessége a tények és követelmények összevetése. Ezt csak úgy lehet elérni, hogy a valóságnak megfelelő tényeket megfelelő bizonyítás mellett teljes körűen tisztázzák, és azokat a törvényi követelményekkel szükségszerűen összehasonlítják. Helytelen megállapítást eredményezhet, ha a követelmény nem egyértelműen meghatározott, mivel akkor az ellenőrzés nem tudja megítélni a tényhelyzet szabályszerűségét. Hasonlóan helytelen megállapítást eredményezhet, ha az ellenőrzést végző revizor a követelményt sajátosan szubjektív megítéléssel alkalmazza.

A követelmények minden esetben jogszabályokban, jogszabályi előírásokban, esetleg olyan belső szabályzatokban, utasításokban és határozatokban lehetnek rögzítve, amelyek a magasabb rendű jogszabályokkal nem ellentétesek. A törvényes eljárás lefolytatása érdekében szükségszerű azon jogerős bírósági ítéletek és iránymutatások figyelembe vétele, amelyek az adott ügyben kötelező jelleggel funkcionálnak. Ezek az ítéletek hasonló adóellenőrzési ügyekben iránymutatásként is szolgálnak. Ezek közül is igen fontos - a helyes és törvényes döntés megállapítása érdekében - a Legfelsőbb Bírósági ítéletek figyelembe vétele. Természetesen az ítéletek a követendő eljárás mellett tanulságként is szolgálnak. A konkrét eseteket azonban mindig egyedileg kell megítélni és a bizonyítékokat egyedileg, a konkrét tényállás tekintetében kell értékelni. A hatályos törvények és a különféle szabályok általános elve, hogy minden esetben tisztázni és bizonyítani kell a tényállást. Fontos követelmény a teljes körűség, amely az adott üggyel kapcsolatos minden tény és körülmény számbavételét jelenti. Ezek betartása a fiktivitás eldöntése szempontjából igen fontos. A jelentős tény nem csak az adóalany terhére, - fiktivitást alátámasztó - hanem a javára szólókat is jelenti, melyeket egyedileg kell értékelni. A hatóságok csak így tudnak a törvényesség, a megalapozottság kritériumának megfelelni.

Készült Hodosi György az AdóTIPP 24/2000. felhasználásával

Általános szabály az, hogy a keletkezett kárnak meg kell térülnie. Így van ez a munkáltató és a munkavállaló kapcsolatában is. A kártérítés szabályai kötöttek, szigorúan szabályozottak. Kiemelkedő szerepet kap az írásbeliség, tehát gyakorlatilag mindent le kell írni. Ezt a munkáltató és a munkavállaló is akadékoskodásnak érezheti, de tudni kell, hogy az “írás még jól is jöhet”. Így sokkal tisztázottabbak a viszonyok, rögzítettek a feltételek, nem lehet mellébeszélni. Ennek jelentősége akkor van, amikor egy esetleges több milliós kár megtérülése a kérdés. Ebben az összeállításban a munkavállaló kártérítési kötelezettségével foglalkozunk a munkajog keretein belül.

A Munka Törvénykönyvéről szóló, többszörösen módosított 1992. évi XXII. törvény (Mt) 166 §-a kimondja, hogy a munkavállaló a munkaviszonyából eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 26. számú állásfoglalása szervesen kapcsolódik a témához. Kimondja, hogy a károk megelőzése érdekében a munkavállaló nem tesz feltétlenül eleget ez irányú kötelezettségének azzal, ha a károk előidézésére alkalmas hiányosságokat jelenti. Váratlanul előálló, halasztást nem tűrő és a dolgozó anyagi erejét meg nem haladó beszerzés, valamint a kisebb munkák elvégzése a munkavállalónak is kötelessége. Mindig az eset összes körülményeitől függően kell elbírálni: elvárható-e a munkavállalótól, hogy a munkáltató érdekében a költségek előlegezése mellett intézkedjék.

Az eljárás során nagyon fontos, hogy a munkavállaló vétkességét, a kár bekövetkezését, az okozati összefüggést a munkáltatónak kell bizonyítania. (Itt már megjelenik a feltételek írásban rögzítettségének a jelentősége.) Fontos felhívni a figyelmet a Legfelsőbb Bíróság BH1997/259. számú ítéletére is. Kártérítés kiszabására vagy a kártérítési felelősség megállapítására a munkavállalóval szemben kizárólag a jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyílik meg a lehetőség. A törvény megkülönbözteti a szándékos és a gondatlan károkozást. A gondolatlan károkozás enyhébb megítélésű kategória, ezért a munkajogi “büntetési tétele” is alacsonyabb. A Munkatörvénykönyve lehetővé teszi, hogy a törvényi szabályozástól eltérően magasabb mértékben is megállapítható legyen a kártérítési felelősség. Az említett törvény alapján a gondatlan károkozás esetén a munkavállaló egyhavi átlagkeresetének ötven százalékát nem haladhatja meg a kártérítés összege. A munkáltató vizsgálhatja azokat a körülményeket, melyekre tekintettel a törvénytől való eltérés alkalmazható. Ezt befolyásolhatja a károkozás mértéke, a károkozás gyakorisága, jellege, a károkozó körülményei, a vétkesség foka, a munkavállaló beosztása. Ez a felsorolás nem teljes, nem is lehet az, hiszen a törvény is csak néhány esetet sorol fel, mely bővülhet a munka világában számos más körülménnyel. Amennyiben a törvénytől való eltérést munkaszerződés szabályozza, úgy legfeljebb a munkavállaló másfél havi átlagkeresetéig terjedhet a kártérítés. Ha a szabályozás kollektív szerződésben történik, úgy ez a mérték legfeljebb hat hónap lehet. Más a helyzet amennyiben a munkavállaló szándékosan okoz kárt. Ebben az esetben a munkavállaló a teljes kárt köteles megtéríteni.

A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 25. számú állásfoglalása kimondja, hogy a munkavállaló szándékosan okoz kárt a munkáltatónak, ha előre látja cselekményének (mulasztásának) károsító következményeit, és azokat kívánja (közvetlen szándék), vagy azokban belenyugszik (eshetőleges szándék). Ebbe a kategóriába tartozik a munkahelyi lopás is. Sajnos elég gyakran előfordul, hogy a munkavállaló eltulajdonít egyes dolgokat, melyek a munkáltató tulajdonát képezik. Ez a néhány forintos értéktől a több millió forintos értékig is terjedhet. Azon túlmenően, hogy a munkavállaló erkölcsi és büntetőjogi felelőssége fennáll, bekövetkezik a teljes kár megtérítésének kötelezettsége is. A munkavállaló a teljes kárt köteles megtéríteni, mégpedig vétkességre tekintet nélkül, az olyan dolgokban bekövetkezett hiány vagy kár esetén, melye(ke)t visszaszolgáltatási, elszámolási kötelezettséggel vett át és állandóan őrizetében tart, illetőleg kizárólagosan használ vagy kezel. Ezen felelősség alól két esetben mentesülhet a munkavállaló. Az egyik az, hogy bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő, vagy azt bizonyítja, hogy a munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította. Természetesen ennek a felelősségnek az is a feltétele, hogy a dolgot írásban, jegyzék vagy elismervény alapján vette át. Ez alól kivételt képeznek a pénztáros, pénzkezelő, értékkezelő az átvett pénz vagy érték vonatkozásában, tehát esetükben a felelősség attól függetlenül fennáll, hogy jegyzék (átvételi elismervény) készült-e, vagy sem.

A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 113. számú állásfoglalása rámutat arra, hogy a munkavállalónak a Munkatörvénykönyve 169. §-ának (1) bekezdésén alapuló kártérítési felelőssége esetén a (3) bekezdésben meghatározott jegyzéket vagy elismervényt az átadás-átvétel tényének utólagos igazolása nem pótolja. Meghatározott dolognak több munkavállaló részére történő átadásánál a jegyzéket, vagy elismervényt valamennyi felelősnek alá kell írnia, a munkavállalók azonban egyik dolgozótársukat is megbízhatják, hogy az átvétel aláírásával a nevükben is igazolja. Ha a munkavállaló az átadás-átvétel időpontjában a dolgot kifogás nélkül vette át és utóbb arra hivatkozik, hogy az átvett dolog mennyisége és közölt minősége eltéréseket mutat, vagy a dolog nem azonos az átvételi jegyzéken vagy elismervényen feltüntetett dologgal, mindezek hitelt érdemlő bizonyítása őt terheli.

1999. augusztus 17-étől szigorodtak az ún. leltárfelelősség szabályai. A Munkatörvénykönyve 170. §-át az 1999. évi LVI. törvény 1 §-a állapította meg. A jogszabály 1999. augusztus 17-étől hatályos. A rendelkezést az ezt követően kezdődő leltáridőszak esetében, de legkésőbb 2000. március 1-jétől kell alkalmazni. A jogszabály kimondja, hogy a leltárhiányért a leltárfelelősségi megállapodást kötött munkavállaló vétkességére tekintet nélkül felelősséggel tartozik. Ez egy nagyon komoly és szigorú rendelkezés, ezért a feltételek megteremtése, a jogszabályok betartása kiemelt fontossággal bír. Leltárhiány az értékesítésre, forgalmazásra vagy kezelésre szabályszerűen átadott és átvett anyagban, áruban (leltári készlet) ismeretlen okból keletkezett, a természetes mennyiségi csökkenés és a kezeléssel járó veszteség mértékét (a továbbiakban együtt; forgalmazási veszteség) meghaladó hiány. Kollektív szerződéses rendelkezés, vagy a felek eltérő megállapodása hiányában a munkáltató állapítja meg a munkáltató szervezete sajátosságainak figyelembevételével a forgalmazási veszteség elszámolható mértékét, illetve azoknak az anyagoknak, áruknak a körét és arányát, amelyek után forgalmazási veszteség nem számolható el. A munkáltató határozza meg a leltári készlet átadásának és átvételének módját és szabályait, a leltárhiány meghatározásának szabályait, a leltári készlet biztonságos megőrzését szolgáló munkáltatói kötelezettségeket. Nem elégséges azonban az, hogy a törvény előírja a felelősséget, hanem a munkavállalót a meghatározott feltételekről a leltárfelelősségi megállapodás megkötését, illetve a leltáridőszak kezdetét megelőzően tájékoztatni kell. A leltárhiányért való felelősség alapvető feltétele a leltárfelelősségi megállapodás megkötése, a leltári készlet szabályszerű átadása és átvétele, a leltárhiánynak a leltározási rend szerint lebonyolított, a teljes leltári készletet érintő leltárfelvétel alapján történő megállapítása.

Előfordulhat, hogy a leltári készletet a leltárhiányért nem felelős munkavállaló is kezeli. Ebben az esetben a felelősség megállapításához szükséges az is, hogy a leltárhiányért nem felelős, de a leltári készletet kezelő munkavállalót a munkáltató a leltárhiányért felelős munkavállaló előzetes hozzájárulásával foglalkoztassa az adott munkakörben, illetve munkahelyen. További korlát a törvényben, hogy leltárhiányért való felelősség csak azzal a munkavállalóval szemben érvényesíthető, aki a két egymást követő leltározás közötti időszaknak (leltáridőszak) legalább a felében a munkáltatónál, illetve az adott munkahelyen dolgozott. A felelősség, illetve a kártérítés mértékének megállapításánál figyelembe kell venni az eset összes körülményeit, így különösen mindazokat, amelyek a munkavállaló felelősségére kihatnak, illetve, amelyek a biztonságos és előírásszerű kezelést befolyásolhatták, ezen belül a biztonságos őrzésre vonatkozó munkáltatói kötelezettségek teljesítését, továbbá a munkavállaló esetleges távollétének időtartamát. A leltárfelelősségi megállapodást írásba kell foglalni és ebben meg kell határozni a leltári készletnek azt a körét, amelyért a munkavállaló felelősséggel tartozik. Ha a leltári készletet több munkavállaló kezeli, velük csoportos leltárfelelősségi megállapodás is köthető. Ebben az esetben meg kell határozni azokat a munkaköröket is, amelyek betöltésének megváltozásakor leltározást kell tartani.

A csoportos leltárfelelősségi megállapodás meghatározhatja a felelősség munkavállalók közötti megosztását is, de egyetemleges felelősség megállapításának nincs helye. Ha a csoportos leltárfelelősségi megállapodás a felelősség megosztását nem rendezi, a munkavállalók átlagkeresetük arányában felelnek. A leltárfelelősségi megállapodás eltérő rendelkezése hiányában a leltári készletet állandóan egyedül kezelő munkavállaló a leltárhiány teljes összegéért felel. Ha a leltári készletet a leltárhiányért nem felelős munkavállaló is kezeli, a leltárhiányért felelős munkavállaló legfeljebb hat havi átlagkeresete mértékéig felel. Csoportos leltárfelelősségi megállapodás esetén a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a megállapodást kötött munkavállalók átlagkeresetének hat havi együttes összegét. Kollektív szerződés a kártérítés mértékét az előzőekben ismertetettől eltérően is meghatározhatja. A leltárfelelősség megállapítására irányuló eljárás részletes rendjét - kollektív szerződéses rendelkezés hiányában - a munkáltató állapítja meg.

Leltározásnál a munkavállaló, illetve akadályoztatása esetén képviselője, csoportos leltárfelelősségnél az eljárási szabályokban meghatározott munkavállalók jelenlétét lehetővé kell tenni. Ha a munkavállaló képviseletéről nem gondoskodik, a munkáltató az adott szakmában jártas, érdektelen képviselőt jelölhet ki. A leltárfelelősséggel tartozó munkavállalóval a leltárelszámolást és annak eredményét ismertetni kell. A munkavállaló az eljárás során észrevételt tehet és észrevételeit - kivéve, ha szabályszerű értesítés ellenére nem jelent meg - meg kell hallgatni. A munkáltató a leltárhiánnyal kapcsolatos kártérítési igényét az általános szabályok szerint, a Munkatörvénykönyve 173. § alapján érvényesítheti, tehát a munkáltató a munkavállaló által okozott kár megtérítésére vonatkozó igényét bíróság előtt érvényesítheti. Kollektív szerződés meghatározhatja azt az értéket, amelyet meg nem haladó mértékben a munkáltató a munkavállalót közvetlenül kártérítésre kötelezheti. Ebben az esetben meg kell határozni a kártérítés kiszabására irányadó eljárási rendet is. A jogszabály szerint – az általános szabályhoz képest eltérően – a leltárhiánnyal kapcsolatos kártérítési igényt a leltárfelvétel befejezését követő hatvannapos jogvesztő határidő alatt lehet érvényesíteni. Büntetőeljárás esetén e határidő harminc nap, és a nyomozó hatóság, illetve a bíróság jogerős határozatának közlését követő napon kezdődik. Ha a kárt többen együttesen okozták, vétkességük, a megőrzésre átadott dolgokban bekövetkezett hiány esetén pedig munkabérük arányában felelnek. Amennyiben a kárt többen szándékosan okozták, egyetemleges kötelezésnek van helye.

A károkozás esetén meg kell határozni az okozott kár összegét is. A kár összegének meghatározásánál a megrongált dolog kijavítására fordított kiadást, ideértve az üzemviteli költséget is és a kijavítás ellenére még fennmaradó esetleges értékcsökkenés mértékét, vagy ha a dolog megsemmisült vagy használhatatlanná vált, illetve, ha nincs meg, a károkozás időpontjában érvényes fogyasztói árat kell az avulásra is tekintettel figyelembe venni. Nem kell a munkavállalónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a munkáltató közrehatása következtében állott elő.

Készült Teleki Gyula AdóTIPP 1/2001. felhasználásával

A jövő évtől már egyetlen adózó sem bízhat abban, hogy elkerüli az adóhatóság figyelmét. Elkészült az a számítógépes rendszer, amely véletlenszerűen választja ki ellenőrzésre az adóalanyokat: évente mintegy ezer vizsgálatot terveznek. Ugyanakkor az elkövetkező két évben - a bankoknál is alkalmazott adósminősítési rendszer mintájára - úgynevezett kockázati sávokba sorolják az adózókat. Az osztályozás alapja az adózó fizetőképessége, illetve hogy mennyire tesz eleget adókötelezettségének. A feladat megszervezésére külön munkacsoport alakult. A fizetési kérelmek elbírálásánál is figyelembe veszik a kockázati besorolást, például: indokolt-e egy jól működő vállalkozásnál elengedni a késedelmi pótlékot vagy az adóbírságot, s érdemes-e fizetési halasztást adni azoknak, akiket a gyors megszűnés veszélye fenyeget. A legkockázatosabb adózók számíthatnak ellenőrzésre. Első körben a nagyadózók kockázati elemzését végzik el.

A munkáltatók nagy része továbbra sem tartja be az alapvető munkaügyi és munkavédelmi szabályokat - állapította meg az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) az első félév tapasztalatai alapján. Több mint 15 ezer cégnél vizsgálódtak, s úgy látják, a helyzet semmit sem javult, sőt a munkáltatók egyre agresszívebben lépnek fel a felügyelőkkel szemben. Az ellenőrzöttek többségénél fedeztek fel - olykor nem is egyféle - szabálytalanságot, összesen 98 ezer esetben kellett intézkedniük. A munkabiztonság vizsgálatakor több mint 9000 munkagép használatát függesztették fel, és veszélyeztetettsége miatt 4600 munkavállalót tiltottak el a munkavégzéstől. Az építőipari és a mezőgazdasági kisvállalkozásoknál a legrosszabbak az állapotok. Már eddig 55 millió forint munkavédelmi és 14,6 millió szabálysértési bírságot róttak ki rájuk. A foglalkoztatás is sok helyen szabálytalan. A cégek 28 százalékánál nem tartják be a törvényes napi munkaidőt, 27 százalékuk megsérti a bérrel kapcsolatos előírásokat, csaknem egynegyedük egyáltalán nem köt munkaszerződést, vagy ha mégis, az hiányos, s így érvénytelen. Ez utóbbi feketemunkának minősül.

Minden évben kiemelt figyelem övezi a vezetői fizetésekről készített felmérések közzétételét. A 2000-re vonatkozó adatok ugyan lapzártánkig nem láttak napvilágot, néhány tendencia azonban már kirajzolódik. Az első számú cégvezetők átlagos éves bruttó összfizetése 10 és 22 millió forint között mozgott - derül ki a PricewaterhouseCoopers felméréséből. A bruttó összfizetés magában foglalja az alapfizetésen kívül a garantált és a teljesítményprémiumokat, valamint az egyértelműen forintosítható juttatásokat. Nincs benne ugyanakkor például a cégautó, a mobiltelefon és azok költségei, illetve más kedvezmények, például a csökkentett kamatozású vállalati hitel, a vállalati termék kedvezményes vásárlása, továbbá a biztosítás, a dolgozói részvényopció, az oktatás költsége.

Ha külön is összevetjük az egyes szakterületeket, akkor kitűnik, hogy továbbra is kiemelten fizetik a pénzügyi és az értékesítési menedzsereket, csak utánuk jönnek a marketingesek és a humánerőforrás-szakemberek. Bár meg kell jegyezni, hogy az év második felében kissé megugrottak a marketingvezetői jövedelmek. A felmérés alapján készített előzetes vizsgálatok szerint ez mégsem nevezhető tendenciának a marketinges főnökök esetében, inkább egyes nagyobb, több ezer főt foglalkoztató külföldi tulajdonú vállalatokra jellemző.

A gazdasági, kereskedelmi, humánpolitikai és termelési igazgatók bruttó 6,5 - 10 millió forintot könyvelhettek el összfizetésként, ezzel stabilan ott vannak a dobogón már néhány éve. Erőteljesen hajráznak a belső informatikai rendszereket felügyelő főnökök, és valamelyest javítottak a kutatás-fejlesztést vezetők. Utóbbi két terület annak ellenére javított pozícióján, hogy ebben az évben már nem számolhattak az ezredfordulóval összefüggő informatikai megrendelés-áradattal, mint tavaly, illetve továbbra sem jut elegendő pénz a K + F-re, még a versenyszférában sem.

Nem változott az elmúlt évekhez képest az az irányzat, miszerint a vezetői összfizetés több mint 70 százalékát az alapfizetés teszi ki: a legfelső vezetői szinteken az alapfizetés az összfizetés 73 százalékát, a marketing- és számítástechnikai igazgatói pozíciók esetében átlagosan a négyötödét adja.

Az egyes szakterületeken belül nem egységes a juttatások emelkedése. Például a pénzügyi felső- és középvezetők fizetésgyarapodása kiemelkedő, míg az alacsonyabb pénzügyi pozíciókban az átlagostól elmarad a fizetésnövekedés mértéke. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a termelőszektor vidéki vállalatainál és a többségi magyar kézen lévő cégeknél meglódultak a fizetése, esetenként 15-20 százalékkal is. A pénzügyileg biztosabb háttérrel rendelkező külföldi tulajdonú cégek természetesen jobban bírják a bérversenyt, nagyobb mértékben emelték a fizetéseket, mint a többségi magyar tulajdonúak. A költekezésnek azonban határt szab a nyugatiakra is oly jellemző “ésszerű felhasználás”, vagyis a költségek lefaragása. Jellemzővé vált például, hogy az összfizetésen kívül egyes juttatások, így az autó és mobiltelefon esetében igyekeznek felső határt szabni ezek saját célú használatának azokban a pozíciókban, ahol ezek nem a státussal járnak. Az autóknál általában kilométerdíjat fizettetnek a vezetővel, vagy kap egy 300-500 kilométeres magánhasználati keretet, s e fölött fedeznie kell a költségeket. A vezetői bónuszt rendszerint két részletben fizetik a magyarországi cégeknél. Év közben adnak előleget, s az auditált eredmények megszületése után a fennmaradó részt.

Bruttó éves alapfizetések Magyarországon

Pozíció Fizetési sáv (Ft)

Gazdasági/pénzügyi igazgató 6 500 000 - 10 000 000

Kereskedelmi/értékesítési igazgató 6 500 000 - 10 000 000

Marketingigazgató 7 200 000 - 11 600 000

Logisztikai igazgató 5 000 000 - 8 000 000

Számítástechnikai/informatikai igazgató 3 800 000 - 7 500 000

Kutatási/fejlesztési vezető 4 500 000 - 9 000 000

Forrás: PwC

Megjegyzés: A 2000. évi nominális emelés átlaga 11 %.

Kezdődik a munkaebédek, fogadások, ajándékosztogatások adózási bújócskája. Az új adószabályok értelmében január 1-jétől személyi jövedelemadó és járulékok terhelik a reprezentációs költségeket. Minden ilyen célra elköltött 100 forintra 55 forint közteher jut. A cégek máris kiskapukat keresnek. Ha egy cég a saját dolgozóit hívja meg karácsonyi fogadásra, 44 százalék szja-t, 11 százalék tb-t fizet. Ha üzleti partnereit ebédelteti, a tb-járulék helyett csupán 11 százalék egészségügyi hozzájárulást juttat az államkasszának. Valamivel kedvezőbb “megoldás”, ha külföldieket vendégelnek meg: csak adózni kell, a járulék megspórolható. Hasonló kiadások terhelik a vállalkozásokat ajándékozás esetén, kivéve, ha irodaszereket osztanak ki. Ha bort, hamutartót vagy saját terméket adnak, az adó- és járulékteher azokat is érinti. Kivétel még, ha a cég saját termékét nem reprezentatív célból, hanem reklámként vagy termékmintaként adja: akkor semmilyen közteher nem sújtja. Ezen a ponton a szakértők szerint egyszerűen kijátszható a szabályozás. Az sem bizonyítható több év utáni ellenőrzéskor, hogy a fogadáson külföldiek vagy magyarok vettek-e részt. A reprezentáció fogalma is bizonytalan: a kiállítás-szervezés vajon minek minősül. Kiskapu lehet az is, ha a rendezők a partin névlegesen belépődíjat szednek, mert akkor az egész leírható költségként.

Január elején kezdődtek meg az egyeztetések a versenyszférában dolgozók idei béremeléséről. A munkáltatók 9-11 százalékos, a szakszervezetek pedig 14-16 százalékos emelést javasoltak. Sem a munkáltatók, sem a szakszervezetek nem tartották mérvadónak a kormány 2001-re tervezett 6-7 százalékos inflációs előrejelzését, azzal számolnak, hogy a pénzromlás mértéke 8 százalékhoz közelít majd. A szociális partnerek szerencsésnek tartanák, ha a kormány is csatlakozna a megállapodáshoz, erre azonban kevés az esély.

Több vállalatnál nem várták meg az országos bértárgyalásokat, az egyeztetéseket már korábban megkezdték. Szakértők szerint azonban a bértárgyalás eredménye még ezekben az esetekben is módosíthatja az emelés mértékét. A cégek ugyanis általában két részletben emelik a béreket, így ha létrejön az országos bérajánlás, az még befolyásolhatja a fizetéseket. A nagyobb vállalatoknál eddig általában a várható infláció plusz egy-két százalékos, azaz 10 százalék körüli béremelést javasoltak a munkaadók. A kisebb cégeknél nehezíti a megállapodást, hogy jelentős részüknél a 40 ezer forintos minimálbér, illetve annak adó- és járulékterhei gondot okoznak.

A minimálbér összegének változása