Hazánkban ebben az évben is a különféle gazdasági tevékenységet végző egyéni vállalkozások a hatályos törvények szerint pénzforgalmi szemléletű nyilvántartás vezetésére kötelezettek. A pénzügyileg realizált, számlával igazolt bevételeiket és annak elérése érdekében felhasznált költségeiket a bizonylatok alapján vezetett analitikus és szintetikus nyilvántartásokban könyvelik le. A lekönyvelt adatokat, valamint a hatályos jogszabályok alapján érvényesíthető adóalapot csökkentő és növelő tételeket figyelembe véve megállapítják a jogszabály szerint fizetendő adó összegét. A jelenleg hatályos jogszabályok tiltják az irányított könyvelést, azaz a törvényes előírásokkal szemben a különféle adók és egyéb kötelezettségek szándékos eltitkolást eredményező manipulációkat (például fiktív számlák lekönyvelését, szokásos piaci áron aluli értékesítést, stb.) de nem tiltja az úgynevezett adórevizor-centrikus könyvelést, amelynek eredményeként elérjük az optimális adófizetést. Annak érdekében, hogy e könyvelési módszert legálisan alkalmazhassuk nagyon fontos, hogy több hatályos törvény előírását betartsunk. Ilyen az adózás rendjéről szóló törvény 1/A. § (1-2) bekezdésének előírása, miszerint az adójogszabályokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni, mert ellenkező esetben a fizetendő adó összegét az adóhatóság becsléssel állapítja meg.

Az adótörvények alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényekben foglalt rendelkezések megkerülése. Az adóhatóság a becslési eljárás alapján megállapított adóhiány után különféle magas összegű szankciókat (például adóbírság, késedelmi pótlék, mulasztási bírság) ír elő, amellyel szemben nincs helye semmilyen méltányossági kérelemnek. Az egyéni vállalkozó tevékenységéről vezetendő könyvelését 1997. január 1-től nem a számviteli törvény, hanem a személyi jövedelemadó törvény előírásai szabályozzák, amely nem teszi lehetővé az elért jövedelem után fizetendő adó csökkentését.

Minden ember, aki adóalannyá válik törekszik arra, hogy a legális adóelkerülést, azaz az adóoptimalizálás útján az adók közül azok megfizetését vállalja, melyek a legkisebb közterhet jelentenek számára. Hazánk joggyakorlatában általános elv, hogy minden szabad, amit tételes jogszabály nem tilt. Az adózó szempontjából az adószabály céljának megfelelő magatartás viszont - mely feltétele a kedvezőbb adókötelezettség érvényesítése - általában azt jelenti, hogy a joggyakorlás és a kötelességek teljesítése során az egyes jogszabályi lehetőségekkel azok céljának megfelelően lehet élni. Természetesen ezek után is tilos az adójogszabályokban a joggal való visszaélés.

Az üzleti életben, ha a felek bizonyítani tudják, hogy kettőjük között ténylegesen megtörtént a gazdasági esemény, a szerződéses kapcsolataikat saját belátásuk szerint alakíthatják, természetesen figyelembe véve a szabad piac elvét és az azzal kapcsolatos törvényi előírásokat (pl. versenytörvény, környezetvédelmi törvény stb.) A hatályban levő különféle adótörvények rendelkezései sem adnak felhatalmazást az adóhatóságnak arra, hogy a szerződés tartalmát önkényesen állapítsák meg, mivel nem sérthetik meg a szerződési szabadságot. Az adóhatóság sem módosíthatja a felek által létrehozott jogviszonyt, ha annak valódi (gazdasági) tartalma megfelel a jogügylet formájának. A hatályos adójogszabály szerint nem számít adóelőnynek, ha az adózó a törvény által legálisan különféle adókedvezményeket érvényesít az elért jövedelemével szemben.

Az adótan alapfogalma szerint adóelkerülésről, azaz a jogszabály által lehetővé tett adóminimalizálásról akkor beszélhetünk, ha adott időszakra az adók, adójellegű fizetési kötelezettségek és támogatások egyenlegét az adóalany a legkedvezőbben kombinálja. Az egyéni vállalkozó is általában jogosult a vállalkozói jövedelmét a kisvállalkozói kedvezménnyel csökkenteni, ami összege nem lehet több, mint a vállalkozói bevétel és a vállalkozói költség különbözete. (Szja. törvény 49/B. § (12) bekezdés.) Az abban foglaltak szerint minden vállalkozónak el kell dönteni, hogy melyik kedvezmény érvényesítése jár számára valóban adófizetés csökkenéssel. Az egyik ilyen fontos kérdés a vállalkozási tevékenység folytatása során igénybe vett személygépkocsi beszerzési költségének kedvezményként való figyelembe vétele, mivel erre az Szja. törvény 49/B. § (13) bekezdés b. pontja lehetőséget ad. Ezzel azonban a személygépkocsi csak a kisvállalkozói kedvezmény alkalmazása szempontjából minősül kizárólag üzemi célú tárgyi eszköznek, a vállalkozói osztalékalap azonban nem csökkenthető az üzembe helyezés évében a “nettó értékkel” (Szja. törvény 49./C.§ (8) bekezdés) Ezek után sem minősül kizárólagos üzemi célt szolgáló tárgyi eszköznek a személygépkocsi. (Szja. tv. 11. számú melléklet “a vállalkozói költségek elszámolásáról” előírása szerint)

A helyes döntés érdekében szükséges, hogy a gyakorlati életből vett számszaki adatok alapján készített táblázatokban foglalt mutatószámokat elemezzük. A táblázatban levő adatok számítása során az alábbiakat vettük figyelembe:

1. A vállalkozói személyi jövedelemadó mértéke az Szja törvény 49./B.§ (9) bekezdése szerint 18 %.
2. Az adózott nyereség, azaz a vállalkozói osztalékalap után 20 %-os forrásadót az éves vállalkozói kivétnek a tárgyévet követő év első napján (2003. január 1.) érvényes jegybanki alapkamat (amely 2002. január 8-tól 9,5 % és a számítás során 9 %-ot vettünk figyelembe) összegéig, míg a fennmaradó összeg után 35 %-os forrásadót kell fizetni.
3. A módosított 1998. évi LXVI. tv. előírása szerint a külön adózó jövedelmek közül a 35 %-os adóterhet viselő osztalékalap után 11 %-os egészségügyi hozzájárulást is kell fizetni.
4. A számításban a vállalkozói kivét a minimális tb-alapkénti összeg, azaz a vállalkozóra vonatkozó minimálbér. (1 x 40.000 Ft és 11 x 50.000 Ft, összesen: 590.000 Ft)
5. A fentiek alapján a vállalkozói osztalékalapból 20 %-os forrásadót 106.200 Ft (590.000 x 2 x 9 %) után lehet fizetni.
6. A cégautó adó mértéke az Szja tv. 70. § (3) bek. alapján lett figyelembe véve.

1. táblázat: Kisvállalkozói adókedvezmény igénybevétele a vállalkozói célú személygépkocsi esetén

Az 1. táblázat számításai adataiból megállapítható, hogy az elért jövedelmek adója az új személygépkocsi után érvényesíthető kisvállalkozói kedvezménnyel csökkentve milyen megtakarítást tesz lehetővé.

A kedvezmény érvényesítése után azonban a személygépkocsi az egyéni vállalkozói tevékenység tárgyát képezi, azaz a vállalkozó sem személyes munkavégzésével, sem személyes használattal összefüggésben azt nem üzemeltetheti (például nem adhatja bérbe). Ellenkező esetben a kisvállalkozói kedvezmény érvényesítését követő négy adóévben a személygépkocsi után cégautó adót kell fizetni. Ennek összege a táblázat “eltérés” sorában van feltüntetve. Ezen felül a kedvezmény érvényesítését követő 4 évben belül a személygépkocsit nem lehet eladni (kivéve ha ellopták, vagy elháríthatatlan külső ok miatt megsemmisül), természetbeni juttatás formájában, vagy ellenszolgáltatás nélkül átadni, mert máskülönben a kisvállalkozói kedvezményből ezen tárgyi eszközhöz kapcsolódó rész kétszeresének 18 %-át az elidegenítés évére vonatkozó adókötelezettség megállapításakor kell figyelembe venni.

A vállalkozó a vállalkozói tevékenységét a kedvezmény érvényesítését követő 4 éven belül nem szüntetheti meg (kivéve, ha a megszűnés oka az egyéni vállalkozás halála), mert ellenkező esetben a megszűnésre vonatkozó adókötelezettség megállapításakor a “fennálló” kisvállalkozói kedvezmény kétszeresének a 18 %-át kell figyelembe venni. Mindezek alapján nem igazán tűnik kedvezőnek az egyéni vállalkozó részére a személygépkocsi beszerzés után a kedvezmény érvényesítése még azon esetben sem, ha úgy dönt, hogy amortizálni kívánja a járművet.

A vállalkozónak ebben az évben is törvényes lehetősége nyílik arra, hogy eldöntse milyen formában kívánja az elért, korrigált vállalkozói jövedelmet “kötelezően” kivenni a vállalkozásból, mivel csak a társaságoknak van arra lehetősége, hogy az adózott vállalkozói nyeresége után ne fizesse meg a hatályos törvény által előírt személyi jövedelemadót. A döntés előtt érdemes figyelembe venni, hogy a lehetséges két jövedelem-kivét esetén milyen kedvezmény érvényesíthető, azaz milyen adó, társadalombiztosítási járulék és egészségügyi hozzájárulási fizetési kötelezettség van előírva.

A vállalkozói kivét, munkabér jellegű kivételi forma, amelyet költségként figyelembe kell venni a vállalkozói jövedelemadó kiszámításakor. Ezzel elkerülhető az elért jövedelem kettős adóztatása. Az egyéni vállalkozói kivét önálló tevékenységből származó jövedelemnek számít, ezért vele szemben is érvényesíthetők különféle kedvezmények. Most csak az adózás utáni vállalkozói jövedelemmel (osztalékalap) szembeni csökkenő tételeket ismertetjük.

Az így kivett jövedelem után 20-40 %-os progresszív személyi jövedelemadót kell fizetni, amelyből adójóváírást levonni nem lehet. A főfoglalkozású vállalkozó 40 %-os, a kiegészítő tevékenységet folytató (nyugdíjas) 5 %-os baleseti járulékot, míg a munkaviszony melletti (többlet jogviszonyos vállalkozó) 37 %-os társadalombiztosítási járulékot köteles fizetni. A főfoglalkozású egyéni vállalkozó 2002. január 1-jétől havi 4500 Ft tételes egészségügyi hozzájárulást köteles fizetni. (1998. évi LXVI. tv. 9. § /1/ bek.)

Az adózás utáni vállalkozói jövedelem csökkenthető: (Szja tv. 49/C § /6/ bek.)

1. tárgyi eszközök, (kivéve személygépkocsi - a /8/ bek.) a nem anyagi dolog értékéből az adóévben elszámolt értékcsökkenési leírást meghaladó összeggel, ha az értékcsökkenési leírást az egyéni vállalkozó az adóévben kezdte el,
2. az olyan, adórövidítéssel, egyéb jogszabály megsértésével összefüggő bírság, késedelmi pótlék stb. összegével, amelyet az egyéni vállalkozói tevékenység gazdasági, pénzügyi ellenőrzése során feltárt szabálytalanságok következményeként kellett megfizetni,
3. az Szja tv. 12. számú mellékletben foglalt módon és feltételekkel tartalékolt pénz növekményével,
4. az erre vonatkozó nyilvántartás szerint, az adóévben felmerült beruházási költséget képező kiadás összegével, feltéve, hogy az azzal összefüggő tárgyi eszköz, nem anyagi javak értékcsökkenési leírása nem kezdődött meg.

Az előzőekben említett korrekciók érvényesítése után az adófizetésre kötelezett vállalkozói osztalékalapot kapjuk meg. Ennek személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége a vállalkozói kivétnek a tárgyévet követő év első napján (2003. január 1-jén) érvényes jegybanki alapkamat kétszeres összegéig 20 %-os, míg a fennmaradó összeg után 35 %-os forrásadót kell fizetni. A módosított 1998. évi LXVI. tv. előírása szerint a külön adózó jövedelmek közül a 35 %-os adóterhet viselő osztalékalap után 11 %-os egészségügyi hozzájárulás fizetendő. Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége nincs.

2. táblázat

3. táblázat

A 2. és a 3. számú táblázat számítási adatait elemezve megállapítható, hogy a főfoglalkozású vállalkozó akkor éri el az optimális adófizetési kötelezettséget, ha a negyedévben elért jövedelmét vállalkozói kivétként csak a mindenkori minimálbér (januárban 40.000 Ft/hó, míg februártól - december 31-ig 50.000 Ft/hó, azaz egész évben 590.000 Ft-ot) összegig veszi ki. Ha egyéb jövedelemből biztosított a vállalkozó és családja megélhetése, még a tényleges kivétet sem szükséges kivenni évközben, csak 2002. december 31-én, mert ezzel a negyedévi 20 %-os adóelőleg helyett csak 18 %-os vállalkozói jövedelemadó előleget kell fizetni. Itt kell figyelembe venni a pénzügyi kormányzat által kiadott 7002/2001 (PK. 17.) PM. irányelvében szakmánként megállapított úgynevezett diktált minimális jövedelem összegeit. Ennek mértéke a gyógyszerész egyéni vállalkozók esetében, ezer forint évenkénti értékben, a vállalkozó településének (lélekszámban mért) nagysága szerint:

A hatályos jogszabály szerint a főfoglalkozású egyéni vállalkozónak a tárgyhónapot megelőző mindenkori minimálbér után meg kell fizetni a 40 %-os tb-járulékot és a havi és a havi 4.500.- forint Eho-t, még akkor is ha veszteséges.

A vállalkozók a tevékenységben közvetlenül részt vesznek és általában a saját munkaerejükre is támaszkodva szereznek jövedelmet. Saját részükre nem az anyagi befektetés hozamának a növelése a fő cél, hanem saját munkaerejük jövedelmezősége. Ennek érdekében az egyéni vállalkozó - figyelembe véve 3. számú táblázat eltérő adatait - akkor jár el helyesen, ha az éves vállalkozói jövedelméből vállalkozói kivétként 590.000 Ft-ot, esetleg az érvényesíthető adókedvezmények összegét és ezen felüli jövedelmet a lineáris 18 %-os leadózás után osztalékként veszi ki. Ezzel a vállalkozó eléri, hogy általában 24,28 %-kal kevesebb közterhet kell befizetnie az elért éves jövedelme után.

5. táblázat: A 2002. évre vonatkozó adóterhek összehasonlítása kiegészítő tevékenységű vállalkozók esetén

6. táblázat: 2002. évre vonatkozó adóterhek összehasonlítása főfoglalkozású munkaviszony melletti vállalkozó esetén

A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, azaz kizárólag a saját jogú nyugdíjas és az az özvegyi nyugdíjas, aki a rá irányadó öregségi nyugdíj korhatárt elérte, akkor éri el az optimális adófizetési kötelezettséget ha évközben nem vesz ki vállalkozói kivétet (mivel a nyugdíj összege és esetleges egyéb jövedelme a megélhetést biztosítja). Érdemesebb a negyedévenként elért tényleges vállalkozói jövedelme után a negyedévet követő hónap 12-ig a lineáris 18 %-os vállalkozói jövedelemadóval leadóznia (ez kevesebb, mint a 20-40 %-os progresszív adóelőleg összege). Ezután nem kell megfizetni az 5 %-os baleseti járulékot sem. Minimális baleseti járulék fizetési kötelezettséget ugyanis nem ír elő a hatályos jogszabály, csak a ténylegesen kivett vállalkozói kivét után kell 5 %-os összeget fizetni. Tételes egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség alól ezen egyéni vállalkozót a hatályos jogszabály mentesíti. Csak a 35 %-os adóterhet viselő osztalékalap után állna fenn a 11 %-os mértékű Eho fizetési kötelezettsége.

A negyedik negyedévben a teljes jövedelmet ki kell venni vállalkozói kivétként, tehát ezen időszakra vállalkozói jövedelemadót nem kell fizetni.

A táblázat adatainak elemzése egyértelműen bebizonyítja, hogy a nyugdíjas egyéni vállalkozó az előzőekben leírt módon (az I. módszer szerint), azaz évvégén egy összegben vállalkozói kivétként vegye ki az éves vállalkozói jövedelmét, mert így tud csak a legoptimálisabban adózni utána. Az eltérés az elért jövedelemtől függően 184.230 Ft és 124.320 Ft között van és magasabb összeg esetében 10,72 %-kal alacsonyabb összeggel.

A főfoglalkozás mellett úgynevezett többlet jogviszonyban végzett vállalkozói tevékenységből ténylegesen elért jövedelem kivételének optimális módszerét a 6. számú táblázat elemzése mutatja. Ennek alapján megállapítható, hogy a vállalkozói jövedelmet (feltételezve, hogy a vállalkozó éves munkaviszonyból származó munkabére a minimális összeg, azaz 590.000 Ft volt) osztalék jelleggel érdemes kivenni (II. módszer), mert így a fizetési kötelezettség összege az elért jövedelemtől függően 67.000 Ft-tal, míg magasabb jövedelem esetén 21,28 %-kal kevesebb.

Természetesen az igénybe vehető különféle adókedvezmény összegéig érdemes a vállalkozói jövedelmet vállalkozói kivétként (I. módszer) adóztatni, mivel ezzel csak 37 %-os járulékot kell fizetni, amely alacsonyabb, mint a másik módszer szerint fizetendő 55,72 %-os kötelezettség. Ezzel még a további jövedelem utáni osztalékadó számítási módszer esetében figyelembe vehető 20 %-os adófizetési kötelezettségű rész összegét is növeljük.

Az egyéni vállalkozó által elért jövedelem egy része a saját és a családja megélhetésére nyújt fedezetet, ezért szükségszerű minden legális lehetőséget érvényesíteni az állami költségvetés felé történő adó és egyéb befizetés megállapításakor, mivel ezzel legálisan növelni tudja környezete életszínvonalát. Ennek tudatában a vállalkozó számára fontos dolog annak eldöntése, hogy a hatályos jogszabály figyelembe vétele mellett miként tud optimálisan eleget tenni a különféle fizetési kötelezettségeinek úgy, hogy azt az adóhatóság egy esetleges vizsgálatkor elfogadja, és utólag ne legyen lehetősége a törvényben előírt szankciók mellett adóhiány megállapítására.

Hodosi György, AdóTIPP felhasználásával