Mindössze 60 éve ismert, hogy a nyelőcsőbe visszafolyó gyomortartalom hatására a nyelőcső-nyálkahártya károsodhat. A kórképet elsőként Dr. A. Winkelstein írta le 1935-ben, aki a nyelőcső nyálkahártya eltérést a gyomor szekrétum (savas váladék) károsító hatásával hozta összefüggésbe és peptikus oesophagitisnek (gyomorsav eredetű nyelőcsőgyulladás) nevezte el. A reflux oesophagitis megjelölés dr. Allisontól származik, aki 1946-ban felismerte, hogy a nyálkahártya-sérülés kialakulásában a reflux mechanizmus szerepe alapvető.

A kórkép nem egy jól körülírható statikus állapot, hanem folyton változó dinamikus folyamat. Epidemiológiai adatait nehéz pontosan megadni, mivel a tünetek eltérő mértéke miatt a kórkép enyhe formáival a betegek csak egy része jelentkezik kezelőorvosánál. A reflux betegség leggyakoribb tünetei a gyomorégés, melyről a betegek 83 %-a számol be, a savas gyomortartalom visszaáramlása a garatba és a szájüregbe (regurgitáció), és jelentkezhet mellkasi fájdalom, nyelési nehezítettség és fájdalmas nyelés is. Az atipusus, nem emésztőszervi jellegű tünetek közül 47 %-ban a köhögés, 35 %-ban a hörghurut, 16 %-ban az asztma és 10 %-ban a krónikus rekedtség színezheti a kórfolyamatot. A tünetcsoport alapvetően az emésztőszervek felső részének mozgászavarán alapszik, ezért az sem meglepő, hogy az esetek 20-25 %-ában társulhat ún. “dyspepsiás” panaszokkal, mint émelygés, teltségérzet, hányinger, puffadás.

A kórkép különböző súlyosságú stádiumai közül az enyhe formák a gyakoribbak, az esetek 60 %-át teszik ki. Érdekes módon, a savas gyomortartalom bizonyítható visszafolyásának (reflux) ellenére hámsérülések (eróziók, felmaródások, fekélyek) csak az esetek 30-40 %-ában jelennek meg, mintegy alapját képezve az esetek 5-20 %-ában a nyelőcsövet érintő szövődmények kialakulásának. A teljes lakosság akár 7 %-a érez minden nap gyomorégést, és a terhes nők több mint 48 %-ának vannak refluxra utaló tünetei.

A refluxbetegség népbetegségnek tekinthető. A gyógyítás költségei hatalmas összegeket emésztenek fel az egészségügyre fordított kiadásokból, az USA-ban például évente dollármilliárdokat. A fejlett ipari országokban, illetve Európában a lakosság 40 %-ában jelentkezhetnek felnőtt korban a kórkép gyanúját felvető tünetek. Az Egyesült Államokban végzett felmérés szerint a reflux betegség a felnőtt lakosság 30-40 %-át érinti, de ez az epidemiológiai adat magában foglalja a kórkép legenyhébb és a súlyosabb tünetekkel járó, szövődményes formáit is.

A különböző kérdőíves felmérések mindenesetre azt igazolják, hogy a lakosság 4-7 %-ánál naponta előfordul égő jellegű mellkasi fájdalom (“heartburn”), amely a reflux betegség egyik jellegzetes tünete. A legtöbb baba evés után “büfizik”, de vannak olyan csecsemők, akiknél a “büfizés” olyan gyakori, hogy annak hátterében a reflux betegség is állhat. Jó hír, hogy a csecsemők 90 %-a idővel kinövi a refluxot. A kórkép gyakorisága a negyvenedik életév fölött rohamosan nő. Kanadai adatok szerint, a lakosság átlagos állapotát tükröző populációban a reflux a harmincadik életév alatt 5 %-os, a hatvanadik életév fölött viszont 19 %-os arányban fordul elő. Pontos magyar adatok nincsenek, amit nem a tudományos megfigyelések hiányos volta, hanem a kedvezményezett gyógyszerellátás jól ismert anomáliái magyaráznak.

A reflux betegség gyógyszeres terápiája eddig is számos klinikai tanulmány tárgya volt. Az egyik lényeges kezelési forma az életmódbeli változtatások. Ha ez már nem segít a gyógyszeres kezeléshez kell fordulni.

Semlegesítik a gyomorsavat. Alkalmankénti gyomorégés leküzdésére, valamint gyomor- és nyombélfekély kezelésére alkalmazhatók. A különféle antacidok savközömbösítő képessége igen eltérő, de mindegyik rövid hatástartamú. Egyik antacid sem gyógyítja meg a reflux-oesophagitist, és az éjszakai savas refluxot sem előzik meg. A Magyarországon hozzáférhető antacidok nagy része más szervrendszereket érintő hatással is rendelkezik, a készítmények egy része jelentősebb mellékhatásokat is okozhat. Ennek ellenére alkalmazhatók a korszerű gyógyszeres kezelések kiegészítésére, bár megfelelő terápiás beállítás mellett legtöbbször szükségtelenek.

Ezek a gyógyszerek segítik a gyomorürülést és fokozzák a nyáltermelést (ami közömbösíti a savat). Ezek olyan szerek, amelyek fokozzák a gyomorbélrendszer simaizomzatának mozgását (összehúzódás-elernyedés). Hosszas szedése veszélyes lehet, főleg szívbetegség esetén.

A hisztamin felfedezése óta ezek a szerek a “savhoz kötött” megbetegedések megbízható, biztonságos gyógyszereivé váltak, aminek következtében a reflux kezelésében ezek a leggyakrabban rendelt gyógyszerek. A H2-receptor antagonisták gátolják a gyomorsav termelődését, ezáltal csökkentik a gyomorsav - mint a nyelőcső nyálkahártyát károsító agresszív tényező - hatását. Hatékonyságukat számos vizsgálat igazolta, de a fekélybetegségben alkalmazottaknál nagyobb adagokra és hosszabb kezelésre van szükség ahhoz, hogy ne csak tüneti javulást, hanem a nyálkahártya felmaródás gyógyulását is eredményezzék. A gasztroenterológushoz irányított betegeknek akár 20 %-ánál is előfordulhatnak a reflux betegség olyan komplikációi, - mint például a kifekélyesedés - ahol pusztán a H2-receptor antagonisták alkalmazása révén nem érhető el gyógyulás.

Gyors, hatékony és egyenletes a hatása. Használatának következtében a refluxos beteg 78,4 %-a tünetmentességről számol be már az első terápiás napot követően. Alkalmazásának első napján a savképzés megakadályozását 88 %-ban biztosítja, hatását egyenletesen fejti ki, ezáltal éjszaka, alvás közben is tünetmentességet biztosít. Az új generációs PPI-k további előnyt jelentenek mind a betegek, mind az orvos számára. A vegyület a beteg számára már az első 24 órában jelentősen csökkenti vagy akár meg is szünteti azokat a tüneteket, amelyekkel orvoshoz fordult. Az új generáció tagjai a reflux mindazon tüneteit, amelyek a beteg kínzó panaszait jelentik, igen gyorsan és egyenletesen tudják uralni, ezáltal ideális terápiát jelentenek mind a nappali, mind a kínzó éjszakai savtúltengési panaszokkal szemben.

Ebben a megközelítésben a kezelés nem gyógyszeres beavatkozással kezdődik, hanem a már említett életstílus-változtatással. Ezen túlmenően savkötők rendelhetők. Amennyiben ezen lépéseket követően a beteg továbbra is tüneteket mutat, a kezelés kiegészítése prokinetikus szerek vagy H2-receptor antagonisták rendelésével történhet. Ha - mint az esetek igen nagy részében a tünetek változatlanul fennállnak, protonpumpa-gátlókat szoktak használni. Ez a megközelítés kielégíti a “minimális kezelést-minimális költségek mellett” elvet, és megfelel annak a stratégiának, amelyet az általános gyakorlatban alkalmaznak. A sebészeti beavatkozást azon kevés beteg számára tartják fenn, akik kevéssé együttműködőek, vagy olyan fiatalok, akiknek tünetei súlyosak és akik nem kívánják a hosszú távú gyógyszeres kezelést. A “step-up” megközelítés előnyei összefüggésben állhatnak az általánosságban alacsonyabb költségekkel, jóllehet az erre vonatkozó adatok lényegében hiányosak, mert nem veszik figyelembe az úgynevezett “másodlagos költségeket” (munkaidő-kiesés, orvoshoz fordulás gyakorisága, az életminőség romlása).

Modern korunkban a “step-down” megközelítés tűnik a leghatékonyabbnak. Ennek során a kezelést protonpumpa gátlóval kezdik, majd ezt követően visszalépnek egy alacsonyabb dózisú PPI, vagy kivételesen H2-blokkoló kezelésre. A civilizált társadalomban élő, sokszor túlhajszolt beteg megkívánja, hogy panaszai gyorsan és tartósan szűnjenek, a fenntartó kezelés előzze meg a visszaeséseket és a terápia biztonságos legyen. A modern PPI-k megfelelnek ezen követelmények. A “step-down” kezelés speciális előnyeit kísérleti tanulmányok dokumentálták.

Készült az Álarcos fojtogatóO című kiadvány felhasználásával