Magyar Lant  2000. október


Maléter Pál és a Corvin-köz kapcsolata

"Mialatt az igazság elõszobázik, tíz hazugság jut szóhoz."
(Móra)

A Corvin-köz, mint forradalmi helyszín és mint a fegyveres harcokban résztvevõ csoportok tartózkodási helye október 24-tõl tekinthetõ létezõnek. A forradalom elsõ napjaiban elért sikereket több tényezõ határozta meg: az emberek harcos kiállása, a kommunisták fejvesztése, a szovjet csapatok káoszos magatartása, a Kilián laktanya közelsége, és a pozitív véletlenek összejátszása. A Magyarországot megszálló szovjet csapatok vezetõi és a magyar kommunisták között, nem volt világos fölé és alárendeltségi viszony, mert az elõzõ idõben minden egyes kérdésben Moszkvából döntöttek. Ebbõl következik, hogy 24-25-én teljes kuszaság jellemezte a vezetõséget, a szovjet ad-hoc döntések miatt fel-fel lángoltak a megszálló csapatok és forradalmárok közötti összeütközések, tipikus polgárháborús hangulat uralkodott, nagyon sok kommunista személy túlkapásától vezérelve. A Corvin-köz harci sikereit elsõsorban Iván-Kovács László harci lendületének, M. Nagy Gábor szervezõ készségének, Helyes László, Lucza Béla tevékenységének és sok ma már névtelen hõs harcos kiállásának köszönheti. Maléter Pál személyisége, aki ismertebb volt mint a Corvin-köz valamennyi harcosa, lényegesen egyoldalúvá és kiegyensúlyozatlanná tette a közte és a Corvin-köz fennálló kapcsolatot. Maléter Pál elsõsorban a kormánnyal tartotta a kapcsolatot és nem sok idõt töltött a Kilián laktanyában és egyre nagyobb szerepet kezdett betölteni a Nagy Imre kormány katonai politikájában. Ezzel szemben a Corvin-közben tartózkodó forradalmárok, nem egy egységes csoportban megszervezett harci egységet alkottak, hanem körülbelül 25-30 kisebb nagyobb csoportról beszélhetünk, amelyet az adott konkrét harci feladat kovácsolt részlegesen egybe, de soha egyetlen alkalommal egységes egészként nem léptek fel. Számos visszaemlékezés igazolja, hogy úgy ahogy teltek a napok, a Corvin-köziek számos alkalommal igyekeztek fegyvert és lõszert szerezni a Maléter Pál által vezetett katonáktól és több ízben is kaptak ilyen természetû segítséget. A forradalom elsõ néhány napja alatt kialakult egy egyre szorosabb együttmûködés a Kilián laktanya egyik szárnya és a Corvin-köz között. A visszaemlékezõk döntõ többsége (Kecskés István, Helyes László, Lucza Béla, M. Nagy Gábor) egyértelmûen azt állítják, hogy Maléter Pál katonái és a Corvin-köz forradalmárai között, olyan tûzharcra nem került sor, mely halottakat eredményezett volna. Kezdetben volt néhány lövés váltás a Corvin-köz és a Kilián laktanya közt, - de senki nem tudja dokumentálni, hogy a tûzparancsot Maléter Pál adta volna ki, - ennek esetleg egy vagy két sebesültje akadt mindkét oldalon. Ma bármikor ellenõrizhetõ, hogy a Kilián laktanya Maléter Pál által vezetett szárnya és a Corvin-köz között lövöldözés a fizikai, ballisztikai szempontok miatt, egyáltalán nem volt lehetséges 1956-ban. Azon személyek, akik azt állítják hogy Maléter katonái számos Corvin-közi forradalmárt tûzharcban lelõttek, egyszerûen hazudnak. Ezen állítás agyrémnek minõsül, hasonlóan mint az, hogy bármelyik csoport kikiáltja magát a Kilián laktanya elfoglalójának. A Kilián laktanyát október 23-24-én, senki nem foglalta el olyan létszámú katonaság és fegyver volt ott felhalmozva, olyan stratégiai felkészültséggel rendelkeztek a bennlévõk, hogy bármikor egy hadosztály csapatait is sakkban tudták volna tartani nemhogy néhány fegyvertelen járókelõ parancsokat osztogathatott volna nekik. Ismerve az akkori magyarországi viszonyokat, ezt senki meg se merte volna tenni. Ahhoz, hogy tisztázzuk a harci események lehetõségeit a Corvin-köz és a Kilián laktanya között, elsõsorban ismernünk kell milyen volt a Kilián laktanya szerkezeti felépítése (lásd mellékelt rajz)? Ezen rajzot magyarázza el nekünk, részletesen és nagyon pontosan Kecskés István, aki 1953-ban szerelt le és számos alakalommal járt a Kilián laktanyában és 1956-ban a Corvin-köziekhez tartozott.

" I. kapu: a város parancsnoksága, itt volt a fogda (körút felé) összeszedték a kocsmázó fiatalokat, ide kísérték õket;

II. kapu helyõrség, õrezred. Kb. 1000 katona. Az õrezred, feladata volt a hidak õrsége, a pályaudvarok õrzése.

III. kapu (Üllõi út és Liliom u. sarka) annál az ajtónál volt ill szárnynál volt Maléter. A Corvin közbõl nem lehetett ide belátni sem, de ettõl a kaputól sem lehetett a Corvin-közbe látni."

A rajzunkon található méreteket nézzük akkor megállapítható, hogy a Corvin-köz Üllõi út felé esõ kijárat a Kilián laktanya harmadik kapuja, ahol Maléter Pál és katonái tartózkodtak, ballisztikai szempontból nincs kilõhetõség alatt. Ez azt jelenti hogy a Corvin-közbõl a 3-ik kapu szélességét nem érzékeljük és nem is látszik és ez fordítva is igaz. Tehát ahhoz hogy ilyen esetben egy személyt lelõjenek távcsöves puskával kellett volna rendelkezni, amivel az akkoriak nem rendelkeztek, a célzónak és célzottnak mindkettõnek ki kellett lépni az Üllõi útra ahhoz, hogy egymás látómezejébe kerüljenek. Ezen ballisztikai abszurditás igazolja, hogy csak olyan személyek beszélhetnek Maléter Pál katonái és a Corvin-köziek tûzharcáról aki a Corvin-közben nem jártak, ténylegesen nem harcoltak és csak lejáratni akarják az 56-ban résztvevõ forradalmárokat.

Lucza Béla: "A Corvin-közi kijárat bal oldalán a földszinten húzódtunk meg, minden ott volt benzines palack, gránát, mert a harckocsi nem gyúlt olyan hamar fel. A körútról nem lehetett lõni minket. Mi a tûzfalon, pincékben, háztetõn, kéményseprõjárdán, udvarátjárókon keresztül közlekedtünk. A Kilián kapuit nem lehetett látni az árkádok alól, valósággal ki kellett menni az Üllõi útra, majdnem szembeálltál már a harckocsival. A Kiliánból kértünk fegyvert, de semmilyen lövést nem adtak le ránk. Még utólag sem tudok róla."

Október 28-ától Maléter Pál egyre jobban lépett elõre a kormány ranglétráján egyre nagyobb súlya lett szavának és döntéseinek, ezért a Corvin-köziek egyre gyakrabban jártak át békésebb órákban a Kilián laktanyába. Maléter Pál mint aktív katonatiszt, nem engedte meg sem katonáinak, és nem fogathatta el semmilyen más személynek hogy lopjon vagy raboljon, feljegyzés formájában fennmaradt, hogy az egyik fegyveres személyt felpofoztat, mert megtalálta nála a lopott ékszert. Magától értetõdõ, hogy számos olyan személy volt aki a Corvin-köziekhez csapódott, nem szerették a fegyelmet, szívesebben vettek részt a tarhálásban (lopásban) ezeket pedig Maléter Pál vasszigora megbüntette mert a tolvajokat eltávolította köreibõl.

Íme hogyan ír errõl Eörsi László:

"Az egyik felkelõt (Miháli Lajost) megütötte és fogdába zárta, mert ékszert talált nála."

A forradalom utolsó napjaiban Maléter Pál mint hadügyminiszter irányítja a katonapolitikát, és meghatározó személyisége a novemberben történt eseményeknek. November 4-iki kiválásával a Kilián laktanya Corvin-köz tengely összeomlik, bizonyítja ezt az a tény, hogy lényeges ellenállást a Corvin-köz november 4-e után nem tudott tanúsítani.

Maléter Pál életét áldozta az 56-os forradalom és szabadságharcért, és ezért mártírként kell visszaemlékezni mindazoknak akik számára '56 a magyar történelem legfontosabb mozzanata volt a XX. században.

 

Petõfi Sándor:
A magyar nemzet

Oh ne mondjátok nekem, hogy
Hajnallik hazánk felett!
Látom én: az õ számára
Szõ a sors szemfödelet.
S kérni istent nem merem, hogy
Nemzetem gyógyítsa fel,
Mert e nemzet, elhigyétek,
Életet nem érdemel.

Figyelemmel átforgattam
A történet lapjait,
S fontolóra vette lelkem,
Amit e hon végbe vitt.
S mit találtam ott fölírva
Századok bötûivel?
Azt találtam, hogy e nemzet
Életet nem érdemel.

Jóra termett nép honában
Egy a szív, az akarat,
A közérdek mellett minden
Különérdek elmarad.
Itten oltárt minden ember
Ön bálványaért emel -
És az ilyen önzõ nemzet
Életet nem érdemel.

Voltak egyesek közöttünk!
Tiszta, hû, nagy szellemek,
Akik mindent, amit tettek,
A hazáért tettenek.
Hány volt köztök, kiket a hon,
Maga a hon veszte el!
És az ily hálátlan nemzet
Életet nem érdemel.

Más hazában híven õrzik
Mindazt, ami nemzeti;
Õsi kincsét a magyar nép
Megveti és elveti.
A magyar magyarnak lenni
Elfeled vagy szégyenel
És az ily elkorcsult nemzet
Életet nem érdemel...

Oh de mért elõsorolnom
E szegény hon vétkeit?
Lesz-e sors, oh lesz-e isten,
Aki minket megsegit?
A nagy isten szent kegyébõl
Jõ-e megváltási jel?
Lesz-e még e nemzet olyan,
Hogy halált nem érdemel?

 

Isten veled Attila

"...amíg él el nem felejti, hogy a múltat ki nem tépheti szívébõl."

Gyermekkora csilingelõ bársonya simogat. Dundi kezével arcom maga felé fordítja. Arra ébredtem Attila dörömböl az ajtón: engedjem be! Alig három éves, mikor a Végvár utcába költöztünk, albérletbe. A sötét elõszobából - ahol a 15 wattos villanyégõ ritkán pislákolt, "Fogy az áram, sok pénzbe kerül, én fizetem" mottó mellett - a tenyérnyi térbe öt avítt sárgásfehér ajtó nyílott, mind egyforma. Recsegett a padló. Tájékozódni a félhomályban alig lehetett. Belépés után balra nyílott a konyha, mely a harmincas évek kopott bútoraival egykor volt jobb idõkrõl mesélt.

A hatvanas évek elején mi a cselédszobát laktuk hárman: Attika, Anyuci és Apuci, boldogan. A parányi felségterületen, a védettebb oldalon a kicsiny rácsos gyermekágy trónolt, s rekamiénk, mellyel tele lett a szoba, úgy tudtuk esténként kinyitni, ha kitettük a dísznek szolgáló fehér asztalkát.

Az ütött-kopott szenes ládából dühös koppanásokkal hullottak a német brikettek a pléh kannába. Sistereg a tea fõzõ. Irmus néni - a rosszullátok bizonytalan csosszanásával ide-oda toporog, fejét felszegi, égnek álló dús haját kezével lapogatja. Kiönti a teát, a cukrot a spájzból hozza, remegõ ujjai közt a kávéskanálból a kristály édesítõ fele a konyhakõre hullik. Csikordul lépése alatt. "Nem baj, majd a cseléd felmossa!" Szõke fejét az ajtó résén a parányi emberke kidugja. "Takarodj be! Nem megmondtam, ne gyertek ki, míg én itt vagyok a konyhában" A kicsi szemekben riadalom zökken. Bújik hozzám: - Õ a boszorkány?

- Ah, nem, csak a fõbérlõ!

- Játszunk "kerekecske-gombocskát"! - Nem! Inkább mesélj nekem a Pirofka és a Kakasról" gügyögte kisfiam.

38. születésnapjára Köszöntõ

Horváth Erzsébet

 

Történet az igaz szeretetrõl

A történet még gyermekkorom elõtt kezdõdik. Volt egy házaspár, akik nagyon szerették egymást, szinte úgy mint a mesében. Úgy szerették egymást, hogy mindig békesség, szeretet volt az otthonukban, mások felé pedig segítõkészség. Szeretetük gyümölcseként két gyermek született. A gyerekek is úgy szerették egymást, mint a mesében. Persze ez természetes volt, mert szeretetbõl fogantak, szeretetben éltek, csak ezt látták maguk körül, és erre nevelték õket. A fiú 7 évvel volt idõsebb a lánynál, így aztán ölni tudott volna, ha a kishúgát bántotta volna valaki.

Jött egy "vihar" (1956), ami 18 évesen kiszakította a fiút a meleg családi fészekbõl a lány ottmaradt 11 évesen testvér nélkül, csak az emlékei maradtak meg...

36 év telt el... A fiú 36 év alatt látszólag semmi hasznosat nem tett. Mi látszott csak? Nem alapozott meg egzisztenciát. Ritkán írt levelet. Sokszor nem válaszolt a neki írt levelekre. Többször eltûnt. Ilyenkor a Vöröskereszttel kerestették kétségbeesett szülei. Késõbb alkoholistává lett, ami sajnos elzülléshez, sõt börtönhöz is vezetett egy idõben. Házasságon kívül született gyermekét sem õ nevelte fel. Évek óta munkanélküli stb. Mivel a fiú ilyen volt, az édesapja kétségbeesésében õrültséget csinált: elvállalt egy kémkedést annak reményében, hogy szolgálataiért támogatják külföldön labilis fiát. Az apa végül életével fizetett, de "áldozattá" vált bizonyos mértékig a család többi tagja is. Az anya 6 év börtönbüntetést kapott, melybõl 4 évet töltött le, a nagybáty 11 évet ült. A két egyedül maradt családra családra is igen nehéz évek következtek...

De mi lett a lánnyal ez alatt az idõ alatt? A lány ún "jókislány" volt, hiszen el sem züllött, alkoholistává sem lett. Ha diplomája nem is lett, de tisztességes szakmája, iskolai végzettsége igen. Férjhez ment, négy gyermeke van, és boldog, szeretetteljes családban él, amilyenben a szülei éltek.

36 év után hazajön a fiú, akit persze nem a tékozló fiú apja vár, sem az anyja - mert már mindketten "ODAÁT" vannak -, hanem a lány. A lány sokat beszélget a fiúval az elmúlt 36 évrõl. Végre mindent megkérdezhet tõle. A fiú válaszol is a kérdésekre. A válaszokból sok minden kiderül. Pl. a fiú sokszor azért nem írt, mert problémái voltak, melyeket úgyis neki kellett megoldania, s nem akarta vele a családot terhelni. A lány azt is megtudta, hogy miért került bátyja lejtõre. A vendéglátóiparban kezdõdött, ahol ingyen volt az ital. Alkoholistává akkor vált, amikor minden igyekezete ellenére sem sikerült boldog családi otthont kialakítania gyermekével és gyermeke anyjával. A lány nem értette, hogy a fiúnak miért nem volt elegendõ példa szüleik csodálatos házassága egy jó házassághoz, - hiszen a lány úgy érzi, hogy az õ boldog családi fészkét szülei jó példájának köszönheti. A fiú erre is magyarázatot ad: kapcsolataiban kb. a harmadik veszekedésig szokott eljutni, ezután kiadja az útját a másiknak, mondván, hogy "szüleim egy életen keresztül ennyit nem veszekedtek, én így nem tudok élni senkivel."

A lány rájön, hogy a fiúnak éppúgy elegendõ volt a jó példa, csak neki nem sikerült megtalálnia az "igazit". A fiú azt is beismeri, hogy õ valóban labilis személyiség volt, tehát volt abban valami, hogy az édesapja kötelességének érezte a támogatását, de õ semmit sem tudott arról, hogy ami a szülõkkel történt, az õmiatta történt. Amikor a lány szóbahozta a kárpótlást, hogy az végül is kettõjüké, akkor a fiú ezt mondta: "hogyha ezáltal neked kevesebb jutna, akkor én nem kérek belõle". Persze, hogy ez a kijelentés valójában mit jelent, ahhoz tudni kell, hogy a fiúnak semmije sincs, és sokkal szegényebb, mint a lány.

A lány másnap sírva gondolta végig a fiú életét, aki 18 évesen valószínûleg infantilisen és labilis alkattal került ki a nagyvilágba. Családi fészek nélkül képtelen volt felvenni a harcot a nagyvilággal. Bukásai ellenére is megõrizte azt a szeretetet, amiben élt, sõt továbbélt benne 36 éven át, mások számára láthatatlan jelekben ez a szeretet, csak õbenne élt és közben szenvedett magában. Nyilván így lehetett, ha szenvedéseit nem akarta szeretteivel megosztani. Megjárta a poklok poklát, mélységek mélységét. A lány úgy érezte, nincs hivatva eldönteni, hogy ebben mennyire hibás a fiú. A fiú nyilván megszenvedte a család elvesztését, a hontalanságot, a társtalanságot, a lezüllést, az alkoholizmust, amibõl végül is 8 éve kilábalt. Hogy ez sikerült neki, hiszi a lány, hogy valamit õ is segített ebben, mert mást távolról nem tudott tenni, csak imádkozni testvéréért. Szóval nincsenek a fiú életében látványos eredmények: diploma, egzisztencia, család, anyagi javak, de a lány valahogy úgy érzi: lehet hogy nagyobb dolgokat tett a fiú, mint esetleg az, akinek az életében látványos dolgok vannak. A lány mindenesetre óriásinak tarja az alkoholizmusból való kikerülést, de a legmegrendítõbb az az érzés, hogy újra átélhetik azt a szeretetet, amelyben fogantak és amelyben éltek. Újra felmelegedett a szívük és szinte "feltámadtak" a szülõk. A szülõk szeretete átáramlott gyerekeikbe, és ez nem aludt ki 36 év alatt sem, hanem újraéledt.

A lány visszakapta testvérét! Hát ennyi az "egyszerû" történet, ami nem is annyira egyszerû, mint nagyszerû. Több tanulságot is hordoz magában: az egyik az, hogy ne ítélkezzünk! Nem csak azért, hogy ne legyünk megítélve, hanem legfõképp azért, mert nem tudhatjuk, mi van a látszat mögött.

A másik a Szeretet, a szeretet, az élet egyedüli értelme. Úgy is mondhatnám, hogy nincs értelme semmi másért élni, csak a szeretetért. Csodálatos dolog volt megtapasztalni valóban, hogy "szeretet soha meg nem szûnik".

Debreczeni Zsuzsa

 

Mecser Lajos, a legendás atléta Csabán járt

Itthon harminckét esztendeje megdönthetetlen az 5000 méteres futás 13:29,2 perces ideje. E csúcsot Mecser Lajos 1968-ban, Stockholmban produkálta. Egy alkalommal valaki ugyan két másodpercre megközelítette, de a szakállas rekord még mindig állja az idõk próbáját. Az elnyûhetetlen sportember sorkötelesként a hatvanas években, mivel csak többszöri átszállás után tudott volna hazajutni, fogta magát és elfutott Salgótarjánba. Életében már legalább félmillió kilométert tett meg két lábán, elmondása szerint mostanság már csak napi nyolc-tíz kilométert fut.

A Salgótarjánból elindult legendás atléta - akirõl szûkebb pátriájában Mecser FC néven még klubot is elneveztek - tegnap Békéscsabán járt, a híressé vált nemzetközi Rákóczi-emlékfutás kapcsán.

Az ötvennyolc éves sportember kis stábjával augusztus 31-én indult el Szilvásváradról és szlovák, ukrán, román, és persze hazai településeket érintve jutott el a megyeszékhelyig, ahol megkoszorúzták az aradi vértanúk kopjafáját, majd Köles István, a közmûvelõdési, ifjúsági és sportbizottság elnöke a futók kopjafájára felkötötte a város címerével ellátott szalagot.

Az elõzõ napi futás után jólesett számukra a szívélyes fogadtatás, jó szájízzel, elégedetten távozhattak Békéscsabáról.

A saját indulóval rendelkezõ kilenctagú futócsapat, élén a mexikói ötkarikás játékokat is megjárt Mecserrel rövid idõzés után Orosháza felé vette az irányt, hogy megtegye a napi penzumként kitûzött közel negyven kilométeres távot. A Rákóczi Városa Alapítvány által életre hívott futás - amely idén már a hetedik a sorban - holnap Rákóczifalván ér véget

G.P. ("Békés Megyei Nap")

 

Rákóczi emlékfutás

A mi legfontosabb célunk a fejedelem emlékének õrzése, ébrentartása. Útvonalunk: Szilvásvárad, Szécsény, Miskolc, Borsi, Kassa, Késmárk, Ószada, Rozsnyó, majd a lengyelországi Ószandez és Krakkó után Szlovákia további kistelepüléseit kerestük fel, hogy aztán az Ukrajnai Munkácson át Romániába menjünk, s végül öt országot érintve Szolnok megyében tisztelegjünk.

Balla Tibor
Rákóczi Városa Alapítvány elnöke

 

MAGYAROK A FORRONGÓ SZERBIÁBAN

Október 6-a üzenete

(elhangzott Adán 2000. október 6-án délután 17 órakor a római katolikus temetõben az aradi vértanúk tiszteletére rendezett koszorúzási ünnepségen.)

Hölgyeim és uraim, tisztelt ünneplõ közönség!

Különös üzenete van ma számunkra október 6-ának, az aradi vértanúk napjának. Körülöttünk forrong az ország, sztrájkok, tüntetések, útblokádok mindenfelé. Tegnap Szerbia-szerte százezrek vonultak az utcára, hogy Miloseviæet távozásra kényszerítsék, ma pedig milliók, akik a gyõzelmet ünneplik. Ilyen méretû tömeges tiltakozásra, forradalmi megmozdulásra még nem volt példa, jóllehet nem ez az elsõ megmozdulás és polgári engedetlenség Szerbiában.

Szívvel lélekkel együtt vagyunk azokkal, akik sürgetik a demokratikus változásokat, és demokratikus kormányt akarnak, annál is inkább, mivel mi is a zsarnokság szenvedõ alanyai voltunk. Ennél fogva a vajdasági magyarok részt vettek az elnökválasztáson és a változást sürgetõ utcai megmozdulásokon.

A világ gratulált a szerb népnek, hogy kivonult az utcákra és elsöpörte a zsarnok rezsimet. Mi is örülünk a fejleményeknek, de ugyanakkor bölcsnek és óvatosnak kell lennünk. Részben azért, mert még nem zárult le a folyamat, nem vált visszafordíthatatlanná a rendszer bukása, másrészt pedig azért sem lehetünk nyugodtak és önfeledtek, mert a délvidéki magyarság jövõjét illetõen sajnálatos módon nem jött létre semmiféle egyezmény sem a szerb ellenzékkel. Kellõ önkritikával azt is hozzá kell ehhez tennünk, hogy a megnyugtató egyezmény hiánya nem annyira a szerb ellenzék hibája, mint amennyire a mi mulasztásunk.

És itt hadd térjünk vissza az 1848-49-es eseményekre. A mi sorsunk, itt a délvidéken már akkor eldõlt, amikor 1849. június közepén a cári orosz és az osztrák seregek átlépték a magyar határokat. Bem tábornoknak több mint kétszeres ellenséges haderõvel kellett szembenéznie, így csak arra vállalkozhatott, hogy hol az egyik, hol a másik csapat vezetését vegye át, mindig azét, amely meghátrált. Július végén és augusztus elején két súlyosabb vereséget szenvedett, aztán kimenekült Törökországba. A csapatok felbomlottak és a magyar fõsereg Világosnál Görgey vezetésével letette a fegyvert.

A többit, amire ez a gyászos nap emlékeztet bennünket, ismerjük. A magyarság ezen a napon, szerte a világon, vértanúhalált halt hõseire emlékezik. A tizenhárom vértanú emléke talán azért él olyan elevenen a nemzet szívében, mert azóta sem sikerült érvényt szerezni nemzeti szabadságtörekvésünknek, hiszen a nemzet egyharmada ma is kisebbségben, jogfosztottságban él.

Persze az olyan térségben, amelyben több nép él együtt, korántsem könnyû a nemzetek szabadságigényét kielégíteni. Már a szabadságharc elsõ napjaiban, március 27-én szerb küldöttség érkezik Újvidékrõl Pozsonyba 16 pontba foglalva a kívánalmakat, egyebek mellett a nemzetiség jogainak elismerését, április 8-án pedig a pozsonyi delegáció már felveti a magyarországi szerbek és a szerb fejedelemség egyesítésének a lehetõségét.

Kossuth azzal válaszolt, hogy a kivívott szabadság áldása kiterjed majd az ország minden egyes polgárára, ami pedig a szerbek újabb jogokra vonatkozó kívánalmait illeti, ennek tárgyalását a jövõ országgyûlésre kell halasztani.

Ekkorra azonban, függetlenül a pozsonyi történésektõl, már megindultak a szerb bujtogatók (emisszáriusok), hogy a magyarországi szerbséget a magyar állam ellen föllázítsák, ami hosszú idõre elhintette a magvát a szerb-magyar ellenségességnek. Mint ismeretes Rajasics, úgymond a nép kívánalmainak engedve, május 13-ára összehívta a szerb nemzetgyûlést, amelyen kitûzték az önálló szerb Vajdaság megalakulásának a programját. A szerbek a magyar koronától politikailag szabad és független nemzetként olyan területen kívántak hatalmat gyakorolni, amelyen számbeli kisebbségben éltek, hiszen az akkori Délvidék lakosságának több mint kétharmadát más népek - elsõsorban magyarok és németek - alkották.

Mind ezt csak azért idéztem fel, hogy némiképpen érzékeltessem azt a súlyos mulasztást, amely bennünket, magyarokat terhel. Hol vannak a mi jövõre vonatkozó elképzeléseink? Vajon kik és mirõl fognak tárgyalni majd a fejünk fölött? Nem kellett volna-e, vagy kellene nekünk is egy ilyen történelmi fordulóponton nemzetgyûlést összehívnunk?

Azt, hogy egy kisebbség számára a merész és távlatos jövõkép mennyire fontos, mi sem bizonyítja jobban a hajdani szerb elképzeléseknél. A magyar szabadságharc elbukott, a szerb Vajdaság viszont létrejött. A sok félelem és hányattatás után szívbõl örülünk Szerbia ébredésének és a gyõztes belgrádi forradalomnak, ahogyan szívbõl örülnénk egy szabad Vajdaságnak is. A népnek - nemzetiségre való tekintet nélkül - elege van az értelmetlen háborúkból és szenvedésbõl. Elege van a szankciókból, a munkanélküliségbõl, a kilátástalanságból, az áramszünetekbõl és az állam más büntetõ intézkedéseibõl, legfõképpen pedig a szegénységbõl.

Szeretnénk kifejezni támogatásunkat a szabadságáért küzdõ szerb népnek. A szabadság azonban minden népet egyaránt megillet, így bennünket, délvidéki magyarokat is. És tekintettel arra a körülményre, hogy az együtt élõ népek 1848 óta sem jutottak közös nevezõre az együttélés módját és hogyanját illetõen, a szerbiai változások különös fontosságot adnak ennek a kérdésnek. Tapasztalataink szerint a szerbek felfogása ebben a kérdésben ma még jelentõsen eltér a miénktõl. De most ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy végre a szerb nép szembeszállt azzal a kemény diktatúrával, amely útját állta a térség demokratikus átalakulásnak.

Reméljük, hogy a beindult változások során elõbb-utóbb elfogadható megoldást találunk nemzeti közösségünk nyitott kérdéseire, s hogy a jövõben nem a mi szabadságjogaink feladása lesz a záloga a nemzeti megbékélésnek, ahogyan ez eddig történt, immár vagy másfélszáz éven keresztül.

Éljen a szabadság!

Dr. Hódi Sándor

 

Várakozási hangulat

Azt a közmondást, hogy ruha teszi az embert jelen esetben átváltoztatom ekképpen: "viselkedésben mutatkozik be az ember", mert mit tapasztalhatunk már az ambuláns pszichológiai vizsgálat elõterében &endash; ideges, sietõs szülõket, kinek hangulata ráragad mindenkire, így a gyermekre is.

Tudjuk hogy a beteg gyerek nem nyugtató hatású, hanem még egy bajjal több a szülõ nyakán, fõképp ha hosszú távú kezelésrõl van szó. Akármilyen paradoxálisan hangzik is e kijelentés, a krónikus beteg gyermekkel és hozzátartozóikkal az együttmûködés ideális. Az idõ folyamán a szülõ "megtanulta" hogyan kell viselkedni, miben áll a beteg-hozzátartozó-gyógyító hármas kapcsolata. Ez a magatartás már interiorizált nem ösztönös, hanem tanult cselekvés, a társadalmi életbe a civilizált világba való alkalmazkodás íratlan feltétele, ami az egymás iránti tisztelet kinyilvánítása mellett arról is szól, hogy nemcsak jogaink hanem kötelességeink is vannak.

Vegyünk e létezõ magatartási formák skálájából két példát. A nyugodtan váró türelmes és kíváncsisággal teli szülõ jelenléte pozitív hatású. Míg sorra nem kerül &endash; akkor is ha kevés az eltelõ idõ - érdeklõdik a többi várakozótól, annak problémáját is megismerve megértõbb tud lenni más és önmaga számára is, sõt saját gyermeke iránt támasztott követelményeivel szemben is. Ne felejtsük el, hogy aki töprengõ az megáll gondolkodni, elmélkedni más problémái felett is &endash; jóindulatú de szakavatatlan tanácsadás nélkül &endash; megérti jobban környezetét és a hírtelen agresszív kitörései is mérséklõdhetnek.

A megértõ szülõ akinek sok fejtörést okozott gyermeke problémája, várja a szakember javaslatát, s ha eddigi próbálkozásai kudarcot vallottak, azt nem személyeskedéssel éli át.

Az a szülõk egyik rémképe vagy karikatúrája aki már az épületbe is elégetetlenül lép be, valami kifogást talál, mindenbe beleköt, izeg-mozog, pedig nem övé a "fõszerep". A gyerek a szülõ tükörképe, ha ránéz az ember a felnõtt-gyerek párosra, máris az elsõ következtetéseket levonhatja: egyedi nevelésre törekvõ, elkényeztetett, elhanyagolt, ideges, nemtörõdöm, külsõségekre adó, sznob. Talán még statisztikai felmérést is lehetne végezni abból, hogy a különbözõ életvitelû szülõk milyen gyermeki magatartást tartanak kifogásolandónak.

A szülõi magatartásformákkal azért kell foglalkozzunk, mert "ragadósak". Inkább a rosszat mint a jót mindenkirõl, ellenvéleményt csak azértbõl &endash; érv nélkül. Ennek az évadnak az egyik jellegzetes magatartása az elvált szülõk esetében, hogy még durvábban megy az embertelen harc, egymás tönkretétele, a bosszú, s nem a gyermekért, õ magáért, hanem a gyermekkel együtt járó, kizsarolható pénz a tét, a gyermeknek pedig nyoma sincs a panaszáradatban, de muszáj hallja hogy "azért jöttünk, hogy papírt vagy igazolást kapjunk" arról hogy a másik fél (anya/apa) alkalmatlan a gyermeknevelésre.

És akkor, ki az alkalmatlan?- ez a kérdés.

Tiszay Gabriella

 

Diplomata szüret

Szekszárd város újból kitett magáért! Õ volt a házigazdája annak a Szféra rendezvénynek, amelyet az idén hetedszer rendeztek meg. Mint mindig, most is egy történelmi borvidékre esett a rendezõk választása. Anélkül, hogy külön sorrendet mernék felállítani az eddigi rendezvények között, azért ki kell emelnem Szekszárdot. Tavaly, szintén a Szféra felkérésére rendezték meg a polgármesterek találkozóját, állítom legalább ekkora sikerrel. Úgy tûnik, a jó bor, jó házigazdát eredményez. A mintegy húsz országból kb. kétszázan voltak jelen, többségében diplomaták, üzletemberek, de voltak neves mûvészek is a vendégseregben. A rendezõ Szféra, illetve a házigazda Szekszárd város jóvoltából egy hangulatos, baráti találkozó zajlott le szeptember utolsó szombatján, megspékelve egy komoly városnézéssel, valódi szüreti munkával, kiváló, királyi fõszakács által készített ebéddel, borkóstolóval, borlovagrendi avatással és aktív részvétellel a szüreti ünnepi felvonulással. Remek, igazi magyaros vendéglátás volt. Köszönjük.

Márai Barna

Az Agrárhallgatók Nemzetközi Egyesülete Nagykovácsiban, október 24-29 között rendezi meg szakmai konferenciáját, melynek fõ témája: "A folyóvédelem és az agrárpotenciál összefüggéseinek fõ vizsgálata Magyarországon és a határon túl." A konferencia célja, hogy a diákok és a szakemberek átfogó képet kapjanak a hazai területfejlesztési koncepciókról, a folyószennyezésbõl és az áradásokból származó károk enyhítésérõl. Díszvendégek lesznek: Dr. Torgyán József (FVM miniszter), Dr. Ligetvári Ferenc (környezetvédelmi miniszter) és Dr. Szendrõ Péter (a Szent István Egyetem rektora).

 

Egerszegi Lajos

Ügyünket a Budapesti Pest megyei Népbíróság tárgyalta. Én, mint elsõrendû vádlott 9 évet, Almádi Jóska 12 évet, Zulik Jóska 5 évet, Börzsei Jancsi 6 évet, Szelõcei Pisti 5 évet, Helt Jancsi 5 évet, Fekete Marci 10 hónapot, Kiss Jenõ 8 hónapot, Tombort leválasztották tõlünk. Azért ítéltek el bennünket, mert aljas módon elrejtettük a fegyvereket a Várpalotai dombon, hogy egy esetleges újabb ellenforradalom esetén felhasználjuk a szovjet csapatok ellen.

Itt kívánom megjegyezni, hogy a kihallgatások alkalmával azt tapasztaltam, hogy a civil vizsgálótisztek általában a pufajkások végezték. Esetenként szadista módszerekkel. Mindenkinek meg lehet bocsátani, de a gyilkosoknak, azok kiszolgálóinak soha. ...

Feleségem a négy gyerekkel szenvedett a legtöbbet, amiért köszönet jár neki. Mert ha nagyon nehéz körülmények között is, de becsülettel nevelte a gyerekeket a hat év alatt is, míg távol voltam. Mindig azt szoktam mondani, hogy mindent el lehet venni egy embertõl, de a becsületet és a tudást soha. Így tudtam elérni a családom összefogásával, hogy már 8 unokám és egy kis dédink saját kertes házban lakik (mert mind a négy gyermekünknek építettünk). Itt e helyütt szeretném megköszönni mindazoknak, akik önzetlenül segítették családomat a nagyon nehéz idõszakban, különösen Fekete Imre bácsinak és családjának, Kiss Karcsi bácsinak, Szentágotai doktor úrnak és családjának.

Schrick Ferenc (1919-2000)

Vácott, a Nemzeti Bizottság tagjai a következõk voltak (ideiglenes 1956. október 26.-án és végleges 31.-én): Elnök: dr. Kristóf Béla; Tagjai: dr. Bartos Antal, Balogh András, Borbély János, dr. Csomor János, Danics Mihály, dr. Hampó Ferenc, Keresztes István, Köbl János, Korda Szabolcs, Kurdi Károly, Környei Imre, Lehõcz János, Móricz János, Mjazovszky Károly, Pajor Sándor, Pölcz Béla, Soltész Ignác, Schrick Ferenc, Szépe Zoltán, Cs.Tóth László, Végh Ferenc. Póttagok: Czollner László, Dombai Miklós, Gyurkovics Tibor, Kapitány Ferenc, mészáros Ferenc, Nagy Károly, dr. Nemes István, Rákóczi András, dr. Ottó Károly, dr. Vajta Gábor, Skulka József, dr. Verzsényi József.

1. Schrick Ferenc részt vett 1956. október 24-én Vácott a fõtéri Városháza elõtti és a Székesegyház-téri az országot megszálló, "Felszabadító"-kat dicsõítõ emlékmûvek ledöntésében.

2. Schrick Ferencet a Forradalmi Nemzeti Bizottságba választották.

3. Schrick Ferenc robosztus termete, fizikai ereje, bátorsága adottságaival, rátermettségével, mindvégig Dr. Kristóf Béla (elnök) testõre, több esetben védelmezõje is. Katonai Ellátószolgálati képzettségénél fogva, a Bizottság elsõsorban a város alapvetõ közellátása biztosításával bízta meg.

4. Schrick Ferenc részt vett Dr. Péteri József Váci megyéspüspök hazahozatalában. 1956. október 30-án a Nemzetbizottság úgy határozott, hogy a Hejce-i kastélyban raboskodó váci megyéspüspökét, kiszabadítja és hazahozatja régi hivatalába. Ebben vett aktívan részt Schrick Ferenc.

5. Schrick Ferenc részt vett a "Gerilla alakulat" mobilitásának feltételeinek megszervezésében és biztosította a szükséges autóbuszok üzemanyag-ellátását.

6. Schrick Ferenc részt vett 1956. október 27-én a Váci Börtön politikai foglyainak kiszabadításában.

7. A Nemzeti Bizottság elfogadta Vincze Ferenc körkörös védelmi javaslatát november 4-én, amikor a szovjet csapatok körülzárták a várost és tárgyalásos megegyezést kezdeményezett a szovjetekkel. A parlamenteri feladatokat ismét Schrick Ferenc kíséretére bízták. A szovjet parancsnokkal folytatott eredményes tárgyalása folytán, a szovjet csapatok elvonultak Vác határából. Ennek következtében a Nemzeti Bizottság november 11-ig a helyén maradhatott.

8. Dr. Kristóf Bélát és családját, más jogosan menekülni kényszerült barátaikkal, együtt tehergépkocsijával az osztrák határig szállította, ahol sikeresen átjutottak.

Feri kedves! Az 56-os bajtársak õszinte tisztelete és megbecsülése kísérjen. Nyugodj békében

az 56-os Magyarok Világszövetség Elnöksége és annak minden tagja

 

Almádi József (1929-2000)

Pest Megyei Bíróság
NT. 13/1989/4.

Szervezkedés bûntette miatt Egerszegi Lajos és társai ellen folyamatban volt bûnügyben a megyei bíróság

RIBB JÓZSEF (jelenleg Almádi József, aki 1929. szeptember 2-án Seregélyesen született, anyja: Bognár Erzsébet) 8100 Várpalota, ... lakos

kérelmére igazolja, hogy a vele szemben a Pest Megyei Bíróság népbírósági tanácsa 1957. július 30-án hozott NB.975/1957/7. számú ítélet &emdash; amelyben nevezettet a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bûntette miatt 12 évi börtönre, mint fõbüntetésre, 10 évi egyes jogoktól eltiltásra és 1000. forint vagyonelkobzásra ítélte &emdash; az 1989 évi XXXVI. törvény 1.§-a alapján s e m m i s.

Ribb József 1957. április 15-tõl volt elõzetes letartóztatásban, majd folyamatosan töltötte börtönbüntetését, amelybõl 1962. április 3-án szabadult, amikoris az Elnöki Tanács a 0091/3/62. számú határozatával a hátralevõ büntetést kegyelembõl elengedte.

A megyei bíróság az 1960. április 6-án hozott NB 975/1975. számú végzésével az 1000. forint vagyonelkobzást végrehajthatatlannak nyilvánította.

Budapest, 1990. január 22.

Kedves Jóska! Az 56-os bajtársak õszinte tisztelete és megbecsülése kísérjen. Nyugodj békében

az 56-os Magyarok Világszövetség Elnöksége és annak minden tagja

 

Az ítélet

Mártának, aki életem legnehezebb idõszakában igaz szeretetével, rendíthetetlen hûségével és önfeláldozó hõsiességével állt mellettem. Ezzel a válságos napjaimban is értelmet adott életemnek.

A 00-ás népbírósági per korlátozott nyilvánosságú volt, az ávófõnök fenyegetése ellenére csak a bejelentett közvetlen hozzátartozók vehettek részt.

A vádat képviselõ megyei fõügyész mellett ott ült egy ávóstiszt, és a forgatókönyv szerinti lebonyolításban segédkezett. Minden tárgyalási napot szünnap követte, hogy a már megsemmisített állítást a szünnapot követõ tárgyaláson újból megkíséreljék bizonyítani. Magamban már mosolyogtam ezen a béka-egér harcon, mert jól tudtam, az ítélet úgysem a tárgyaláson elhangzó adatokra és bizonyítékokra épül. Hallani sem akartak arról, hogy én az új város vezetésben is mint a vb-be kooptált elsõ elnökhelyettes, több mint két hónapon át dolgoztam a város életének konszolidációjáért, s hogy Szeged az országban kivételes helyzetet foglalt el a forradalomban, az nem kis mértékben az én személyes munkám és tekintélyem eredménye. Ennek figyelmen kívül hagyása egymagában olyan törvénysértés, amely a másik törvénysértést, a koncepciós pert is megakadályozta volna. Kezemhez nem vér, hanem - kérkedés nélkül mondva - csak jótétemény tapadt.

Vádlott társaim a nyomozás során veréssel, fenyegetéssel kikényszerített vallomásaikat a bíróság elõtt egytõl egyig azzal vonták vissza, hogy ezek nem az õ vallomásaik; amit a gépírók leírtak, vagy kézzel a kihallgatók, a szerkesztõk szövegei, aláírásukat pedig kikényszerítették. Veréssel, sötétzárkával. Az egyik honvéd százados azt is szóvá tette, hogy az ellenem szerkesztett jegyzõkönyvet a kihallgató tiszt azzal a rábeszéléssel íratta alá, hogy neki, mint munkásszármazásúnak, segítséget jelent ez az értelmiségi Perbíróval szemben. A bíróság elõtt kijelentette, hogy szégyelli, amiért hagyta magát erre a gyalázatra rábeszélni. Most azonban visszautasítja, ez nem az õ vallomása: Perbírónak a város minden vonatkozásban sokat köszönhet.

Elõfordult az is, hogy amikor a vádlott nem volt hajlandó a ráerõszakolt vallomást elismerni, az egyik népbíró felejtkezett meg magáról. Õ is azzal próbálta rábeszélni, hogy mint munkásnak, javát szolgálja, ha az értelmiségi Perbíróra terhelõ vallomást tesz. A munkás erélyesen visszautasította a felbujtásnak minõsülõ bírói rábeszélést.

... Bevezették a tanút, volt nemzetõr rajparancsnokoz, polgári iskolai tanárt, Kiss Ferencet. A következõket vallotta:

"Az öthalmi karhatalmi laktanya õrzésére voltam kirendelve rajommal, amikor a néptanács elnöke magához hívatott, és elrendelte a laktanya õrzésének teljes beszüntetését. Amikor rajommal elvonultam, a helybeli lakosság behatolt a laktanyába, és megkezdte a fosztogatást."

Erre az elnök gúnyosan felém fordulva azt kérdezte, van-e hozzászólnivalóm?

- Igen, van.

Felálltam, közel mentem az elnöki emelvényhez, és szembe a tanúval, ujjammal rámutatva mondtam:

- Úgy látszik, a bíróságok az utóbbi idõben nem csíptek nyakon egy hamis tanút sem. Ez a vallomás - határozottan kijelentem - a hamis tanúzás tipikus példája. Ezt az embert nem ismerem, sohasem láttam, semmi közöm sem volt hozzá!

A hamis tanú füle tövéig elvörösödött, a szája is remegett az ijedelemtõl. Annál harsányabb volt az elnök. Szokatlanul éles hangon rivallt rám:

- Tartsa meg a véleményét magának!

- Az én helyemben pontosan így reagált volna ön is.

Erre elvezették a csütörtököt mondott tanút. Elétûnt a terembõl az addig jelenlétével a tanúk felett õrködõ ávós tiszt is.

... A perbeszédek és az utolsó szó jogán elmondott beszédem után az ítélethozatalra visszavonult népbíróság mintegy fél óra múlva visszatért, de az ítélethirdetésre új napot tûzött ki. Az elsõfokú ítélet többrendbeli bûnösségemet megállapítva 15 év börtönbüntetéssel sújtott. Ennek hallatára az ügyész bõszülten ugrott fel, s törvényességi óvást jelentett be a halálbüntetés mellõzése miatt. Vádbeszéde szerint ugyanis a néphatalom megtámadása miatt más büntetést nem kaphatok. Az ügyészi fellebbezés súlyossá tette helyzetemet, mert ez összhangban volt az ávósok rám testált ítéletével.

... Az ügyész megtartotta szavát. Lélegzetvisszafojtva kezdõdött az ítélet felolvasása (másodfokú bíróságon). Megállapította többrendbeli bûnösségemet, sõt még fokozta az egyik vádpontot, mert a szervezkedés vezetése helyett most már a mozgalom vezetõjévé léptetett elõ. Enyhítõ körülményeim viszont bõvültek: kiemelkedõ volt tudományos munkásságom; az események alatt szembeszálltam az izgága tömegekkel; a letartóztatottak hozzátartozóinak kérésére több szabadlábrahelyezést rendeltem el; a népbíróság fellebbviteli tanácsa a halálbüntetést mellõzve életfogytiglani börtönnel sújtott.

Dr. Perbíró József
(Ötvenhat Szegeden &emdash; emlékeimben, címû kötetébõl)

 

Arcképcsarnok

DÉVAI NAGY KAMILLA (1950)
Énekes, elõadómûvész. 1994-tõl a törökbálinti Szõnyi Erzsébet Zeneiskolában énekes-gitáros elõadómûvészetet tanít. Az év elõadómûvésze (1980), Liszt Ferenc-díj (1987). 1973-ban a berlini VIT-en az Arany Fesztiváldíj nyertese. 1975-ben az USA-ban 105 nap alatt 97 koncerten énekelt a budapesti Táncegyüttes szólistájaként, 1976-ban Montrealban az olimpia egyetlenként képviseli a magyar kultúrát. 1971-tõl fellépett Európában, Libanonban, Ecuadorban, Venezuelában, Kínában, Koreában, Szíriában. 1983-1995 között a Honvéd mûvész együttes szólistája. Fõbb lemezei: Gyújtottam gyertyát (1980), Krónikásének 1980-ból (1980), Ballagó évszakok (1989), Hívj és vezess (1990), Gyermek születik (1992), Daloló vizek (1995).

LÁSZLÓ JÁNOS (1922)
Orvos, szülész-nõgyógyász. Tanulmányúton vett részt NDK-ban, Dániában, az USA-ban, Angliában. 200 tudományos közleménye, 4 könyve ls 7 könyvrészlete jelent meg nõgyógyászati patológia, klinikai genetika tárgykörébõl. A kórbonctan és kórszövettan, szülészet-nõgyógyászat, endokrinológia és klinika genetika szakorvosa. Fõbb munkái: Nõgyógyászati pathologia (1967), A szülészet-nõgyógyászat aktuális kérdései (1987).

 

Köszönet

Köszöntünk Titeket, feleségeket, anyákat, nagymamákat, lányokat és minden magyar nõt, akik Magyar Hazátokat védtétek az 1956-os világra szóló forradalomban és szabadságharcban. Önzetlenül vállaltátok a névtelenséget és hõsiesen szembeszálltatok az ÁVH-s és karhatalmista pribékek minden megaláztatásával szemben, Tartották a hitet, a reményt a sok tízezer elítéltben és meghurcoltban, védtétek családotokat és becsületben, igazi magyarnak neveltétek gyermekeiteket és szeretettel vetéttek körül a forradalmárokat és szabadságharcosokat, akik e szeretetnek köszönhették, hogy képesek voltak elviselni a legdöbbenetesebb fizikai, szellemi és erkölcsi kínzásokat.

Köszönjük Nektek magyar nõk, mindazt amit a hazáért tettetek és tesztek, a Jó Isten kegyelme kísérjen e földi életben és az örök békesség virradjon rátok.

az 56-os bajtársak, és a világ magyarjai férfiai


Magyar Lant online
A Nemzeti Demokrata Párt havilapja
HU ISSN 1418 8503

[Elôzôszám]     [Következôszám]