Magyar Lant  2000. január


Tisztelt Érsek fõpásztor!
Tisztelt fõesperes úr!
Tisztelt polgármester úr!

Az Úr Jézus Krisztus születésének 1999. esztendejének december havának 19. napján az Isten kegyelmébõl összegyûltünk a Jászárokszállási templom újjászentelése alkalmából az Istennek gyermekei. Igen jól hallották Isten gyermekei vagyunk valamennyien, mert ahogy a családban a szülõ felneveli felnõtté a gyermekét és az önállóan képes cselekedni, akár többet és jobbat mint szülei; azzal ellentétben az ember születésétõl fogva haláláig a Mindenható Istennek gyermeke marad, mert az ember mindig kész a megújulásra, de az Isteni tökéletességet nem képes elérnie és ezért marad az ember, a örökké tökéletesíteni óhajtó Isten gyermeke.

Az emberiségnek Istenben való hite sok millió éves, melyet csak megerõsített kétezer évvel ezelõtt Krisztus földi jelenléte és azóta is minden újszülött abban a reményben fogant e földi létre, hogy Isten küldötteként hirdetni fogja a szeretetet, a békét, a kölcsönös tiszteletet, és a jövõbe vetett hitet. Sajnos a gonoszság megfertõzte az embereket és ezért az emberiség csak részben teljesíti a küldetését.

Éppen ezért nem meglepõ, amikor a magyarok vándorló õseirõl azt állapítják meg a kutatók, hogy keresztények voltak és csak ennek a konkrét gyakorlási szertartásai mások voltak, mint a római egyházi szokásjogból fakadó külsõségek és szokások. Mindezeknek természetes következménye, hogy Szent István királyunk a világon a leggyorsabban tudta elfogadtatni a magyar néppel a keresztényi gondolkodás és gyakorlástan formáit.

Szent István királyunknál az államalapítás és az egyház összefonódott és ez ezeréves fennmaradásúnknak egyik pillérévé vált. A másik pillért a magyar nyelv magas fokú fejlettsége jelentette, mely ma is annyira tökéletes gyémánttisztaságú, hogy a nagy hatalmak beszélt nyelvei, messze-messze lemaradnak a magyar nyelv szilárd struktúrája, megkomponált szerkezete és formai gazdagsága mögött. Ezeréves fennmaradásunk harmadik pillérét jelenti a magyar ember sajátos lelkisége, mely megnyilvánul, a magyar haza iránti szeretetében, a honvágyában, a becsületességben, a nyíltságban, az õszinteségben, a bátorságban, a kitartásban, a baráti szó megtartásában és elutasítja a pénz mindenhatóságát, az ármánykodást, a hátbatámadást, a gyávaságot, a globalizációt és a hatalmasságok elõtti csúszó-mászó magatartást, a felelõtlen hajbókolást.

A Magyarok Istene kegyelmébõl olyan politikusaink voltak, mint Mátyás király és Kossuth Lajos, olyan gazdasági szakembereink mint Széchenyi Ferenc és Széchenyi István (kevesen tudják, hogy az Akadémia õsének alapjait Széchenyi Ferenc tette le a XVIII. sz. végén 43 akadémikussal, mely poraiban elhalt, de fia Széchenyi István újjáélesztette), olyan egyházi méltóságok mint Mindszenti József bíboros és Márton Áron püspök.

A csodálatos emberi nagyságokkal büszkélkedõ Mátyás királyunk, nagyon sokat tett Magyarország nagyhatalmi státusáért, de soha nem feledkezett meg az apró munkákról sem, ennek egyik fényes bizonyítéka a Jászárokszállás-i templom alapító okirata 1458-ból.

A magyarság, mint Isten kiválasztott népe az elmúlt kétszáz év folyamán két alkalommal is elõre vitte a Földünk társadalmainak fejlõdését: 1848-49-ben és 1956-ban a két szabadságharc és forradalom alkalmával. Ezzel szemben, a világ összes népei egyetlen elõre mutató forradalmat hajtottak végre a francia forradalmat. Ezért legyünk büszkék arra, hogy a magyar nép, a Föld összes népei közül a legforradalmibb nép.

A Jászárokszálláson élõ magyar emberek példát mutattak, az ország többi településének és az egész magyar népnek, befogadták már elõbb a harmadik évezred üzenetét a szüntelen megújulás gondolatát és konkretizálták is azt; erejükön felüli adakozással, támogatással és összefogással megoldották templomunk felújítását.

Az új évezred hajnalán köszöntsük bátran egymást magyarok és nem magyarok, emberek és emelt fõvel hirdessük Isteni küldetésünket, minden erõnkkel harcoljunk azoknak teljesítéséért és univerzális megvalósulásáért. Az emberiségnek az kell legyen a globalizációs nagy álma, hogy megfeleljen azon történelmi feltételeknek, melyet a Mindenható Isten számunkra kijelölt és akkor biztosan megmarad országunk, Magyarország is, a földi népek nagy testvéri közösségében a harmadik évezred egész folyamatában.

A magyarok Istenéhez fohászkodjunk, hogy a XXI. században Mátyás királyhoz és Kossuth Lajos méltó magyar politikusaink, a Széchenyiekhez méltó gazdasági szakembereink és Mindszenti Józsefhez és Márton Áronhoz méltó egyházi méltóságaink is legyenek hazánknak és akkor biztosítva lesz az elkövetkezõ ezer esztendõ magyar államisága is.

Dr.Vincze János

Petõfi Sándor:
Szomorú éj

Éjfél lesz, és én mégsem alhatom,
Mert gondomat el nem altathatom.
Mi fog történni vélem s a hazával?
E kettõs kérdés tépi lelkemet.
Ah, nem érem be a magam bajával,
Még te is gyötresz, hazaszeretet!

Ez hát a költõ sorsa, mindig ez,
Hogy örök vészû tengeren evez?
S mit ér, ha õt a haragos habokból
Mentõ sajkával partra is tevék,
Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból,
Kik ott maradtak a hajóba' még?

Apám, apám, mért is taníttatál,
Miért az eke mellett nem hagyál?
A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
És fölvisz a legragyogóbb csillagra,
De le nem hoz... a magasból levet.

Inkább a napba, mint a könyvbe nézz.
A napvilágtól szemed fénye vész.
Nem így a könyvvel; oly világ van ebben,
Mely erõsíti még szemeidet,
S közel hoz mindent... s minden vajmi szebben
Tünik föl, hogyha távol nézheted.

Miért tanultam? mért nem maradék
Földmívelõ, aminek szánt az ég?
Nem tölteném most kínos virrasztással
A végtelenbe nyúló éjszakát;
Lelkem fölött az álom víg dallással
Madár módjára ringatná magát.

Volnék földmíves, vagy volnék juhász!
Ki messze, kint a pusztákon tanyáz,
S mig ellegelget kolompolva nyája,
Õ hûs bokorba vészi bé magát,
S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja
Saját kedvéért a kis furulyát.

Vasárnap tisztát venni hazajár,
Hol a szerelmes lyányka várja már.
A lyányka jó, friss, szereti a dolgot,
S oly szép, mint a megszületett tavasz;
Csókot kap és ád a juhász, s õ boldog,
Hiszi tehát, hogy a világ is az.

Köszönet

Mindenekelõtt szeretném megköszönni, hogy a Jászárokszállásról elszármazottak nemcsak egyetértettek kezdeményezésemmel, hanem anyagilag is támogatták, hogy szülõhelyük templomának oromzatán lévõ szobrokat restauráljuk, hogy a hiányzó új szobrot és a rolutát pótoljuk, illetve hogy a templom körüli parkban lévõ szobrokat helyreállítsuk.

Eddig a felsoroltakat már majdnem megvalósítottuk! A hiányzó Szent Pál szobrot Szöllõssy Enikõ Munkácsi-díjas szobrászmûvész készítette. A szobor kõbe öntése, felállítása és a roluta Záhorczik Nándor szobrászmûvész munkája. Szent Péter, Szent István és Szent László szobrait Egri Huno restaurátor állította helyre. Magas színvonalú alkotómunkájukat köszönjük.

A templom oromzatán, illetve a templom körüli parkban lévõ szobrok helyreállításához szükséges pénz elõteremtése érdekében négy pályázatot nyújtottam be, és mintegy 150 levelet küldtem el az általam ismert otthonról elszármazottaknak. Mindezek eredményeként összesen 3.296.500 Ft gyûlt össze. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumi pályázatainkra 1.350.000 Ft-ot adott, az OTP 1.000.000 Ft-ot, míg az elszármazottak közül 29-en döntöttünk úgy, hogy az Egyházfõmegyei Alapítvány számlájára pénzt utalunk át: 946.500 Ft-ot. Az elvégzett munkákért eddig 2.985.500 Ft-ot fizettünk ki. Ennek következtében a templom körüli téren lévõ három, még nem restaurált szoborra 311.500 Ft-unk van, ami csupán töredéke a szükséges összegnek. A munka befejezése érdekében nagyon fontos volna, ha a következõ évben is támogatásokat tudnának nyújtani a Jászárokszállásról elszármazottak és az érdeklõdõk.

Egri Fõegyházmegyei Alapítvány3300, Széchényi út 1. sz.Számlatulajdonos számla száma: 11739009-20146829

Tóth Pál Péter

Nagy Attila: A Láthatatlan Debrecen

(Uropath Bt., Debrecen, 1999.)

Idézet a könyvbõl: "Aki a számadatokat jobban érti: a (debreceni) szórakoztatóközpontnak a nyilvánosságra hozott költségvetése 483 millió forintra rúgott. A milleneumi évben kezdõdõ hazai tudományos és mûvészeti pályázatokban összesen 750 millió forint áll majd rendelkezésre, hogy elõsegítse a minõségi oktatást és a tehetséggondozást. ... Ha jobban meggondoljuk, a rektortársak tudtával Debrecenben többet költhettek a lovarda egyetlen WC-jére, mint amennyi pl. egy zenetörténeti kutatás megpályázható összege lesz."

... legendárium mindennapi prüdériánkról. Mindenrõl, amirõl tudunk a "másság" korában, mégis illik másképpen beszélünk róla. Az ókortól Balczó Andrásig sokan vallották, hogy akit szembe kéne köpni, sokszor azt jutalmazták elismeréssel és fordítva. Legeslegújabbkori demokráciánkban megvalósulni látszik a korlátlan szabadosság. Azért kérem, hogy várospusztító gondolataimnak véletlenül se higgyenek. Kivéve a képeket, melyek némileg emlékeztetnek a valóságra és látnivalóan nem a prérirõl valók. Esetleg gondoljanak még Hamvas Bélára, akit már nem lehet elhallgattatni, legfeljebb agyonhallgatni, aki szerint a kommunizmusban nem a kommunizmus a legveszélyesebb, hanem ami azután következik. Ezen írás nem alapkutatás, csak egy kis alkalmazott tudomány napjaink Debrecenébõl, ahol olykor az élet fonákja a színesebb. A cívisvárosban egykor a Szózat és a Himnusz költõje is lakott. Házaik ma láthatatlanok. Vörösmarty emlékét csak tábla jelöli, Kölcsey házára még ennyi sem utal... (Fülszöveg, Nagy Attila)

Karácsonyi köszöntõ - (elsõsorban amerikai) magyaroknak

Nemzeti imánkban azért fohászkodunk, hogy a sok balszerencse, a százados balsors után végre "víg esztendõ" köszöntsön reánk. "Egyedül vagyunk," panaszolta több mint fél évszázada egy elkeseredett magyar író. Ma már, hála Istennek, nem vagyunk egyedül. 1999. március 12-én, az Atlanti Szövetségbe történt felvételünkkel véget ért Mohács óta tartó kiszolgáltatottságunk, többé nem fenyeget bennünket idegen megszállás, területünk megcsonkítása, nem kell tartanunk attól, hogy szomszédságunkban ellenséges gyûrû alakul ki körülöttünk, ahogy az I. világháború után megtapasztaltuk. Az Amerikában élõ magyaroknak külön öröm, hogy szülõhazájuk és befogadó, új hazájuk többé nem minõsül egymás ellenségének, sõt szövetségesek.

Magyarország az 1956-os forradalommal kitörülhetetlenül beírta nevét a legújabb kori történelembe. Az akkori hõsök áldozata és példája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tíz évvel ezelõtt, 1989-ben - lengyel barátainkkal együtt - úttörõ szerepet vittünk a világ megváltoztatásában, abban, hogy eldõltek a kommunista dominók, összeomlott a szovjet világbirodalom és a rab nemzetek újból saját kezükbe vehették sorsuk irányítását. Ne is engedjük, hogy a berlini fal leomlását és a hidegháborúban aratott gyõzelmet ünneplõ világ megfeledkezzen errõl a magyar szereprõl.

A Kárpát-medencében élõ magyarság jelenlegi határainkon belül élõ két harmada ma jó úton halad ahhoz, hogy mielõbb a biztonságban és jólétben élõ nyugat-európaiakhoz, az Európai Unióhoz csatlakozhasson. Az otthoni kormány, Amerikában élõ testvéreinkkel összefogva, most azon dolgozik, hogy a szomszédos országokhoz csatolt, kisebbségben és igen sok tekintetben ma is nehéz helyzetben élõ magyar közösségek ne lássák ennek semmiféle hátrányát, sõt szomszédaink is mielõbb csatlakozhassanak az európai integrációhoz. Ez a gazdasági elõnyök mellett a határok jellegének megváltozását is maga után fogja vonni.

George W. Bush, a Republikánus Párt egyik elnökjelöltje nemrég az ókori Athén egykori nagy vezetõjét, Periklészt idézte: "Sok okom van, hogy bizakodva nézzek a jövõ elébe. Több okom van saját rossz lépéseinktõl félnem, mint ellenségeinktõl." Magunkról is elmondhatjuk ugyanezt, adja Isten, hogy a balsors enyhültével saját hibáink, balítéleteink ne rontsák el a bíztató jövõt. Ezért a magyar jövõért imádkozzunk Karácsonykor, ezért dolgozzunk az új évezredben!

Jeszenszky Géza
nagykövet

Szabadság, egyenlõség, testvériség?!!!

Ha a magyar rendszerváltás nem volt egyéb minthogy a hatalom csúcsán lévõ kommunista elit összetettebben, differenciáltabban gondolkodó egyedei képesek voltak rá, rájöttek, hogy a nyugati amerikai gazdasági és politikai elit uralmi módszerei sokkal fejlettebbek és biztonságot nyújtóbbak a hatalmat gyakorlók számára, mint a sajátjuk, akkor már a kezdet kezdetén sincs szó semmiféle lényeges társadalmi átstruktúrálódás felvázolásáról. A kapitalisztikus típusú uralmi rendszerre való átváltás az utolsó volt azoknak a lépéseknek a sorában amellyel a kommunista elit, az újonnan kibontakozó gazdasági és vezetési válság során elkerülni igyekezett az 1956-os forradalom során elszenvedett ideiglenes trónfosztását. Képzett, européer politológusokként belátták, hogy a modern uralmi technikák birtokában fölösleges és értelmetlen Magyarországon másodszor is a lázongó nép sorai közé lövetniük.

, bebújtak egy a maguk szája íze szerint megformált "polgári demokrácia" sáncai védmûvei mögé. A zöld lámpákat a rendkívül fejlett magyar jogelmélet nyitotta meg - sem elõtte, sem azóta nem dolgoztak olyan tempóban mint amivel pl. a "A társasági törvény"-t megalkották -, a bíróságok és az állami végrehajtó szervek folyamatosan falaznak, vagy tehetetlen megrökönyödéssel csodálják õk maguk is a tengerárnyi rafinált machináziót. A szocialista elit derékhada kisebb tétovázás után, vette a lapot és ráharapott az állami vagyonra s kiprivatizálja, magántulajdonává tette és teszi azt. A "kisbuták" Thürmer proletárjai, munkásai kimaradtak az akcióból s végtére is kimaradt az egész magyar nép. (A technikai rendszerváltásnak, az ipari és mezõgazdasági szerkezet átalakításának semmiféle életszínvonal eséssel nem kellene járnia, de errõl majd máskor.) Forradalmat nem tudott csinálni, mert a forradalmak végsõ soron reflektív jellegûek, elõbb az elitnek kellene erõszakot alkalmaznia, s most mindenki tétován áll a törvényes jogi labirintus elõtt, amelynek a végén, fedezékében ott lapulnak a milliárdos vagyonok. Vigaszágon, politikai karrier, vagy véletlen szerencse révén csak néhány új polgári figura tud felkapaszkodni a régi elit mellé. A burzsoáziává átvedlett régi elit rögtön frusztrált állapotba kerül ha néhány morzsát le akarnak vakarni a vagyonából. A tolvajok rögtön tolvajt kiáltanak, a külsõ szemlélõ akár gyönyörködhetnék is abban a fergeteges támadásban amibe a vagyonok birtokosai, az elit apologétáit, vagyonõreit, a parlamenti szocialista és liberális politikusait s a kenyerükért harcoló bértollnok újságírókat belehajszolja.

A felsõ régiókban zajlik a dzsungelháború, a hajsza a pénz után, bennünket meg lent a mélyben lassan egy évtizede etetnek a demokráciáról szóló ódákkal vagy maszlaggal, ki milyet tud írni, kifõzni. Egy demokráciában valamilyen mértékig, valamilyen szinten meg kellene valósulnia a szabadság, egyenlõség, testvériség forradalmi jelszavainak. Milyen szabadság az amikor adóvégrehajtók lesik minden lélegzetvételemet, hogy kizsebelésem után a minimálbér 50-100 forintos nagyságrendû kiméricskélésével foglalkozó politikai elit s a felduzzadt államapparátus számára odahurcolják forintjaimat? Milyen egyenlõség az amikor velem gyalogjáró "talpas" jobbággyal már nem áll szóba senki, az elit milliós kocsijain beoson és bezárkózik hat kutyával és biztonsági õrökkel védett villa-váraiba s csak saját kasztjába tartozó elõkelõségeket hajlandó színe elé ereszteni, fogadni? Milyen testvériség az mikor egy másik, magát magyarnak mondó és tudó ember 200 pengõ-forintért átvágja a torkunkat? A nagy rablók viszik magukkal, és erkölcsileg fölszabadítják a "kicsi rablógyilkosokat".

Úgy tûnik szerencsésebb lett volna, ha a régi elit rendkívül népes siserehadát az 56-os forradalom befejezésével sikerül megfosztani politikai és gazdasági hatalmától egyaránt. A hatalmon lévõket a saját mûfajukban, stílusukban kellett volna legyõzni: ha erõszakkal tolták föl magukat a csúcsra, erõszakkal kellett volna onnan letaszítani is õket. Csak akkor kellett volna a demokratikus jogállamiságot mûködésbe léptetni mikor az egész, de az egész régi elit a legszegényebbek között, a minimálbéresek között tengette volna már az életét. Az elõrehozott jogállamisággal a nagy társadalmi rotáció vonatkozásában is elkövettük azt a tragikomikus sületlenséget, mint aminek tanúi lehetünk a mindennapi bûnüldözési praktikumban: hosszan, finomkodva tanakodunk az apa-, anya-, és gyerekgyilkosok személyiségi jogairól. Ha nem jár ki a nyaktiló annak, aki élen jár a "csempészetben az állami javakban" (Madách), akkor egy olyan emberi mocsárvilág jön létre, amelyik nem nevezhetõ közösségnek, társadalomnak, nemzetnek. Biztos lettek volna tévedések, melléfogások, de egy mértéktartó, rendszerváltásra, elitváltásra koncentráló forradalom néhány évre kihatóan bizonyára tiszta vizet öntött volna a pohárba s most nem kellene vergõdnünk egy minden lényeges problémát megoldatlanul hagyó, szétzüllött, szétesett társadalom posványában.

Reméljük a maffiózó magyar elithez a becsületes magyar embereknek lesz még néhány szava. A forradalom lehetõségét nem lehet, nem szabad levenni a napirendrõl. A szabadság, egyenlõség, testvériség jelszavait annál hangosabban kell hangoztatni minél messzebb kerülünk tõle. Az elitnek jót tesz ha a forradalmi fenyegetettség állapotában némileg rettegve ûzi kisded játékait. A szabadság, egyenlõség, testvériség lehet, hogy az emberi fantázia terméke, utópia, de ha egyáltalán csinálni akarunk valamit a társadalom -, a nemzetformálás területén, ha nem sorolunk be, nem állunk be a kis és nagy gengszterek közé, akkor utópiáinkat harsányan hangoztatva velük szemben kell haladnunk.

Lennie kell még magyar fiatalembereknek, akik elég bátrak arra, hogy a gordiuszi csomókat kardjukkal vágják át. Nem az idõpont a döntõ, hanem a szándék és a célkitûzések tisztasága. Abban a sajátos helyzetben vagyunk, hogy a magyarság kitermelte a saját nemzeti forradalmi filozófiáját s hogy az 56-os forradalom még élõ nagy öregjei ma is tudják és hangoztatják milyen társadalmat akartak és akarnak. Célkitûzéseik mindeddig aktuálisak voltak s úgy tûnik az idõ elõrehaladtával inkább idõszerûek lesznek mint elhalóak. Olyan társadalomban nem érdemes élni, amelyben csökken a szabadság, egyenlõség, testvériség jelenvalósága s ha a spontán tendenciák neme, célkitûzések megvalósulásának az irányába mutatnak úgy ki kell azokat erõszakolni. Nagyon sokszor ki lehet cselezni, triblizni a népet, de mivel látja a végeredményt, a tékozlást, pompát, dúskálást egyrészrõl, egy teljesen kiszámíthatatlan pillanatban - senki nem tudja, hol van a hallgató lapításának és az akcióba lendülésnek a határa, küszöbe - elindíthatja a kiegyenlítõdési folyamatot jogi méricskélés, csûrés-csavarás nélkül. A permanens, örök forradalmiság kell, szükséges, mert a legalább egyszeri, nagy igazságosztás reménye éltetõ energiaforrás minden kisemmizett, kijátszott magyar ember számára.

*

A többpártrendszer keretein belül az 56-os szervezetek a permanens forradalmiság intézményes letéteményesei. Nem ártana ha ez nem merülne feledésbe, mert megújulás, feltöltõdés csak így képzelhetõ el.

Deák Ferenc

EMBERSÉGÜNK, MAGYARSÁGUNK

Mielõtt a mi rendhagyóan magyar gondjainkra térnék, mielõtt összefoglalnám, hogy - innen Az Egyesült Államokból nézve, - milyen jelenségek tûnnek fékezni a magyar kibontakozást, miért gyógyul oly lassan a magyar tudat, miért oly göröngyös a lábraállás útja - mielõtt ezekre a kérdésekre térnék, elõtte szeretnék megfesteni egy nagyobb, egy átfogóbb képet az emberiség egészének helyzetérõl, tudati állapotáról ma, a 21. század kezdetén.

VÁLASZÚTNÁL AZ EMBERISÉG

Zsigereinkben érezzük, hogy utat tévesztett a modern civilizáció, hogy az emberi fejlõdés egy szakaszának végéhez közeledünk, hogy valami új, valami más következik. A régi világrend már véget is ért, de még nem tudjuk mi követi majd azt? Az iparosodott világ nyitott társadalmai erkölcsi vákuumban élnek, mert a szabad polgárok önzésének és kapzsiságának nem szab határt a morál. Ugyanakkor, az elmaradottabb országok zárt társadalmaiban eluralkodott a törzsi háborúság és a vallási fanatizmus. Miközben elítéljük a vallási türelmetlenséget, közben azt is tudjuk, hogy egy közösség értékrendje, hitvilága az a habarcs, mely összetartja a társadalmakat, hogy a vallás adja az egyén világképét, mely nélkül nem teljes ember az ember.

Az iparosodott országok nyitott társadalmaiban élõ polgároknak nincs egységes világképük, napról napra élik átgondolatlan életüket, lelkükben zûrzavar vagy vákuum. Az ilyen, erkölcsi normák nélküli társadalom nem képes sem felismerni, sem megoldani az emberiség problémáit, legyen az a túlnépesedés, környezeti rombolás, atomveszély, éhínség vagy genocídum. Így fenn áll a veszély, hogy a bajokkal strucc módjára nem törõdõ társadalmak idõvel önmagukat is szétrombolják vagy megmérgezik!

Szomorú lenne, ha az emberiség csak a nyitott társadalmak erkölcsi vákuuma és a zárt társadalmak fanatizmusa, törzsi gyûlölködése között választhatna. Szerencsére nem ez a helyzet: Itt az ideje, hogy magunk mögött hagyjuk mindkettõt, hogy tovább haladjunk az emberi fejlõdés útján, megformálva az egységes új világképünket, melynek egymást kiegészítõ, harmonikus részei a tudomány és az erkölcs. Mielõtt errõl az új világképrõl írnék, szükségesnek tûnik röviden összefoglalni, hogy milyen is volt a két korábbi emberi világkép: a történelem elõtti társadalmak emberéé és azt követõen - az emberi fejlõdés második fázisában - a világvallások formálta emberéé.

Korai Civilizációk

A történelem elõtti emberek nem választották külön a vallást a mûvészettõl vagy a tudománytól. Az Õ világképük egységes is volt és összhangban is állt élményvilágukkal, környezetükkel. Sámánjaik benépesítették világukat démonokkal, Istenekkel, õseik szellemeivel, totemeik révén megmagyarázták a törzs eredetét, egyszóval adtak nekik egy világot melyben otthon voltak, melyben tájékozódni tudtak, mely nélkül gyökértelenül sodródtak volna. A sámánok adta világkép pontosságának körülbelül annyi jelentõsége volt, mint a hangya képének van a hegy mibenlétérõl.

Az elszigetelt törzsi közösségek világképe nem befolyásolt mást, mint a törzs tagjainak viselkedését. Így egyes törzsek békésekké, mások harciasakká, egyesek vendégszeretõkké, mások emberevõkké váltak. Közös vonásuk csak egy volt: az egymástól, a másik törzstõl való teljes elszigeteltség. Így a történelem elõtti ember egységes világképét, lelki egyensúlyát, éppen a zárt társadalom elszigeteltsége biztosította.

A népsûrûség és az emberi tudás növekedésével a törzsi világképeknek is változniuk kellett. Ezeket a világképeket összhangba kellett hozni egyrészt a szomszédos törzsek világképeivel, másrészt önmaguk növekvõ tudásával, tapasztalatával is. A népsûrûség növekedésével a társadalmi rend megõrzéséhez is egyre több szabályra volt szükség. Törvények kellettek az erõszak megfékezésére, a nemi élet szabályozására, majd késõbb a tulajdon és a közegészség védelmére is. Könnyebb volt az ilyen törvényeket elfogadtatni és betartatni, ha azokat isteni eredetûnek vagy legalább is misztikusan ihletetteknek hitte a társadalom.

A Világvallások

Így, ezen szükséglet kielégítésére születtek meg a nagy világvallások törvényei, parancsolatai, melyek nélkül szétestek volna, anarchiába süllyedtek volna a társadalmak. A törvények természetfeletti forrása, isteni eredete eleve tekintélyt adott a törvényeknek, amit aztán csak növelt a törvénysértõk számára kilátásba helyezett büntetés. A világvallások megszületésének nem oka, csak következménye volt, hogy biztosították a társadalmi rendet, mert létrejöttük mélyebb és valódi oka az emberi lélek rendhagyó igénye a Teremtõ szolgálatára, hogy így életünknek értelmet, magunknak lelki békét, biztonságot teremtsünk.

Ugyanúgy ahogy a kisbaba gyûjti a tudást, úgy tanul az emberiség is. Úgy formálódik az emberi tudat, beleértve az eleve létezõ (apriori), tehát a tapasztalatot megelõzõ, évmilliók alatt gyûjtött, tudat-alatti tapasztalatot is. Az emberi tudat (mely állandó változásban van), formálja magatartásunkat, míg viselkedésünk aztán megszabja jövõnk alakulását. Így például az 500 év

elõtti felfedezés, hogy nem a nap forog a föld körül, nem hozott változást a világegyetem rendjében (elvégre ez mindig is így volt), de változást hozott a mi föld-központú apriori világképünkben, mert ettõl (a magunk tudatában) kevésbé ritkákká, kevésbé különlegesekké váltunk. Ma, egy az 500 év elõttihez hasonló változás megy végbe apriori tudatunkban: kezdjük belátni, hogy bolygónk kimeríthetõ, életterünk megmérgezhet , s ezért veszélyeztetettek vagyunk.

A nyugati társadalmak tudata nem csak változóban van, de ami annál rosszabb, közben el is veszítette egységes világképét, mert tudományos világképünk sok tekintetben ellentmondásba került vallásaink tanításaival. Nem csak az olyan ártatlan apróságok váltak vitathatóvá, hogy a Teremtõ vajon pénteken, szombaton vagy vasárnap kívánja-e, hogy templomba menjünk, s hogy ott kalapban de mezítláb, vagy esetleg fedetlen fõvel de lábbelivel lát minket szívesebben? Miközben kétségeink vannak az ilyen, (s ezeknél sokkal károsabb) tanításokat illetõen, közben azt is látjuk, hogy a tudomány, s annak szülöttei a technológia és piacgazdaság (tehát az anyagelvû materializmus) viszont olyan minõség és morális értékrend nélküli erõk, melyeket csak az önzés vagy a véletlen irányít s ezért veszélyesek.

A Tudomány Nem Ateista

Az emberiség tudatában akkor indul majd meg a gyógyulás, amikor sikerül felszámolni az ellentmondásokat a (természetfeletti ihletésû , de ember alkotta) vallások tanításai és a (morális értékrend nélküli, de az isteni teremtés szabályait felfedezõ) tudományos világképeink között. Amikor az elsõ ûrhajósok, a felhõk felett, nem találták a Kis Katekizmusaink hárfás angyalkáit, attól még nem halt meg az Isten , csak az emberi fantázia egyik szüleménye méretett meg és találtatott alaptalannak.

Az emberiség tudata akkor lesz újra egészséges, amikor lesz egy új, egységes világképünk. Elfogadhatatlan az olyan gondolkozás, hogy az ellentmondásokkal nem kell törõdni, hogy a tudomány foglalkozzon csak a mindennapi élet kérdéseivel és hagyjuk a vallásra a természetfelettit, az ember által megérthetetlent. Ez így helytelen! Helytelen azért, mert igazság csak egy lehet! Még akkor is egynek kell lennie, ha az az egy igazság felfoghatatlan az ember számára! Ezért, ha a vallás és a tudomány nem tudnak megegyezni valamiben, úgy egyiknek vagy mindkettõnek tévednie kell! Így például vagy az Isten teremtette a világegyetemet, vagy nem. Harmadik lehetõség nincs!

A vallás, a tudományok és a mûvészetek ugyanannak az emberi állapotnak a különbözõ nézõszögei, perspektívái. Ezért ugyanazt a képet kell mutatniuk, nem lehetnek egymással ellentétben. Nem lehet egészséges lelkületû az az ember, kinek más a hétköznapi világképe és más a vasárnapi tudata. Ha hibásak a vallások egyes tanításai, a hibákért nem a Teremtõ hanem a vallásokat megalkotó Ember felel. Még ha természetfeletti ihletésûek is vallásaink, mégis abból az emberi világképbõl, tudatból születtek, melyben alkotóik éltek, mely az alkotóik korában létezett. Ezért nincs abban semmi rossz, ha idõnként összhangba hozzuk ezeket a vallási tanításokat tárgyi tudásunkkal, tudományos világképünkkel. Úgy ahogy az Új Testamentumnak követnie kellett az Ó Testamentumot, úgy abban sincs semmi rossz, ha lelki tudatvilágunkat összhangba hozzuk tudományos világképünkkel.

A Föld-Falu

Az elmúlt 4-5 millió évben, az emberi kiválasztódást, fejlõdést a természet irányította. Azok a törzsek és kultúrák maradtak meg, melyek a természettel összhangban, annak törvényeit elfogadva éltek. Az emberi fejlõdés eme elsõ szakaszában a nyersanyag és energia forrásaink mind olyan kimeríthetetlenek forrásokból származtak, mint a mezõgazdaságot tápláló napfény. Az elsõ alapvetõ változást a XIX. század hozta, amikor az izomerõt gépekkel kezdtük helyettesíteni, s gépeink kimeríthetõ energiaforrásokat (szén, olaj, gáz, atom) kezdtek használni. A második alapvetõ változást napjainkban éli át az emberiség, amikor elkezdtük az emberi agyat, az érzelem és erkölcs nélküli számítógépekkel helyettesíteni.

Így ma már eleget tettünk, sõt túlteljesítettük a Biblia parancsát: benépesítettük, illetve túlnépesítettük a Földet és uraivá is váltunk a Természetnek. Azzal, hogy ma már nem a bölcs természet, hanem mi magunk irányítjuk fejlõdésünket, új korba lépett az emberiség. Mostantól már nem a természetes kiválasztódás, de mi magunk formáljuk a jövõnket. Ezért is olyan fontos, hogy döntéseink helyesek, tetteink idõszerûek legyenek. Ezért olyan fontos, hogy ne engedjük fel az emberiség szekerének bakjára a véletlent, az önzést vagy a kapzsiságot. A veszély nem az, hogy tönkretesszük a Földet, megöljük a természetet, mert erre nem képes az ember. Arra viszont képesek vagyunk, hogy magunkat megmérgezzük, hogy leromboljuk azt, amit az emberiség az évezredek folyamán, maga körül felépített és magán belül nemesített, nemesedett.

A természet törvényei bölcsek, idõtlenek, az emberé nem szükségszerûen azok. Míg a plutónium felezési ideje 24,000 év, míg 2000 évig tart az óceán vizének egyszeri körforgása (és így csak 2000 év múlva ismerjük majd meg a ma kibocsátott mérgek összhatását), addig az ember csak pár emberöltõben gondolkozik. A természet nem ismeri a szemetet, a természet mindent (még az embert is) lebont alkotó elemeire. Ugyanakkor az ember csak termel és kidob, szeméthegyeket teremt, de a lebontással, az újrafelhasználással alig törõdik.

Tudatában vagyunk emberi gyengeségeinknek. Tudjuk, hogy a Föld jövõjének rossz kormányosa az ember; ez okozza a jövõnket illetõ borúlátásunkat. Az is hozzájárul borúlátásunkhoz, hogy világképeink gyakran idejétmúltak vagy értelmetlenek. Ilyen értelmetlen tudományos elmélet az is, mely szerint a véletlen teremthet rendet a káoszból, hogy valami alacsonyabb rendû , mint például az anyag, teremthet valami magasabbrendût, mint például életet, hogy az ember csak az értelem nélküli anyag és a céltalan véletlen szüleménye, hogy az alkotás nem bizonyítja az Alkotó létét, hogy a véletlen alkothat a semmibõl valamit, és így tovább. Egyszóval attól, hogy vallásaink elavultak, attól, hogy papjaink csak egyszerû halandók, attól még igaz az is, hogy a legértelmetlenebb világkép mégis az ateisták világképe, attól még mindig az anyagelvû ember élete a legszomorúbb, a legértelmetlenebb emberi élet.

Az Új Reneszánsz

Természetesen szét kell választanunk az ateizmus értelmetlen világképét, a tudományos világképtõl. Amikor Einstein nemet mond a véletlennek ( "Isten nem kockajátékos!" ), amikor Hawking a tudomány eszközeivel bebizonyítja az "Idõ Kezdetét", a Big Bang valóságát, akkor egy-egy lépéssel közeledünk az emberi tudat gyógyulása, a vallásos és a tudományos világkép összeolvadása, azonosulása felé. És bizony ideje! Itt az ideje, hogy magunk mögött hagyjuk úgy a materializmust, mint az idejét múlt vallási tételeket. Itt az ideje, hogy véget érjen a személytelen szürke relativizmus, az önbizalom és erkölcsi iránytû nélküli tanácstalankodás kora. Itt az ideje, hogy mint a korábbi kultúrák is tették, úgy mi is nemet mondjunk, nem csak betegségünk tüneteinek: a bûnözésnek, a kábítószer használatának, a családi és kultúrközösségeket szétromboló erõknek, de azok kórokozójának, a materializmusnak is. Az anyagelvûség mellett, nemet kell mondanunk a vallási köntösökbe bújt elõítéletnek és gyûlölködésnek is. Nem tûrhetjük, hogy Isten nevében hirdethessenek olyanokat, mint hogy vannak "alacsonyabbrendû nemek" vagy "kiválasztott fajok", mert csak így tudjuk meggyógyítani az emberiség összezavart, beteg lelkületét.

Ugyanakkor annak is itt az ideje, hogy igent mondjunk az új felvilágosodás, az új optimizmus korának, melyben újra egységessé válik az emberi tudat és a most már univerzális világképünk. Itt az ideje az új reneszánsznak, melyben majd újra az erkölcs és a humanizmus irányítja a tudományos kutatást. Itt az ideje, hogy a tudományok ne a rombolás eszközeinek a tökéletesítését, de az emberi boldogságot szolgálják. Itt az ideje, hogy túllépjünk a nemzet-államok határain, hogy bolygónk összes gyermekének, asszonyának, menekültjének vagy kisebbségének gondja, a mi, az emberiség családjának közös gondja legyen.

Az Élet Csodája

Tudjuk, hogy nem vagyunk a világegyetem középpontja, de tudnunk kell azt is, hogy a Föld mégis egyedülálló! Ritka és különleges a mi bolygónk: Az általunk ismert világegyetemben egyedül itt dobog, itt lüktet az élet csodája. Ezt a csodát megõrizni, megvédeni, ez a mi dolgunk! Azt is ideje lenne belátnunk, hogy nincs szükségünk prófétákra, hogy az isteni szikra nem kívül hanem bennünk van és hogy annak a nevét is tudjuk, úgy hívják, hogy: szeretet. Ez -

a család, a haza, a hivatás, az igazság, az embertárs szeretete - ez az ember legmegbízhatóbb iránytûje, nem a dogmák, vagy a tudományok!

Tudnunk kell azt is, hogy nincs igazi vallás, hogy a Teremtõnek minden vallás, minden hit kedves, nem azért, mert Néki szüksége lenne a mi imádatunkra , hanem azért mert azok a mi életünknek értelmet, nékünk lelki békét adnak. Azt is tudnunk kell, hogy hajnalhasadás elõtt a legsötétebb az éjjel, hogy a múlt porából nõ ki a jövõ, hogy nem csak egy kor végéhez értünk el, de eljutottunk egy új kor küszöbéhez is! Véget értek a korok melyekben mások mondták meg nekünk, hogy mi a helyes és mi a helytelen, végére jár a dogmatikus vallások és a materialista ateizmus háborújának kora: Vége felé jár az emberiség gyermekkora! Itt az ideje, hogy felnõttként magunk döntsük el, hogy mi a helyes! Itt az ideje, hogy a kívülrõl irányított ember helyére lépjen a saját lelkiismeretének engedelmeskedni merõ, felnõtt ember.

Itt az ideje, hogy elvigyük a belülrõl irányított ember újból egységes világképét az intézményeinkbe, iskoláinkba, hogy felnõhessen a maga fejlõdését irányítani képes új, felnõttebb lelkületû generáció. Itt az ideje, hogy odafigyeljünk a szívünk szavára, a szeretet szavára, mert a szeretet az mely elvezet az új reneszánszba, mely megformálja a belsõ irányítású felnõtt ember újra egységes tudatvilágát és világképét.

A MAGYAR KIBONTAKOZÁS UGRATÓI

A magyar tudatra, a magyar közhangulatra is hatással van az emberiség korszellemének, tudatának válsága. Erre az általános tudatzavarra tett rá még "pár lapáttal" a húszadik század magyar történelme: Ilyen "lapát" volt Trianon, ilyen volt a második világháború és azon belül a zsidó származású magyarság tragédiája, ilyen a 40 éves szovjet megszállás és azon belül a Kádár Kor propagandája, az hogy: "aki nincs ellenünk, velünk van!"

Ez a lélekmérgezés elõre felkészítette a bukott eszme haszonélvezõit mai szerepükre; arra, hogy az "eszme" helyett már csak a "koncot" kell védeni. Ilyen "lapát" volt az is, hogy még alig támolyogtunk ki a szovjet rabtáborból, még a szemünk sem szokta meg a szabadság napfényét, amikor már azzal fogadtak nyugati "barátaink", hogy "adós fizess!" És végül ilyen "lapát" volt az is, hogy a demokráciában járatlan magyar népünknek, az eddigi szabad választások nem adták meg a várva-várt szabadság tudatot. A magyar nép ma sem érzi úgy, hogy végre úr a hazájában és azt sem gondolja, hogy politikai pártjainak vezetõi az õ érdekeit szolgálják és nem a magukét.

A 20-ik századi magyar történelem megrázkódtatásai kevesebb kárt okoztak volna, ha azokat képesek vagyunk nyíltan megbeszélni, "megemészteni", ha azokkal kapcsolatban kialakul egy "nemzeti közmegegyezés" és egy arra alapozott jövõkép. Sajnos egyik sem történt meg. A mai napig nem gyógyultak be a nemzet lelki sebei és ezért egységes jövõképünk sem formálódhatott. Márpedig a történelmet csak azok formálják, akik tudják, hogy milyen jövõt akarnak. Csak azok érdemlik a szebb jövõt, akiknek van egy világosan megfogalmazott céljuk és egy átgondolt tervük e cél elérésére. Sem a véletlen, sem mások jóindulata nem fogja helyettünk megfogalmazni vagy elérni a mi céljainkat. Az a mi dolgunk, hogy megértsük gondjaink okait, hogy megegyezzünk azok megoldásaiban és hogy kivitelezzük azokat!

Csonka Magyarország Nem Ország!

Három generáció nõtt fel azóta, hogy a történelmi Magyarország megszûnt létezni. Három emberöltõ telt el mióta elveszítettük az ország területének 63 és lakosságának 71%- át. Hosszú idõ ez, de nékünk mégsem volt elég! Nem volt elég se a felejtésre, se a tanulságok levonására.

A magyar miniszterelnököket ma is csak az különbözteti meg egymástól, hogy "hány magyar vezetõjének érzik magukat"? A különbség köztük csak abban van, hogy a nemzet részének tekintik-e az elszakított területeken élõ honfitársainkat és nem abban, hogy milyen úton és milyen jövõbe kívánják vezetni a mi szétszakított szegény népünket. Más szóval; a magyarságnak és vezetõinek nincs világosan átgondolt jövõképe!

Márpedig a történelmet csak azok formálják, akik tudják, hogy mit akarnak! Azok formálják és azok érdemlik a szebb jövõt, akik a bûnbak keresés, a múlton való siránkozás helyett a jövõvel foglalkoznak, azt építik. Ezért, az alábbiakban egy jövõképet, egy célt fogok magunk elé kivetíteni annak reményében, hogy annak fontolgatása, alakítgatása révén idõvel eljuthassunk egy közmegegyezéshez nemzetünk teendõit illetõen.

A sok fontos teendõ közül kettõt fogok az alábbiakban részletezni. Az elsõ az Egyesült Nemzetekre és azon belül Magyarország szerepére, a második Középeurópa jövõjére vonatkozik:

Kulturális Autonómia

Bárhol és bármely irányban is lépjük át a magyar határt, annak túlsó oldalán újra magyar helyiségbe érkezünk. Magyarországnak ez az állapota egy természetes szerepet, vagy pontosabban talán inkább egy kötelességet szab a magyar külpolitikára. A magyar külpolitika feladata az, hogy a kisebbségek jogait meghatározó nemzetközi jogrend megteremtésében élen járjon, hogy itt, ebben betöltse a katalizátor szerepét! Mivel Magyarország már aláírta azokat az alapszerzõdéseket, melyek véglegesítik a jelenlegi államhatárokat, így e szerepvállalás miatt, nem érheti hazánkat kritika, senki nem vádolhat bennünket irredentizmussal.

Ezért a mindenkori magyar ENSZ delegátusok természetes kötelessége és szerepe, hogy "Carthaginam esse delendam"-ot kiáltsanak az Egyesült Nemzetek MINDEN GYÛLÉSÉN és tárgyalásán egészen addig, amíg az általános emberi jogok alapokmányát ki nem egészítik az egyén ama - kulturális és nyelvi - jogaival, melyeket csak csoportban képes gyakorolni.

Magyarországnak kellene vezetnie azt a koalíciót, mely felöleli és egységbe kovácsolja a világ összes jogfosztott kisebbségét. Magyarországnak lenne természetes joga, sõt feladata megfogalmazni és a közgyûlés elé terjeszteni az ENSZ Kisebbségvédelmi Alapokmányát, az egyéni emberi jogokból következõ csoport-jogok deklarációját .

Magyarország képviselõjének kellene kifejteni, hogy nem további ENSZ hadosztályok felállítására van szükség, hanem olyan általános alapelvekre, melyek a Föld minden kisebbségét egyformán megvédik. Ha elérjük, hogy az ENSZ általános alapelvként lefekteti, hogy minden kisebbségnek joga van kulturális öröksége megõrzéséhez, hogy minden kisebbség

önrendelkezhet kulturális és nyelvi autonómiájának kérdésében, akkor az ENSZ mellesleg azt is biztosítja majd, hogy fennmaradjon az elszakított területek magyarsága is.

Dunai Konfederáció

A magyar kisebbségek védelme mellett, a második legfontosabb teendõnk egy új Középeurópa megteremtése. Itt az ideje, hogy levonjuk az elmúlt századok tanulságát és megértsük végre történelmünk üzenetét: Itt az ideje észrevennünk, hogy a Duna táján csak akkor volt béke és jólét, amikor Mátyási méretû, nagy és erõs hatalom uralta a térséget. Meg kell értenünk végre, hogy hiába kopogtattak Erdély urai a Török Portán, a magyar urak Bécsben, Horthy Berlinben, Kádár Moszkvában vagy manapság mi Brüsszelben, amíg hatalmi vákuum volt, (van vagy lesz) a Kárpát medencében, addig nem lesz igazi magyar kibontakozás, addig piac maradunk és gyepû, addig megmaradunk az idegen érdekek kiszolgálóinak.

Meg kell értenünk azt is, hogy egy új Középeurópát nem azért kell megteremtenünk, mert Bécs vagy Berlin, Moszkva vagy Brüsszel gyûlölnének bennünket. Azért sem, mert eredendõen gonosz hatalmak székelnének eme városokban. Nem! Ennek az az oka, hogy az õ figyelmük nem a Duna tájára irányul, hogy õk a maguk érdekeivel vannak elfoglalva és ezek az érdekek nem a Kárpát medencét szolgálják, nem ott vannak!

Ezért, nekünk olyan hatalom kell, melynek súlypontja, figyelme és érdeke egyaránt Középeurópában van, s ilyen hatalom csak egy lehet: a Visegrádi Államközösség vagy ahogy Kossuth nevezte azt: A Dunai Konfederáció. Ennek, az Európai Közösségen belüli federációnak a létrehozása kell legyen a magyar külpolitika elsõrendû célja (ami persze nem zárja ki, hogy EU és NATO tagok is legyünk), de megköveteli a szomszédainkkal való õszinte és hosszútávú megbékélést.

Úgy ahogy az Európai Unió nem létezhetne a német-francia megbékélés nélkül, úgy a Dunai Konfederáció sem születhet meg a magyar-román megbékélés nélkül! Ehhez pedig szükséges nem csak egymás jobb megismerése, megbecsülése és az ebbõl következõ együttmûködés, de az átjárható határok is. Aztán amikor Románia, Ausztria és Horvátország csatlakozott már a Visegrádi országokhoz, akkor ez a középeurópai egyesülés is eléri majd azt, hogy tömege, mérete a világ összes tárgyalóasztalánál helyet biztosít majd számára.

Ránk, a mi érdekeinkre, akkor fog valóban odafigyelni akár Nyugat Európa, akár a nagyvilág, amikor egy százmilliós federáció részeként, mint egyenrangú vagy közel-egyenrangú felek tárgyalunk velük. Ez a jövõkép kell hogy vezesse a 21-ik századi magyar külpolitikát és nem a kimondatlan, de mégis a szomszédaink iránti bizalmatlanságból fakadó, távoli szövetségek biztosította védelem keresése.

***

Ha ezzel a kis írásommal sikerült volna hozzájárulni az egészségesebb magyar közszellem létrejöttéhez, a közügyek iránti közömbösség csökkentéséhez, a magánéletbe való visszavonulás önromboló struccpolitikájának felszámolásához, egyszóval ahhoz, hogy népem újra higgyen önmagában és a magyar nemzet jövõjében, az több mint nagy öröm, az életem értelmének beteljesedése lenne az számomra.

Lipták Béla

Ravasz László (1882-1975)

A Szokolyai Református Egyházközség lapja, 2000. január
Felelõs kiadó: Molnár Zsigmond lelkipásztor

"Esze, és szíve, világlátása és erkölcsi öntudata, gondolkodásmódja és kifejezésvilága szerint ízig-vérig székely ember. A kimeríthetetlenül gazdag magyar nyelv géniuszának megtestesítõje és képviselõje. Ha Kossuth Lajos a magyar politikai szónoklat csúcsa, úgy Ravasz László korunk magyar keresztyén igehirdetésének a legmagasabb pontja. Személyisége és kálváriás életútja a predestináló Isten szeretetének csodája" - írja Nagy László "... és vidámítsd meg az én szívemet" (Péld 27, 11) c. életképgyûjteményében. (Kolozsvár, 1996). Ebben a gyûjteményben Ravasz László mint apa is helyet kap.

A Ravasz házaspár szülõi örömök, reménységek és izgalmak között várta elsõ gyermekének érkezését. Ravasz titkon, mint minden apa, fiú érkezésében reménykedett, de kislányuk született. Néhány barátja vigasztalni próbálta a fiatal apát, de az nem mutatta bánatát, sõt kedélyesen büszkélkedett.

- Tudjátok, urak - düllesztette ki öntudatosan a mellét -, minden okos embernek elõször leánya születik.

Amikor második leánya megszületéséhez gratuláltak barátai, Ravasz vidámnak és boldognak mutatta magát.

- Tudjátok, urak - dicsekedett -, minden nagyon okos embernek egymás után két leánya születik.

Amikor harmadik leánya megszületésének alkalmából barátai elõzékenyen és nagy tisztességgel köszöntötték a szerintük most már igazán boldog, nagyon-nagyon boldog apát, Ravasz lehajtott fõvel fogadta a gratulációt, és csak ennyit mondott:

- Uram, irgalmazz nekem.

A kegyelmes Isten ajándékaként végül a várva várt fiú is megérkezett."

Tamana sarok

Kedves Barátom: Újesztendei jókívánságaidat viszonozva: Köszöntsük az Új Évezredet, az Új Évszázadot, az Új Évet Tamana-Magyarán: ÉSSZEL-BÁTRAN-EMBERÜL. A Világhálon már négy telephely (Web Site) kiáltja világgá TAMANA Tény-Igazát: ÕSI-ERÕS-ÖRÖK A MAGYAR!! Mi Tamana kutatók újabb és újabb Adat-Összefüggések feltárásával igazoljuk: a MAGYAR MÛVELTSÉG A TÍZÉVEZREDEKBEN MÉRENDÕ ÕSI-EGYETEMES, MAGAS-SZINTÛ VILÁG-MÛVELTSÉG ÉLENJÁRÓ HORDOZÓJA! Legújabban a Mekszikói-Maja JUKA+TAN Félsziget Harminchárom Kárpát-Azonos Név+Szerkezetével igazoljuk õsiségünket. Pl. Ott van BAKA+LAR tó, a Lépcsõs Piramisok táján, de nálunk BAKALLAR Magyar Családi Név, ugyanaz a BAKA+LAR: Gam+BIA-ban Falu ott a DOBO Erdõ, a BÁTORI, BERETTÓ, TURÁN Falu közelében. A JUKA+TAN Félszigeten KÜ+KÜL+KAN a legfõbb Rege-Alak; ez is Tamana-Magyar: KÜ+KÜL+LÕ: Dülõ Vas és (!) Szabolcs megyében és (!) KÜ+KÜL+LÕ nemcsak Erdélyben Folyó, hanem (!) Folyó JÁVA Szigeten is, de (!) nálunk a JÁVA Patak a KALOTA olyóba ömlik a Maja-Azonos Népmûvészeti tárgyas KALOTA+SZEG-nél; de (!) KALOTA Hunza-Kasmirban éppen a MAGYAR Folyó Iker-Társa.... Ezek cáfolhatatlan TÉNYEK! Ezek adjanak nekünk ERÕT; így lesz munkatársunk az Alkotást segítõ ÉLET!!

Szeretettel es tisztelettel:

Vámos Bátor

János-napi köszöntõ

A felemelõ ünnepet, Karácsonyt követõen következik János napja, amely alkalmából köszöntünk minden János keresztnevû 56-os bajtársunkat. Ha már e szép és felemelõ ünnepek közepette vagyunk és ünnepeljük e szép névnapot, engedtessék meg nekem, hogy egy kicsit visszapillantsak a név eredetére, viselõjére.

E név jelentõségét emeli az a körülmény, hogy közvetlenül a legszebb ünnepünk, a fény, a Megváltó születésének két napos ünnepe után közvetlenül következik. Ebben van valami misztikus titokzatosság, jelentõség, hiszen János apostol a Megváltó legkedvesebb tanítványa, s mint ilyen szerepben a nagy mesterek képzõmûvészeti alkotásaiban is elõkelõ helyen szerepel Ilyen Murilló spanyol festõ képe, amint a gyermek Jézus és János együtt játszadoznak, vagy Leonardo da Vinci "Utolsó vacsora" címû képe, amint János Jézus mellett ülve az asztalnál, keblére hajtja a fejét, vagy számomra megkapó egy Jánost ábrázoló kép a Szépmûvészeti Múzeumban, a legszebb cselekedet közepette. Szerintem nemcsak a legtárgyilagosabb, de a legszebb Örömhírt is Õ írta, valamint a világirodalom legkáprázatosabb alkotását: A Jelenések könyvét. Jánost, Dimitiánus római császár idejében Rómába idéztek és forró olajba tették, ahonnan sértetlenül megmenekült, majd Patmosz szigetén oroszlánok közé vetették, és azok nem bántották és a tanítvány társai közül a leghosszabb idõi élte meg, közel 100 évet élt, Trajánus császár uralkodása idején kr. u. 100. körül halt meg - Ephezusban, természetes halállal. Kívánunk minden Jánosnak az új évezred kezdetén az Isten kegyelmében jó egészséget, boldogságot és vágyaik teljesülését.

Sándor Gyula
az '56-os MVSZ ügyvezetõ elnöke

Dióhéjban, Miért bukott meg az Antall- és Horn kormányzat?

Amikor 1990-ben a Magyar Demokrata Fórum megnyerte a választásokat, vezetõik magabiztosan azt gondolták, hogy a nép többsége velük van, pedig a szavazók a régi rend ellen szavaztak, nem pedig az új rend mellett. Nem vették figyelembe, hogy a választásokat egy antidemokratikus választási törvénnyel nyerték meg, egy úgynevezett rendszerváltozás után, amikor elõször ment a nép szavazni, már akkor tudta, hogy ez a választási törvény nem demokratikus. A nép szemében egy demokratikus választási törvény, különösen elsõ alkalommal nem alkalmazhat választási küszöböt, se 4%-ot, se 5-%-ot, semennyi százalékot, nem írhatja elõ a 750 darab kopogtató cédula összegyûjtését.

Anakrosztikus dolog, hogy 1945-ben, amikor a bolsevista hadsereg megszállta az országot demokratikusabb volt a választás mint az évszázad utolsó évtizedében, mégis látszott a választások után az ország lakosságának 40 százaléka nem ment el szavazni. Az Antall kormány önteltsége a maximumra hágott, s ez meglátszott Antall József beszédeiben, nyilatkozataiban, többek között például "tetszettek volna megnyerni a választásokat". Az elit nem tartotta a kapcsolatot a néppel, visszavonultak a rózsadombi villáikba és megalkották a magyar nép, a magyar nemzet kizsákmányolásának tudományát. Az elsõ világháború elõtti állapotba akarták taszítani úgy lelki, erkölcsi, anyagi, kulturális, tudományos mint technikai téren. Gyorsan és súlyos hibákkal tarkított, nép- és nemzetellenes törvényeket szavazott meg a parlament.

A 94-es bukás után a Magyar Nemzet-ben, a Népszabadság-ban és a különbözõ lapokban írogatók asz úgynevezett közírók, akik Sztalin legjobb tanítványának, Kádárnak szellemét szívták magukba, halandzsáztak, hibákról beszéltek, de konkrétumokat nem mondtak, nem írtak, vagy nem tudtak, mert nem értenek az ország vezetéséhez, vagy nem akartak, mert nem akarták, hogy az MDF még jobban lecsússzon a politikai színpad aljára.

Nem idõ és nem fontossági sorrendben leírom, azokat a súlyos hibákat, amelyeket az a "csodálatos" elit elkövetett. A gyereket nevén kell nevezni. rossz és igazságtalan volt a privatizáció és kárpótlás, a mezõgazdaságban reprivatizálni kellett volna a földeket, de azonnal figyelmeztetni kellett volna a parasztokat, hogy hosszú távon csak új típusú szövetkezetek alakításával érhetnek célba. Tönkretették a kisipart, a kiskereskedelmet és a kereskedelem 90 százalékát, potom pénzért, passzolták át a külföldieknek. Ne magyarázzák bele a magyar szõlõsgazdákba, hogy a franciák jobban értenek a szõlészethez és a borászathoz mint õk. Eladták a gyógyszeripart, vegyipart, cukorgyárakat, növényolaji-ipart, amelyek óriási hasznot hoztak volna az állami kasszába; s közben egy millió munkanélkülit csináltak. Az i-re akkor tették fel a pontot, amikor megszûntették a munkakönyveket. Ezt az intézkedést egy olyan Antall féle "elit" hozta, amely bebizonyította, hogy abszolút nem ért az ország gazdasági és közigazgatási vezetéséhez.

Négy évig folyt az ellenpropaganda a médiákban lévõ posztkommunisták részérõl, s közben Hornnék elõre dörzsölték a markukat, csak csináljátok így tovább elvtársak, mondogatták egymásnak az MSZP vezetõi. Az MSZP minden anyagi és pszichikai erõt bedobott; a Horn propaganda beszédeiben a sok megvalósíthatatlan hazugság után utolsóra bedobta a piros ászt: a virsli evés után a tömegnek bejelentette, hogy a nyugdíjak értékállandósága megmarad. A választók, vagy minek nevezzem, az alattvalók annyira elfordultak az Antall kormány arrogáns viselkedése miatt, hogy visszaszavazták az ellenségüket. Nem a nemzeti pártokra úgy mint: Kisgazda, Kereszténydemokrata, Nemzeti Demokrata Szövetség, MIÉP, Nemzeti Paraszt párt, melyek a nép, a nemzet érdekeit képviselik és melyek a politikai paletta közepén állnak. Az alattvalók négy év alatt meg is itták ennek a levét. Az MSZP kistestvérével az SZDSZ-szel 72%-os alkotmányos többségével a parlamentben megkezdte szélsõ baloldali propagandával és módszerrel a szélsõ jobboldali politikáját: az ország, a nemzet kifosztását, tönkretételét, gúzsbakötését. Elprivatizálták az ország 90 százalékát, amit az Antall kormány elkezdett, arra az MSZP még egy lapáttal rátett. Kirúgták a nemzetiek képviselõit a médiákból, az állam pozíciókból, a követségekrõl, megcsinálták a bokros-csomagot. Átjátszottak milliárdokat a koalíció pártjai által vezetett gazdasági társaságoknak, titkosítottak több évtizedre bizonyos döntéseket, eladták az energiaipart és tudatosan növelték a különbségeket, hogy a gazdag még gazdagabb és a szegény még szegényebb legyen. A legkisebb és a legnagyobb fizetés között háromszázszoros a különbség. Az Antall rezsim csökkentette a magyar nép életszínvonalát 20%-kal, míg a Horn kormány 40 %-kal és így az 1989-s szintre 40 %-ra redukálta azt s ezért bukott meg a választásokon és remélhetõleg soha többé nem fognak visszaállni az ország élére.

Ha az Orbán kormány nem szünteti meg az óriási jövedelem és életszínvonalbeli különbségeket és létbizonytalanságot és nem hoz meg számos fontos döntést, akkor ugyanúgy el fog bukni mint elõdei.

Nagyváradi Tivadar

Halasi B. Erzsébet:
A "Szózat" fohásza

"Hazádnak rendületlenül
Légy híve óh magyar!"
Szememben bántó homály ül,
Fülemben tompa jaj.
Kisírtam minden könnyemet,
Szívemben nincs zene.
Ne hagyj el minket nagyon
Magyarok Istene!

Az utca piszkos mindenütt,
Nincsen hótakaró.
Az ünneplés ma oly sivár,
Nem ér az égig. Óh!
Nem ígér az újesztendõ
Semmi jót nekünk.
Ne hagyj el minket ily nagyon
Kérünk jó Istenünk!

Szívemben jajszó már nem új,
Elnémult mind, mi szép.
Miért dobod el a hazád,
Válaszolj, magyar nép!
Az éjben csak dob tamm-tammol,
Nem régi térzene.
Ne halld meg, könyörgök Hozzád
Magyarok Istene!

Megbánta már e gyáva nép
Ezerszer vétkeit,
Bocsáss meg még egyszer neki,
Irgalmad felhevít.
Éltemet adnám boldogan
Hazámért, Istenért.
Fogadd áldozatom Atyám,
Megtévedt népemért!

Ha Te Atyánk vagy Istenünk,
S mi a gyermekeid,
Érezned kell mily szent a hit,
Mely bennünket hevít.
Egy ezredévnyi szenvedés
Kér éltet! Nem halált!
S ha gyermekeddé fogadál,
Szavunk Hozzád talál!

1995. dec. 31.

Halasi B. Erzsébet:
Az Úr válaszol

Egy évvel ezelõtt halálom vártam,
talán mások is gondoltak erre.
Istennek más célja volt még velem,
hosszabbra nyújtotta az életem.
Itt egy szívvel többnek kell dobogni,
Krisztusom Éreted és érted Hazám.

Kétezer éve megismertelek.
Kicsi Jézusom vártalak nagyon.
Te úgy szerettél kétezer évig
engedted szeresselek mindvégig.
Keletrõl jöttél, én keletebbrõl
Árpád népével, Téged keresvén.

Köszöntlek Jézus kétezer végén,
köszöntlek Hazám kétezer jöttén.
Köszöntlek hasadó új hajnalon.
Szeretlek Élet téged nagyon.
Az ember mondja: "Jöjj! Hála légyen."
Az Úr válaszol: "Most menj!! Úgy légyen."

1999. dec. 31. éjfél - 2000. év ébredésén

A Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány és a rokonság nevében

Isten teremtõ és hazahívó szeretetét szemlélve tudatjuk, hogy

Fr. Szántó Konrád OFM

életének 79., szerzetességének 60., papságának 55. évében a betegek kenetével

és a Szent Útravalóval megerõsítve rövid szenvedés után, 1999. december 29-én elhunyt.

Konrád atya 1920. augusztus 6-án született Siklóson. Középiskolai tanulmányait a Collegium Seraphicum növendékeként a pécsi Pius Gimnáziumban végezte. A noviciátust 1938-ban kezdte el, elsõ fogadalmát 1939-ben tette le. Filozófiai tanulmányait Jászberényben, teológiai stúdiumait pedig Gyöngyösön végezte, ahol 1942-ben örökfogadalmat tett, 1944-ben pedig pappá szentelte Zadravecz István ferences püspök. Lelkipásztori tevékenységének elsõ színhelye Fülek volt, majd 1945-ben Szécsénybe került, ahonnan elöljárói - hogy letartóztatását elkerüljék - 47-ben nyíregyházára helyezték. Itt provinciánk népmissziós tevékenységébe kapcsolódott be, majd 1949-tõl a feloszlatásig Jászberényben volt káplán. 1950 õszétõl egyetemi tanulmányokat folytatott; 1954-1980 között történelem-földrajz szakos tanárként tanított rendünk szentendrei és esztergomi gimnáziumában.

1960. november 15-én az állambiztonsági szervek letartóztatták, két évet töltött börtönben. E nehéz idõszak és az állandó rendõri zaklatások, megaláztatások következményeit, sebeit egész életén át viselte.

1964-ben teológiából doktori fokozatot szerzett. Ettõl kezdve haláláig a rend teológiai fõiskoláján tanított, 1978-1990 között pedig elõadója volt a Hittudományi Akadémia Levelezõ Tagozatának is- Tudományos munkásságát számos elõadás, könyv jelzi, melyek közül kiemelkedik "A Katolikus Egyház története" címû háromkötetes munkája, amely magyar nyelven ma is egyedülálló bemutatása az egyháztörténelemnek.

Ez év augusztusában még együtt ünnepelhettük vele fogadalomtételének 60 éves évfordulóját, amikor így buzdította rendtársait: "Szeressük a mi legdrágább Istenünket, hiszen Õ arra választott minket, hogy egészen az Övéi legyünk, és minél több embert hozzá vezessünk! Ismerjük fel ennek csodálatos misztériumát!"

Magyarító könyvecske

(A Magyar Lant Szerkesztõsége köszönettel vesz minden észrevételt és különösen az építõ jellegû megjegyzéseket. Külön öröm volt számunkra Molnos Angélának kedves sorai és éppen ezért közöljük az egyik észrevételét, és éppen ezért szimbolikusan ezen rövid hírnek is, a levélíró Debrecenben a Lélektani Szaknyelv Megújításáért Alapítvány kiadásában megjelent egyik könyvének címét adtuk)

A Magyar Lant 1999. novemberi számának utolsó lapján van egy fontos hét soros "Közlemény", melyet magyarabban és szókimondóbban így fogalmaznák meg:

"A Nemzeti Demokrata Párt tagjai és rokonszellemû barátai döbbenettel észlelik, hogy a magyar tömegtájékoztatásban egyre gyakrabban hangzanak el mûveletlen és durva megnyilatkozások nemzeti jelvényeinkre vonatkozóan. Némely kijelentés felér hagyományaink és a magyar állam meggyalázásával. Minden magyar állampolgártól és a hazánkban tartózkodó külföldi állampolgártól is elvárjuk, hogy tisztelje a magyar nemzet jelképeit, azokkal illõ módon bánjon és sértõ hangon ne nyilatkozzon róluk. Minden magyar állampolgárnak tudnia kell, hogy Magyarországhoz tartozik. Állampolgársága kötelezi hazánk, hagyományaink, anyanyelvünk, államunk és törvényei tiszteletére."

Szabaduljunk meg nyelvi babonáinktól és legyünk büszkék nyelvünkre!

Elsõ tévhit: Felzárkozunk Európához.

Második tévhit: Erre nincs magyar szó!

Harmadik tévhit: A magyar fogalmazás túl hosszú!

Negyedik tévhit: Az angol a tudomány nyelve!

Ötödik tévhit: A magyar a költészet, nem a tudomány nyelve!

Hatodik tévhit: A nyelv csak eszköz!

Óriási tévedés! Önazonosságunk, közösségtudatunk alapja a magyar nyelv térben és idõben. Gondolkodásunk, érzéseink, értékeink hordozója, lelki és szellemi hazénk, otthonunk, mindannyiunk otthona, akik magyarul igyekszünk beszélni.

Hetedik tévhit: Nyelvünk 90-94%-a nem magyar ...

E tétel a XIX. században ellenünk megszervezett és létünkre törõ hadjárat egyik utolsó fegyvere...

Molnos Angéla
Debrecen

Családban nevelés

Életszemléletünk helyesen akkor válik pozitív nevelõi hatássá, ha a családban felnevelkedõ gyermeket tiszteletben tartjuk. Ez a megkülönböztetett bánásmód arra utal, hogy míg kiskorú, addig védettségre és biztonságra van szüksége, a szülõnek pedig kötelessége, hogy minden tudását átadja és pozitív modellt nyújtson az utánzásra, gyermeke szellemi gyarapodása érdekében. Az életmódot úgy önmagunk mint gyermekünk számára kialakítjuk, mely napi-tevékenységben helyt kap a mozgásos játék, a társas szükségletek, mint a közös szülõi tevékenység és az egyéni fejlesztési gyakorlatok.

Kövessük soron a gyermek fejlõdését egy pár gyakorlati példával, kezdve onnan, ha a baba elkezd járni. Ekkor a testkoordináció fejlesztése kerül elõtérbe. A test harmonikus mozgását a szimbolikus játék segítségével vihetjük "játékba", tehát játszhatunk vonatosdit: a padlóra krétavonalat rajzolunk és a vonalmentét betartva kell lépkedni. A vonat alagúton is keresztülmegy, ezért az asztal alatt is átbújunk. A mesében szerepelnek óriások, törpék, állatok, madarak, katonák, ezt is "lejátszódhassuk": óriás lépés, apró léptek, medve cammogás, pillangó repülés, békaugrás, díszlépés stb. Miután a baba változatosan tud járni, rátérhetünk a kéz-láb koordinációs játékaira: lejátsszuk a szélfújást (csápolás), indiánmenést (ugrást), szélmalmot stb. Ezekben az együttmûködési idõszakokban a gyermek megtanulja a megfigyelést és az utánzást, ami rendkívül fontos a beszédkialakítás során, sõt megszokja az együttes tevékenységet amit igényelni fog.

Nemcsak mozgásgyakorlatokat viszünk a közös játékba,, hanem "szóbelit" is. Így a másfél-két éves gyermek hamarabb, helyesebben tanul meg beszélni, ha tanítsuk rá, és ha elõzetes szájizom fejlesztõ gyakorlatokat végzünk, a kézbevett tárgyakat, a tárgy-rajz kártyákat, képeken szereplõ rajzokat egyenként mutatjuk és hangosan, lassan érthetõen, többször ismételjük. Nagyon hamar észrevehetjük, hogy a gyermek szája mozog és úgy alakul-formálódik míg nem sikerül kimondania az általunk ismételt szót, ez az a pillanat, amikor szemével is csüng rajtunk, miközben nagy figyelemösszpontosítással utánoz bennünket.

A manipulációs játékok is szórakoztatóak: papírt darabokra tépni, vattát tépdesni, papír galacsint gyömöszölni, a golyócskákat felcsipegetni, firkálni, építeni stb. Az utóbbi kategóriába tartozik a gyufaszál ügyesség: ha kirakom õket sorba: zebra - gyalogos átkelõhely lesz, de lehet létra, kerítés, cicaház, kutyaól, repülõ, robot és mint a fantáziajáték kezdete, a gyermek késõbb, önálló játéka során már egyedül beleszövi sõt továbbfejleszti ötleteivel. A babszemeket is össze lehet hasonlítani, sõt készíthetünk: fát, házat, babát, autót, virágot, karikát, utat és járdát az autók számára, s máris egy összetettebb játéknál vagyunk a "közlekedés"-nél.

Minden felsorolt játékos foglalkozásnak számtalan változata van, úgy is mondhatnánk ahány ház, annyi szokás, csak azért említettünk közülük egy párat, hogy felhívjuk a szülõk figyelmét arra a fontos tényre, hogy bár a bölcsõde és óvodai közösség számtalan ehhez hasonló és különbözõ más ismeretekre tanítja meg a gyermekeket, ennek a foglalkozásnak az a lényege hogy a szülõvel közös tevékenység. Ezek a foglalkozások teremtik meg a késõbbiekben a kiegyensúlyozott szülõ-gyerek kapcsolatot.

Tiszay Gabriella

Elvtársak, vagy bajtársak?...

(Magyarok Vasárnapja, (USA) 2000. január)

"1956. november 4. - Az "utolsó nap" krónikája

... A politikai és katonai vezetés nélkül maradt fõvárosi szabadságharcosok közül ez elsõk egyikeként Pongrátz Gergely, a Corvin-közi felkelõbázis parancsnoka menekült el, hátrahagyva azokat a halálraszánt (mintegy 40-50 harcost), akik az ellenük felvonult irtózatos haderõvel szemben is, a kilátástalan harc ellenére is a honvédelem és a hõsi halál mellett döntöttek. Délelõtt 9 és 11 óra között a Széna téri szabadságharcosok is (igaz rövid idõre) felvették a harcot a Budára beözönlött harckocsi ezredekkel, de többségük hamarosan elhagyta a felkelõbázist. A Corvin-köziek, a magárahagyott félszáz fegyveres, egész délelõtt súlyos harcot vívtak - mind a magyarok, és az õket támadó szovjet alakulatok komoly veszteségeket szenvedtek. ..."

Szemenyei-Kiss Tamás


A Magyar Szabadságharcosok Németországi Szövetségének rendezésében a Magyar Szabadságharcosok Európai Szövetsége 1999.október 1-3 között megtartott tanácskozásonelfogadott irányelvek, javaslatok és feladatok.

1.

Támogatjuk a kormány elõremutató és pozitív törekvéseit. Többek között:

- Az Igazságügyi Miniszternõ által kezdeményezett törvényjasvalatokat;

- A Kultuszminiszter tervezte tantárgy- és tanterv változtatásokat;

- A magyarországi kelet-nyugat egyensúly helyreállítását célzó intézkedéseket;

- A Kormánynak a magyar államiság 1000. évében a nemzet egésze számára, annak a nagyjelentõségû történelmi évfordulónak méltó megünneplésére és megörökítésére tett lépéseit, intézkedéseit.

2.

Meg kell szüntetni a szavazati jog diszkrimínativ használatát. Követeljük a szavazati jogot a külföldre kényszerült volt üldözötteknek és szabadságharcosoknak, akik megtartották magyar állampolgárságukat. Akiket ettõl megfosztottak, azoknak ezt haladéktalanul vissza kell kapniuk.

3.

A Kormány hasson oda, hogy az Országgyûlés mielõbb hozzon törvényt az 56-os áldozatok, elesettek és kivégzettek sírjainak megõrzésére, a sírok örökös megváltására és a még ismeretlen sírok felkutatására, országszerte mindenütt.

Az elesettek és kivégzettek még élõ és rászoruló hozzátartozóit az állam anyagilag is rendszeresen támogassa!

4.

Legyen törvény, amely védettség alá helyezi, az országban mindenütt, az 56-os emlékhelyeket. Ezeket ne lehessen megszüntetni és beépíteni!

Távolítsák el a közhelyekrõl az 1945 utáni megszállásra és terroruralomra emlékeztetõ emléktáblákat és emlékmûveket.

Arcképcsarnok

HORVÁTH MIHÁLY (1924)
Orvos, belgyógyász. Pándy Érem, Hevesy Érem, Neumann Érem (1991). A szívbetegek rehabilitációjának egyik hazai kezdeményezõje a terheléssel kombinált grafikus nukleáris kardiológiai rutint elsõként alkalmazza a világon, saját átlagolási-kapuzási megoldásra alapítva, digitális radiociklográfiaként. Fõbb munkái: Nuclear (stethoscop light-like) Probe systems (1988), Myocardial, viability international workshop (1994), Hazai nukleáris medicina története (1995).

DEVICH SÁNDOR (1935)
Hegedûmûvész. Mesterkurzusokat és zenei szemináriumokat tartott több külföldi zenei központban. Liszt Ferenc-díj (1965), Kossuth-díj (1970), UNESCO-díj (1981), Kiváló mûvész (1981), Bartók Béla- Pásztory Ditta-díj (1986). Fõbb mûvei: Mi a vonósnégyes? (1985), J.S.Bach: Sonate e partite per violino solo, Corelli hegedû-szonáták, Paganini Barucaba-variációk, Mozart-hegedû-versenyek közreadása, Bartók-, Brahms-, Liszt átiratok.

CSERMÁK JÓZSEF (1932)
Atléta, kalapácsvetõ. 1953-57 között 4-szeres magyar bajnok. 45-szörös válogatott. 1952-ben Helsinkiben, világcsúccsal olimpiai bajnok. 1954 Eb-bronzérmes. Majd 1967-1970 között Zsivótzky Gyula edzõje, aki 1968-ban kalapácsvetésben olimpiai bajnok.

MAURER DÓRA (1937)
Grafikus, festõ. fimkészítõ. Munkácsy Mihály-díj (1995). Számos kiállítása volt, úgy külföldön, mint belföldön. Fõbb munkái: Idõmérés, Önkénytelen mozgások (rövidfilmek, rendezõ, 1973), Inter-Images (1989), Quasi képek és installációk (1972-93).


Magyar Lant online
A Nemzeti Demokrata Párt havilapja
HU ISSN 1418 8503

[Elôzô szám]     [[Következôszám]