Az első közös lista, Dávid Ibolya a második helyen.


[Korridor]

2001-09-03 19:57

Aláírták a Fidesz-MDF megállapodást


Az első közös lista, Dávid Ibolya a második helyen - Az MDF szerint teljesültek feltételei

Dávid Ibolya két egyenrangú fél megállapodásáról, Pokorni Zoltán pedig egy eljövendő néppártról mint stratégiai célról beszélt hétfő délelőtt, amikor ünnepélyes keretek között aláírták a Fidesz és az MDF választási együttműködéséről szóló dokumentumot a budapesti Gellért Szállóban.

A megegyezés értelmében a két párt MDF-Fidesz néven közös területi és országos listát állít, 27 egyéni körzetben induló demokrata fórumos közös jelöltjük lesz, ebből hatan felkerülnek területi listákra, 1 főnek pedig nem kell egyéniben indulnia.

Az MDF elnöke a közös lista második helyén, közvetlenül Orbán Viktor mögött indul a választási harcba. Továbbá a Demokrata Fórumot illeti meg a jelöltállítás joga azokban a körzetekben, ahol már most is MDF-es országgyűlési képviselő van.

Pokorni Zoltán Fidesz-elnök szerint a megállapodás jelzi: a két párt az ország, a polgári kormányzás érdekében felül tud emelkedni saját "sovén pártérdekein". Dávid Ibolya MDF-elnök azt hangsúlyozta, hogy pártja stílusa, értékrendje megkerülhetetlen, a fórum nélkül nem lehet polgári koalíciós kormányt alakítani.

A megállapodást péntek éjszaka, a nyilvánosság kizárásával már szignálta a két pártelnök. Az idő ugyanis már sürgetett, mert a Demokrata Fórum választmánya korábban úgy döntött, hogy az együttműködésről augusztus 31-ig meg kell egyezni, különben a párt önállóan indul a választásokon.

Dávid Ibolya pártelnök szerint az egyezség végül teljesen megfelel a pártja elvárásainak. Pokorni Zoltán szerint a választási együttműködési megállapodás nyomán minden eddiginél erősebb összefogás jön létre a polgári erők között Magyarországon.

[Külföldi lapvélemények]

"Az érdekházasság mindkét félnek hasznos. Az MDF ma ugyan már csak kicsi párt, ám a Fidesz rá van utalva arra, hogy a koalíció oldalán még néhány százaléknyi szavazatot se hagyjon veszni írja" elemzésében a Neue Zürcher Zeitung, és hozzáteszi: "az MDF-et a felmérések szerint az a veszély fenyegeti, hogy öt százalék alatti eredmény ér el és nem jut be a parlamentbe, míg a megállapodással biztosítja fennmaradását."
A cikk szerint az MDF-nek az utóbbi időben gondot okozott annak megjelölése, miben is különbözik a Fidesz-től. A szerző, Andreas Oplatka valójában inkább a generációk és az azokhoz tartozó politikai temperamentumok között lát eltérést.
A bécsi Die Presse megállapítja, hogy Dávid Ibolyának sikerült több engedményt kicsikarni a Fidesztől. A lap rámuta: hogy ki vezeti a jövő évi választások után az EU-ba Magyarországot, az attól függ majd, kinek sikerül mozgósítani a legtöbb szavazatot a ma még határozatlan választók körében, mert a jelek szerint sem a Fidesz, sem az MSZP nem tudja megszerezni az abszolút többséget.

***

[index]

Vegyes fogadtatás a Fidesz-MDF megállapodásnak
A kisgazdák is csatlakoznának a szövetséghez


2001. szeptember 3., hétfő 14:38

Dávid Ibolya két egyenrangú fél megállapodásáról, Pokorni Zoltán pedig egy eljövendő néppártról, mint stratégiai célról beszélt hétfőn, amikor ünnepélyes keretek között is szignálták a már péntek éjjel megkötött Fidesz-MDF választási együttműködéséről szóló dokumentumot. A Békejobb pártjai és a parlamenti politikai erők vegyes érzelmekkel fogadták a két párt megállapodását. A külföldi lapreakciók szerint pedig a jelenlegi kormány csupán a kisgazda szavazók támogatásának megszerzésével tudja megőrizni a jövő évi választások után is pozícióját.

Az immár hivatalosan is nyilvánosságra hozott megállapodás szerint a két párt Fidesz-MDF néven közös területi és országos listát állít, és a két pártnak 27 egyéni körzetben induló fórumos közös jelöltje lesz. Azokban a választókerületekben, ahol 1998-ban az MDF nyert, a 2002-es választásokon is a fórumot illeti meg a jelölés joga, valamint az öt százalékot meghaladó listaarány. Az MDF önálló frakciót is alakíthat majd. Ezenkívül az országos lista második helyét Dávid Ibolya pártelnök kapja.

Pokorni Zoltán szerint a megállapodás jelzi, hogy a két párt az ország, a polgári kormányzás érdekében felül tud emelkedni saját "sovén pártérdekein". A Fidesszel ugyancsak megállapodást kötő Magyar Kereszténydemokrata Szövetség több mint húsz jelöltet indíthat a jelenlegi legnagyobb kormánypárt támogatásával, míg ifjúsági társszervezetük, a Fidelitas négyet.

Vegyes fogadtatás

A tavaly létrehozott Békejobb pártjai - az MDNP, a Vállalkozók Pártja és a KDNP-a jövő héten döntenek arról, hogyan reagáljanak érdemben a két párt közötti választási megállapodásra. Pusztai Erzsébet, az MDNP elnöke úgy nyilatkozott: már régóta szükségesnek tartják a jobbközép erők összefogását: erre irányuló kezdeményezés volt a tavaly létrehozott Békejobb mozgalom is. A KDNP azonban nemtetszését fejezte ki a megállapodás miatt. Bartók Tivadar, a párt elnöke szerint ugyanis a szerződéssel fórum váratlanul és egyoldalúan véget vetett egy több hónapja zajló, az MDF és a KDNP közötti tárgyalássorozatnak.

A KDNP egyébként továbbra sem tett le egy a Békejobbhoz hasonló pártszövetség létrehozásáról. A párt elnöksége szombati ülésen arra szavazott, hogy a KDNP a "Fidesz-integrációból" kimaradó pártokkal tárgyaljon tovább. Kivétel a MIÉP, amellyel a KDNP semmiféle szövetséget nem hajlandó kötni. Megkezdjük a tárgyalásokat a Torgyán József vezette Független Kisgazdapárttal is - közölte az MTI-vel szombaton a pártot vezető Bartók Tivadar.

A kisgazdák csatlakoznának, az SZDSZ sajnálja

A kisgazdák célja, hogy minél hamarabb csatlakozzanak a Fidesz és az MDF között létrejött választási együttműködési megállapodáshoz - jelentette ki Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető, az FKGP képviselőcsoportjának hétfői budapesti ülését követően.

A szövetség hosszú távon a fórum megszünését is okozhatja - vélekedett hétfőn Szent-Iványi István, a szabad demokraták frakcióvezetője, aki sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Fidesz választási megállapodást kötött az MDF-fel, de a szövetséget a két párt belügyének tekintik.

Orbán csak a kisgazda szavazók segítségével maradhat kormányfő?

A Fidesz és az MDF választási szövetségéről hétfőn a Neue Zürcher Zeitung című svájci és a Die Presse című osztrák lap is beszámolt. A svájci lap "Választási szövetség a magyar kormánytáborban" címmel közölt cikkében úgy fogalmaz: a megállapodás mindkét fél számára hasznos, az MDF ugyanis bár kis párt, a Fidesz mégis rá van utalva arra, hogy a koalíció oldalán még néhány százaléknyi szavazatot se hagyjon veszni. Az MDF eközben a megállapodással biztosítja, hogy abban az esetben is fennmaradjon és bejusson a parlamentbe, ha nem éri el az ötszázalékos küszöböt. A Neue Zürcher Zeitung cikkének szerzője szerint a két párt közötti különbség egyébként nem markáns: a különbség leginkább a generációk és az azokhoz tartozó politikai temperamentumok között van. A svájci lap emlékeztetett arra, hogy a Fidesz már korábban betagozta saját táborába a Kereszténydemokrata Néppárt egy részét, és most már csak az a gondja, mennyi menthető meg a kormánytábor számára a több csoportra széthullott kisgazdapártból.

A Die Presse konzervatív osztrák lap szerint Dávid Ibolyának sikerült az eredetinél több engedményt kicsikarni a Fidesztől. A cikk szerzője úgy véli, hogy ki vezeti a jövő évi választások után az EU-ba Magyarországot, attól függ majd, kinek sikerül mozgósítani a legtöbb szavazatot a ma még határozatlan választók körében, mert a mai jelek szerint sem a Fidesz, sem az MSZP nem tudja megszerezni az abszolút többséget. A Die Presse szerint a legelemibb kérdés az, hogy a Fidesz mozgósítani tudja-e majd a "Kisgazdapárt hontalanná vált szavazóit", Orbán Viktor ugyanis csak akkor maradhat kormányfői hivatalában, ha ez sikerül. "A szélső jobbal kötendő esetleges választási szövetséget alighanem sok egykor liberális fiatal demokrata nézné rossz szemmel" - véli a cikk szerzője.

***

[STOP!]

Fidesz-MDF-szövetség: a magasabb szempontok domináltak

2001. szeptember 3. hétfő 13:05

A Fidesz és az MDF felismerte, hogy a pártérdekeknél magasabb, a polgári Magyarország érdekét kell figyelembe venni, amikor választási szövetséget köt - fogalmazott Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke a két párt megállapodásának ünnepélyes aláírása előtt. Dávid Ibolya MDF-elnök azt emelte ki, hogy a Fórum az elmúlt három és fél év kormányzása alatt is el tudta kerülni a botrányokat és a harácsolást, így európai konzervatív értékrendjével a jobboldal megkerülhetetlen csoportja lett. A felek hangsúlyozták: a választási győzelmi esélyek növekedése mellett az sem mindegy, hogy milyen kormánya lesz az országnak a 2003-as EU-csatlakozás idején.

Az MDF által szabott határidő utolsó pillanatában tető alá hozott kétpárti megegyezés ünnepélyes aláírásánál Dávid Ibolya pártelnök azt emelte ki, hogy pártja az elmúlt években sem keveredett botrányokba és mentes maradt a harácsolástól. A 2002-es választásokon való együttműködés szerinte garanciát nyújt majd arra, hogy tovább folytatódhasson a polgári kormányzás az MDF részvételével. Dávid hangsúlyozta, hogy a megegyezés két egyenrangú fél között született.

Pokorni Zoltán Fidesz-elnök szerint a két erő vezetése túl tudta tenni magát a szervezeti "önzésen" és a "polgári Magyarország" érdekében kompromisszumok árán megkötötték a szerződést. Kiemelte, hogy a rendszerváltás óta ilyen típusú szoros együttműködés még nem alakult ki két politikai párt között. A megegyezés céljaként Pokorni nem csupán a közös választási felkészülést emelte ki, hanem felhívta a figyelmet arra is, hogy az ország "sorsdöntő esemény előtt áll, ezért nem mindegy, hogy kik, milyen tapasztalatokkal, önös érdekből, vagy szakmai tudással viszik véghez az ország 2003-as EU-csatlakozását". Emlékeztetett arra, hogy Antall József néhai miniszterelnök is egy átfogó, egységes néppártot képzelt el a jobboldalon, és ebben a törekvésében csak korai halála akadályozta meg. Pokorni szerint pártja stratégiai törekvése, hogy egységes polgári párt vagy pártszövetség alakuljon ki. Dávid Ibolya ezt azzal egészítette ki, hogy a néhai pártelnök-kormányfő attól tette függővé a szervezeti egységesedést, hogy a társadalom mennyire differenciált értékrendet képvisel.

A budapesti Gellért-szállóban rendezett aláírási ceremónián megjelent Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány számos tagja is.

A megállapodás értelmében az MDF 27 választókerületben nevezheti meg a közös jelölteket. A Fidesz-MDF országos listán Orbán Viktort Dávid Ibolya követi a második helyén, Hende Csaba pedig - aki nem méreti meg magát egyéni körzetben - az első 15 hely valamelyikét kapja. A stop! értesülései szerint a tárgyalások többek között azért húzódtak az utolsó pillanatig, mert nem sikerült megegyezni a további, befutónak számító listás helyek számáról. A megállapodás szerint most a kisebbik pártot "legalább hét olyan sorszámú hely illeti meg", amelyről a Fidesz 1998-ban listás mandátumot szerzett. Úgy tudjuk az MDF vezetésének tervei szerint Hende Csaba mellett egy másik egyéniben nem induló, eddig nem megnevezett személy is felkerülhet a nyerő helyekre.

Lapunk kérdésére a két pártelnök elmondta, hogy a Fidesz-MDF megállapodás személy szerint vonatkozik Ékes Józsefre, a Vállalkozók Pártjának elnökére, a fórum parlamenti frakciójának jelenlegi tagjára, ám pártjára nem. A békejobbos pártokkal kapcsolatban elmondták a hasonló értékrendet képviselő szervezetek is keresik a megegyezés lehetőségét, ezért velük tovább folynak az egyeztetések. A kisgazdákkal történő esetleges szerződéskötést firtató kérdésre azonban Pokorni úgy reagált: "olyan szép ez a mai délelőtt, a kisgazdák ügyét próbáljuk megoldani később".

(stop! - spirk)

A kisgazdák is szeretnének


A kisgazdák célja, hogy minél hamarabb csatlakozzanak a Fidesz és az MDF között létrejött választási együttműködési megállapodáshoz - mondta Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető, az FKGP képviselőcsoportjának ülését követően.
- A kisgazdáknak természetesen a jobboldalon van a helyük, de hogy ez hogyan lesz, mint lesz, erre még nincs válasz - fogalmazott a frakcióvezető.

***

[origo]

Nincs melléklete a Fidesz-MDF-megállapodásnak
2001.09.03. 20:57:29
A Fidesz sajtóosztálya közleményben cáfolta, hogy a Fidesz-MDF megállapodásának melléklete lenne. Sajnálatos hibának minősítik az anyag napvilágra kerülését, és egyben visszavonják azt.

A közlemény leszögezi: a Fidesz-MDF-megállapodásnak nincs melléklete. A visszavont anyagrész csupán korábbi munkaanyag, melyet a delegációvezetők sem erősítettek meg, amelyről a két pártelnök nem tárgyalt, és nem képezi a megállapodás részét. A sajtóosztály az érintettektől elnézést kér.

Aláírta a megállapodást a Fidesz és az MDF

2001.09.03. 11:44:00

Ünnepélyes keretek között aláírta a 2002-es országgyűlési választásokra szóló együttműködési megállapodást a Fidesz és az MDF. A legnagyobb kormánypárt elnöke kiemelte, hogy a megegyezés érdekében mindkét párt le tudta győzni önös érdekeit.

A megállapodást a kormány részéről Martonyi János külügyminiszter értékelte. Közölte, hogy az egész kormány nagy figyelemmel kísérte az egyeztetést, hiszen a polgári oldal nem akar többé szavazatokat veszíteni. De a legfontosabbnak a kialakult egységet nevezte. Közös cél: az erős középosztály megteremtése, és a hátrányos helyzetű csoportok (kiemelte a roma közösségeket) esélyeinek javítása - mondta Martonyi. A miniszter kijelentette, úgy érzi, hogy megteremtették a szilárd alapot a kitűzött célok eléréséhez. Bár ennek konkrét eredmény csak a választások után lesz látható, döntő jelentőségű, hogy a különbözőségek ellenére össze tudtak fogni az alapvetően azonos értékrendű erők.

Az MDF részéről a párt elnöke, Dávid Ibolya köszöntötte a megegyezést. Megjegyezte, hogy a botrányok és a harácsolás elkerülte eddig az MDF-et és több mint három éve bizonyítja, hogy milyen stabil partnere a Fidesznek, és tagja a koalíciónak. Azért tartja nagy sikernek a megegyezést, mert a két párt minden egyes szavazattal együttesen erősödik.

Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke kiemelte, hogy a dokumentum lényege, hogy minden jelölt a polgári oldal közös jelöltje. Jelentősége, hogy közel egy éves munka van a megegyezés mögött, és mindkét politikai szervezet le tudta győzni önös érdekeit. Hozzátette, hogy ilyen szoros összefogás két önálló politika erő között még nem jött létre. Pokorni hozzátette, hogy a megállapodás jelentős előrelépés egy olyan erős néppárt-struktúra felé, amelyben Antall József miniszterelnök is gondolkodott.

Ezután ünnepélyes keretek között aláírta a 2002-es országgyűlési választásokra szóló együttműködési megállapodást a Fidesz és az MDF.

Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a két párt választási megállapodást kötött. A politikus amiatt aggódik, hogy a szövetség hosszútávon az MDF megszűnését erdményezheti. A történteket azonban a két párt belügyének tekinti.

Szentgyörgyvölgyi Péter, a kisgazdák frakcióvezetője a FKGP sajtótájékoztatóján üdvözölte a Fidesz és az MDF között létrejött együttműködési megállapodást. Egyetértett a két aláíró párt elnökével abban, hogy a megállapodással feltétlenül erősödött a jobboldal, ahol a kisgazdák helyét is látja a frakcióvezető.

***

[origo]

A Fidesz-MDF megállapodás szövege

Az Igazságügyi Minisztérium tagadja a kameradömpinget
2001.09.03. 17:24:56

Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára tagadja, hogy törvénymódosítási javaslatuk miatt több kamera figyelné az állampolgárokat. Ugyanakkor a javaslatuk megengedné, hogy az iskolákat és a munkahelyeket bekamerázzák

Az Igazságügyi Minisztérium tervezete megengedné, hogy az iskolákban, munkahelyeken kamerákkal figyeljék az ott-tartózkodókat - mondta Takács Albert helyettes ombudsman. A tervezet jelenleg nem nyilvános, mivel még a kormány nem fogadta el a szövegét, de a helyettes ombudsman már megkapta, és ismeri a minisztérium anyagát. Takács Albert szerint sok helyen kell még szűkíteni, finomítani a törvénymódosítási javaslat szövegét, mivel a jelenlegi lehetővé tenné, hogy az iskolákban - konkrét hely meghatározása nélkül - kamerákat helyezzenek el. A helyettes ombudsman szerint ezt semmi nem indokolja, egyedül az iskolák bejáratának figyelését tartaná elfogadhatónak. "A személyhez fűződő jogok kizárólag indokolható céllal korlátozhatók" - mondta Takács Albert. Ilyen cél például a közrend, a közbiztonság védelme, illetve a vagyonvédelem.

A tervezetet készítő Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Seeringer Imre az [origo]-nak elmondta, hogy azért terjesztették be a módosítást, mert úgy látják, hogy a jelenlegi szabályozás hiányos. Seeringer elmondta, hogy most egy törvény foglalkozik ezzel a területtel: a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény. Ezt a törvényt szeretnék kettéválasztani és megújítani. Ugyanakkor Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogogért jogvédője elmondta, hogy nem tud arról, hogy a jelenlegi szabályozással kapcsolatban sok panasz érkezett volna az utóbbi időben, emellett a törvénymódosítás beterjesztésének időpontját sem tartja szerencsésnek a jogvédő, hiszen betöltetlen az adatvédelmi biztosi poszt.

A korábbi adatvédelmi biztos, Majtényi László 2000 decemberében tett ajánlása szerint a kamerák, a rögzítő berendezések felvételei személyes adatokat tartalmaznak, ezért ezek működtetése adatkezelésnek minősül. Már Majtényi ajánlásában is szerepelt, hogy el kell választani egymástól azokat a figyelő berendezéseket, melyek felvételeket rögzítenek, és azokat, melyek csak egy-egy helyiség figyelésére szolgálnak, tulajdonképpen egy őr személyes jelenlétét helyettesítik. A tervezetben ez a két kategória sincs jól elválasztva egymástól - mondta Takács Albert helyettes ombudsman.

Seeringer Imre helyettes államtitkár is számított rá, hogy a minisztérium javaslatát még módosítani fogják a parlamenti bizottságok. Ugyanakkor Seeringer szerint egyértelmű, hogy például a munkahelyeken nem engedné meg a törvény kamera elhelyezését oda, ahol magánbeszélgetések folynak, és az iskolákban sem a dohányzó gyerekek rajtakapása a kamerák feladata, hanem az iskolák bejáratának figyelése.

***

[internetto]

Pecsét a FIDESZ és az MDF szövetségére

Szept. 3. 16:08


Dávid Ibolya és Pokorni Zoltán ünnepélyes keretek között aláírták a Fidesz és az MDF választási együttműködéséről szóló dokumentumot. A megállapodás szerint a pártok Fidesz-MDF néven közös területi és országos listát állítanak.

***

[Politikaforum.hu]

A kisgazda Phare-miniszter MDF-Fidesz közös jelöltként indul 2002-ben

2001-09-03

A Fidesz és az MDF között köttetett választási megállapodás szerint a PHARE-alapokat felügyelő tárcanélküli miniszter, Boros Imre a fórum jelöltjeként indul a 2002-es választásokon. A miniszter annak a 27 választókerületnek az egyikében indul, ahol a hétfőn nyilvánosságra hozott megállapodás szerint az MDF jogosult megnevezni a közös jelöltet.

A lista alapján Boros Imre Zala megye 5. számú választókerületében indul közös jelöltként. A tárca nélküli miniszter indítását a Politikafórum kérdésére Szőke László, az MDF Országos Választmányának alelnöke is megerősítette. Boros Imre ugyanebben a választókörzetben kisgazda színekben aratott sikert 1998-ban.

Mint ismeretes, a Független Kisgazdapárt vezetése korábban kizárta a pártból a Phare-ügyekért felelős minisztert. Sőt: Torgyán József a Kisgazdapárt elnöke korábban többször követelte az ellene fordult miniszter visszahívását a kormányból. Akkor Orbán Viktor miniszterelnök vette pártfogásába Boros Imrét, mondván: szakmai indokok nélkül nem bontja meg a kormány összetételét.

Ugyanakkor tegnap kora délután a Kisgazdapárt frakcióvezetője is üdvözölte a Fidesz és az MDF választási megállapodását. Szentgyörgyvölgyi Péter hangsúlyozta, a megállapodással erősödött a jobboldal és "már látja benne a kisgazdák helyét is".

Politikafórum-információ

 

A Kisgazda Miniszterek Tanácsa kész együttműködni a polgári oldallal

Szept 3, 19.46

A Kisgazda Miniszterek Tanácsa üdvözli a Fidesz és az MDF között létrejött megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a két párt a 2002-ben esedékes országgyűlési képviselő-választáson közösen induljon - tartalmazza a Környezetvédelmi Minisztérium közleménye.

Szükségesnek tartjuk, hogy az országgyűlési képviselő-választáson a lehető legteljesebb egység alakuljon ki a nemzeti elkötelezett polgári oldalon, ezért álláspontunk szerint megkerülhetetlen annak biztosítása, hogy a kormányprogram mellett elkötelezett kisgazda szavazótábor képviselete is biztosított legyen - áll a közleményben.

A közlés szerint a Kisgazda Miniszterek Tanácsa kész közreműködni abban, hogy a polgári oldal közös indulása az országgyűlési képviselő-választáson kiterjedjen a kisgazda képviselőkre is.

 

[Magyar Netlap]

Fidesz-MDF választási megállapodás
Ünnepélyes aláírás a Gellért szállóban


Dávid Ibolya két egyenrangú fél megállapodásáról, Pokorni Zoltán pedig egy eljövendõ néppártról mint stratégiai célról beszélt hétfõ délelõtt, amikor ünnepélyes keretek között ellátták kézjegyükkel a Fidesz és az MDF választási együttmûködésérõl szóló dokumentumot a budapesti Gellért Szállóban.

A közzétett megállapodás szerint a két párt MDF-Fidesz néven közös területi és országos listát állít, 27 egyéni körzetben induló demokrata fórumos közös jelöltjük lesz, ebbõl 6-an felkerülnek területi listákra, 1 fõnek pedig nem kell egyéniben indulnia.

Pokorni Zoltán Fidesz-elnök szerint a megállapodás jelzi: a két párt az ország, a polgári kormányzás érdekében felül tud emelkedni saját "sovén pártérdekein". Dávid Ibolya MDF-elnök azt hangsúlyozta, hogy pártja stílusa, értékrendje megkerülhetetlen, a fórum nélkül nem lehet polgári koalíciós kormányt alakítani. (MTI)

 

 

Törvényjavaslat a magyar nyelv használatáról
Államtitkári expozé


Komoly igény nyilvánult meg a nyelvvédelem iránt, s ennek sokféle öntevékeny formája mellett a törvényalkotással szemben is megfogalmazódtak elvárások - mondta Hende Csaba a magyar nyelv használatáról szóló törvényjavaslat expozéjában.

Az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára szerint nagy mennyiségben záporoznak a magyar nyelvre az idegen nyelvi hatások, és a magyar nyelv önfejlõdése már nem képes ezzel felvenni a versenyt, ezért széles körben fogalmazódott meg: valamit tenni kellene e jelenség térnyerése ellen.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a nyelvmûvelõ társadalom, a nyelvészek már régóta szorgalmazzák a hathatós fellépést, nemrégiben a hazai és külföldön élõ nagy magyar tudósokat tömörítõ Magyar Professzorok Világtanácsa tett közzé felhívást a magyar nyelv védelmében.

Elmondta: a törvényjavaslat fõ szabályozási elveit szinte készen kapták a nyelvészektõl.

- Örömünkre szolgál, hogy egy valós szakmai és társadalmi igénynek megfelelõ, tudományosan megalapozott, a kormány törekvéseivel is messzemenõen összhangban álló törvény megalkotására van lehetõségünk - mondta az államtitkár.

A javaslatot ismertetve elmondta: az alapelv az, hogy a reklámok és az üzletfeliratok szövegét magyarul kell megjeleníteni. A szabályozás ugyanakkor nem tiltja azonban meg, hogy idegen nyelvû szöveg szerepeljen a reklámokon és feliratokon, de megköveteli, hogy ilyen esetben ugyanott a megfelelõ magyar nyelvû szöveg is szerepeljen. Ugyanezt a követelményt fogalmazza meg a javaslat a közterületi, illetve a középületeken és a közforgalmú közlekedési eszközökön lévõ - nem reklámcélú - feliratokkal szemben.

A törvényjavaslat nem hagyja figyelmen kívül, hogy a magyar nyelv számos kifejezése már régen meghonosodott idegen szó. Ezeket a törvényjavaslat magyar szavaknak, kifejezéseknek ismeri el. Annak érdekében azonban, hogy erre hivatkozással ne lehessen megkerülni a törvényt, elõírja, hogy ha vita merül fel, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetétõl kell szakvéleményt kérni.

Hende Csaba expozéjában utalt arra, hogy a törvény a reklámok esetében a fogyasztóvédelem szervezetét, a közlekedési eszközök felirataival összefüggésben a közlekedési hatóságot, a többi felirat tekintetében pedig az önkormányzati jegyzõket ruházza fel hatósági hatáskörrel.

Szólt arról is, hogy a törvényjavaslat alkalmazkodási idõt hagy: a reklámok esetében, amelyek viszonylag rövid idõre szólnak, a törvény hatálybalépésétõl számított 4 hónap elteltével, míg az általában hosszabb idõre szánt egyéb feliratok esetében 1 év után kell teljesíteni a követelményeket.

A politikai államtitkár hangsúlyozta, hogy a most benyújtott törvényjavaslatnak semmi köze a térség egyes országaiban az elmúlt években megalkotott rosszemlékû nyelvtörvényekhez, amelyek a nemzetállam hivatalos nyelvét kívánták védeni, és néhol a kisebbségi nyelvek ellen irányultak.

- Ezek a nyelvtörvények mások ellen szólnak - a mi tervezetünk pedig senki ellen sem, csakis édes anyanyelvünket védelmezi. Nem a másokét akarjuk tiltani vele, hanem a magunkét óvni - jelentette ki Hende Csaba, s hangsúlyozta, hogy a kormány törvényjavaslata nem érinti a magyarországi kisebbségek nyelvi sokszínûségét, hanem a magyart védi más idegen nyelvi hatások ellen.

A javaslat világosan rögzíti: a benne foglalt követelmények nem érintik a kisebbségek jogairól szóló törvényben szereplõ azon jogokat, amelyek a települések, a közterületek, a közintézmények feliratainak kisebbségi nyelven való megjelenítésére vonatkoznak.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a felmérések bizonyítják: a magyar lakosságnak ma még mindig csak 12 százaléka beszél idegen nyelvet, ami azt is jelenti, hogy 88 százaléka csak magyarul ért.

- Az alkotmány 61. paragrafusában szabályozott információszabadság alapjoga pedig csak akkor érvényesülhet, ha az információkat a polgárok azon a nyelven fogadhatják be, amelyet értenek - mondta a politikai államtitkár. Hozzátette: a közérdeklõdésre számot tartó közlemények megismeréséhez való jog sérül, ha a nyelvismeret hiánya miatt az információ nem értelmezhetõ a polgárok többsége számára.

- Ha pedig nem értelmezhetõ, akkor a törvényhozásnak kell a lehetséges alapjogsérelem okait kiküszöbölnie - mondta Hende Csaba.

(MTI)

Próbálja meg az ellenzék is...

Dávid Ibolya és Pokorni Zoltán a FIDESZ-MDF szerződésről

Péntek éjszaka, kevéssel az MDF által kitûzött határidõ elõtt megköttetett a választási együttmûködési megállapodás a FIDESZ és az MDF között. Ma pedig ünnepélyesen is aláírta a dokumentumot a két párt.

Az egyezmény szerint a FIDESZ és az MDF közös jelöltet állít valamennyi egyéni választókerületben, az összes területi, valamint az országos listán. Utóbbit Orbán Viktor vezeti, a második hely pedig Dávid Ibolyáé. A Demokrata Fórum huszonhét körzetben indíthat egyéni jelöltet, és a két párt közös választási programot is kidolgoz. A Krónika stúdiójának vendége Dávid Ibolya, az MDF, és Pokorni Zoltán, a FIDESZ elnöke.

Riporter:

- Elõször azt szeretném megtudni, hogy ebbõl az egész megállapodásból a választó mit fog érzékelni, tapasztalni, milyen választási lapot fog látni, hogyan tud választani. Hogyan tud választani az, aki a FIDESZ-re szokott szavazni, hogyan tud az, aki az MDF-re szokott szavazni, és hogyan tudnak a bizonytalanok választani, hiszen õértük megy elsõsorban a verseny.

Dávid Ibolya az MDF elnöke:

- Köszönöm a kérdését, ahogy ezt az elõbb ismertette, minden egyes választókerületben indul közös jelölt, ami azt jelenti, hogy a neve mellett a "FIDESZ-MDF-jelöltje" jelenik meg. Ugyanez van a területi és az országos listán is. A megállapodás szabályozza a két párt együttmûködését, de a leadott szavazatok a FIDESZ-MDF együttmûködésre leadott szavazatokat jelentik, ami számunkra - elég sokszor végiggondoltuk ennek elõnyeit, hátrányait - a választási együttmûködés garanciája a polgári kormányzás valódi értékeinek a folytatására, és ez közös célunk - függetlenül attól, hogy ebben ki milyen arányban vesz részt. Az elmúlt három és fél év kormányzása bebizonyította számunkra, hogy ennek a polgári kormányzásnak legalább még egy cikluson keresztül meg kell teremteni a feltételeit. Mindig azon gondolkodom, hogy mi lett volna, ha Németországban a második világháború után nem kap például kettõ ciklusra lehetõséget Adenauer. Biztosan egészen másként alakult volna a helyzet, mert egy nagy program véghezvitele, az bizony idõt igényel. Ebben bízom, és ez is vezérelt minket a megállapodás megkötésekor.

Riporter:

- A FIDESZ szavazók vajon hogyan veszik kézbe ezt a listát?

Pokorni Zoltán a FIDESZ elnöke:

- Úgy látom, hogy jó szívvel. Könnyebben, mint eddig, mert nem kell a valósággal szemben állást foglalniuk egyik vagy másik párt mellett. A valóság az, hogy a kormányzati munkában már jó három éve együttmûködik ez a két párt. Már az ellenzékben is, 1994 és 1998 között is nagyon szoros volt az együttmûködés közöttünk, hiszen 1994 õszén hoztuk létre a Polgári Szövetséget, ez már az önkormányzati választásoknál komoly eredményt hozott, és 1998-ban, a parlamenti választásokra végülis ez az együttmûködés tette lehetõvé, hogy ma polgári kormánya van az országnak. Ezt erõsítette meg, ezen lépett tovább az eltelt három évben számos kérdésben a két politikai erõ: a Demokrata Fórum és a FIDESZ. Meg tudott állapodni, együtt tudott dolgozni. Ezt érzékelték az emberek is. Érzékelték az otthonteremtésben, a családi adózás megteremtésében, a tandíj eltörlésében, hogy ezek az erõk egyetértenek. Az lett volna abszurd, ha most ezek után, az eltelt három év után azt kérjük tõlük, hogy akkor bontsák szét ezt az összesodort kötelet szálaira: melyik ebbõl az, amit a FIDESZ, melyik az, amit inkább az MDF számlájára ír, noha együtt dolgoztunk, és együtt teljesítettünk. Ezt a valóságot követi most az, hogy együtt jelenünk meg a választók elõtt is egy közös listával, és közös jelöltekkel.

Riporter:

- Ha ez ennyire egyértelmû, akkor mi tartott egy évig a tárgyalásokon? Miért nem lehetett akkor megállapodni, amikor az elsõ ajánlat érkezett? Ami talán számszerûen kedvezõbb is volt, mert Kövér László elnöksége idején az MDF harminc helyet kapott volna.

Dávid Ibolya az MDF elnöke:

- Robert Schumannak van egy nagyszerû idézete, amelyik úgy szól, hogy a tartós dolgok nehezen születnek meg, de ez megszületett, és reményeink szerint tartós lesz. Számunkra egy új fejezet kezdõdött két nappal ezelõtt, és nagyon nem szeretnék visszamenni a tárgyalások kezdetéig, mindennek megvolt a maga indoka. Lehet, hogy számszerûen abban több volt a képviselõi számhelyekre a javaslat, de például nem volt nevesítve a FIDESZ-MDF lista. Nem volt nevesítve az, hogy közös ez a lista is, és hogy minden képviselõ viszi, -ebben az együttes jelöltállításban- a két párt nevét. Tehát itt nem arról van szó, hogy hány képviselõi hely, hanem hogy ki, hogyan tudja biztosítani azt az összefogást, amelyik egy polgári kormányzáshoz leginkább megfelelõ, és amelyik még a pártok tagjai részérõl is, és a pártok támogatói részérõl is elfogadható. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a megállapodás abból a szempontból is siker, hogy a két párt egymást erõsíti és nem kioltja. Fontos, hogy ha a választó ránk szavaz, akkor tudja, hogy a polgári koalíció jövõjére szavaz.

Pokorni Zoltán a FIDESZ elnöke:

- A kérdés az volt, hogy mi tartott ilyen sokáig, és miért most?

Riporter:

- Úgy is föltehetem a kérdést, hogy miért hagyta bizonytalanságban ilyen hosszú ideig az MDF-et a FIDESZ?

Pokorni Zoltán a FIDESZ elnöke:

- Ezt nem teljesen értem, így feltéve ezt a kérdést, mert azért nem hagytuk mi bizonytalanságban õket. Nézõpont kérdése, hogy sokáig tart, illetve késõ van, vagy korán. A választások 2002-ben lesznek. Ezt a megállapodást elvileg 2002. januárjában is alá lehet írni, hiszen a listaállítás, a jelöltek megnevezése jogi értelemben akkor szükséges. Ha jól tudom még egyetlenegy párt sem állította ki hivatalosan az összes jelöltjét, egyetlenegy párt sem döntött ezekrõl a kérdésekrõl: hogy hogyan néz ki az országos lista, hogyan néznek ki a megyei listák. Gyakorlatilag ahhoz, hogy mi megállapodjunk - a Demokrata Fórum és a FIDESZ -, ezeket meg kellett tenni. Sorra kellett vennünk, hogy kik a szóba jöhetõ jelöltjeink mind a két oldalon, el kellett döntenünk egymás között, hogy kinek a legjobb az esélye, és valami hasonlót kellett körvonalaznunk a listákat illetõen is. Tehát ma gyakorlatilag azt mondhatom, hogy a megállapodásnak az volt a feltétele, hogy ezeket a belsõ döntéseket végiggondoljuk. Nem születtek ezek még meg, de végig kellett gondolnunk, ahhoz, hogy a siker, a támogatás reményében meg tudjunk egymással állapodni. Eddig még egyetlenegy párt sem jutott el. Ha jól ismerem az õ munkájukat, születtek már mindenféle elképzelések. A másik ok, hogy járatlan úton járunk. Ilyesfajta megállapodást a magyar demokratikus parlamenti választások történetében még nem kötött, nem tudott kötni egyetlenegy politikai erõ sem. Megvolt ennek a lehetõsége 1990-óta a választójogi törvényben, de még senki sem próbálta ki. Talán a késztetés, a készség sem volt meg bennük rá, de nem léptek el még idáig. Most elõször tesszük ezt meg, és úgy kell ezt megtennünk, hogy a lehetõ legprecízebben, leggondosabban végiggondoljunk minden szóbajöhetõ kérdést, hiszen eddig még ilyen vállalkozásba nem bonyolódott egyetlenegy párt sem. Ennek nem is annyira a jogi, választástehnikai kérdései a meghatározóak.

Riporter:

- Itt egyébként nincsen probléma? Tehát jogi és választástechnikai oldalon?

Pokorni Zoltán a FIDESZ elnöke:

- Probléma nincsen, megoldandó feladatok vannak, amelyeket meg lehet oldani így is, meg amúgy is. Ezeket a lehetõségeket kellett végiggondolni, sõt abban is egyetértettünk az elnökasszonnyal, hogy valóban garantált legyen az eredmény, kikérjük mások véleményét is. Legyen ez az Állami Számvevõszék vagy az Országos Választási Bizottság, mert a törvények egyértelmûsége érdekében az õ álláspontjuk is szükséges. De nem ezt tartom a legfontosabbnak. Sokkal inkább azt a lelki habitusbeli váltást, amelyen átment ez a két párt az egyeztetések egy éve alatt. Tudniillik azt, hogy fontos ugyan valamennyiünknek - hiszen a pártunk választott meg arra, hogy ezt a struktúrát, az érdekeit, az eszmerendszerét képviseljük -, szóval fontos nekünk a saját pártunk, de föl kellett azt mérnünk, hogy a pártok fölött, érdeke mögött van egy sokkal fontosabb, a választók, a polgárok, a nemzet érdeke. Úgy látom, hogy õk kényszerítették ki, nem is annyira belõlünk, sokkal inkább a pártstruktúra többi meghatározó szereplõibõl, képviselõibõl, megyei elnökökbõl ezt az összefogást, mert azt érzékelték, hogy Magyarország polgári jövõje szempontjából erre szükség van. Azaz túl kell lépni a pártérdekeken, az összefogást, az egyetértést a pártok fölé kell rendelni, a polgári kormányzás, a polgári átalakulás iránt eltökélt emberek akarata szerint.

Riporter:

- Ezt azt is jelenti - itt egy nyilatkozatát idézném, illetve nem szószerint, csak a lényegét -, hogy ez egy átfogó Néppárt irányába tett stratégiai lépés? Ez azt is jelenti, hogy akkor most a jobboldal tömörülést hoz létre, egyelõre még nem egy pártba, de mondjuk egy helyre, és aztán majd a másik oldal csinál, amit csinál? Valószínûleg az is tömöröüléseket hoz létre?

Pokorni Zoltán a FIDESZ elnöke:

- Így van, így gondolom, noha hozzáteszem, hogy azt ma még senki sem látja Magyarországon,- vannak akik látni vélik-, de azt még senki sem látja, hogy mi is lesz ennek a konkrét formája. Egy olyasfajta szövetség - mint amire Dávid Ibolya elnökasszony utalt -, amit a CDU és a CSU Németországban évtizedeken keresztül sikerrel mûködtetett a német polgárok érdekében, vagy egy néppárti, egységes pártstruktúra, azt még nem tudjuk. De azt megkockáztatom, hogy valóban úgy gondolom, hogy közelednek egymáshoz a polgári erõk, elõször laza választási együttmûködés formájában, ami aztán egyre szorosabbá válik.Most elértünk egy nagyon szoros együttmûködési formát, és nem tartom kizártnak, hogy a következõ öt évben egy pártszövetség vagy akár egy egységes néppárt jöjjön létre a polgári oldalon.

Riporter:

- Ezt így látják más pártok is. Hadd idézzek néhány véleményt az ellenzéktõl, más pártoktól. MSZP, Kovács László ugyan a két párt belügyének tartja ezt a megállapodást, de úgy ítéli meg, hogy a rendszerváltásban és az azt követõ években oly fontos szerepet játszó MDF megszûnik, mint önálló politikai párt. Így aztán a jobboldalon marad egy, a nyugat-európai értelemben konzervatívnak, kereszténydemokratának nem nevezhetõ populista gyûjtõpárt - ez nyilván az Ön pártját, a FIDESZT illeti -, és egy kirekesztõ, nézeteiben szélsõséges párt, ez a MIÉP-re utal. Szent-Iványi István SZDSZ-frakcióvezetõ szintén a két párt belügyének tekinti ezt a megállapodást, de sajnálatát fejezi ki emiatt, mert úgy véli, hogy hosszú távon az MDF megszûnéséhez vezethet. Még talán a Független Kisgazdapárt egyik legitim vezetõjét, Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezetõt hadd idézzem itt: A kisgazdák célja az, hogy minél hamarabb csatlakozzanak a létrejött választási együttmûködéshez, mert természetesen a jobboldalon van a kisgazdák helye, de hogy az hogy lesz pontosan, azt még nem tudják.

Dávid Ibolyához intézem a kérdést, tehát féltik az Ön pártját az ellenzéki pártok.

Dávid Ibolya az MDF elnöke:

- Nagyon szépen köszönöm, hogy féltik, de az MDF önállóságát ettõl a megállapodástól nem kell félteni.

Riporter:

- Még annak fényében sem, amit az imént Pokorni úr mondott?

Dávid Ibolya az MDF elnöke:

- Egyetértek azzal, amit Pokorni Zoltán mondott, lehet, hogy öt, tíz, esetleg tizenöt év múlva, -ezt senki nem tudja elõre kiszámolni, hogy mennyi idõ kell ahhoz-, hogy a nem baloldal, tehát a jobbközép, vagy mérsékelten konzervatív, teljesen mindegy hogyan nevezem, de most éppen a baloldallal szemben álló csoportosulás is olyan egységes legyen, mint maga a baloldal. Ma még ebben differenciáltabb az értékrend és alig vagyunk tizenegy évvel túl a rendszerváltozáson, és ezek a pártok, amelyeknek most a közelítése történik, ezeknek a pártoknak a történelem mércéjével mérve tíz-tizenegy év az semmi. A Szocialista Pártnál megvolt a maga több évtizedes elõzménye annak, hogy miért ilyen egységesek. A mi értékrendünkben még van eltérés, és pontosan ezt az eltérést jelzi az, hogy a FIDESZ az MDF-fel egy ilyen megállapodást köt, ami FIDESZ-MDF nevet jelent, ami - nem tudom máshoz hasonlítani Európában, mint a CDU-nak és a CSU-nak az együttmûködéséhez -, amelyben mindkét fél megõrzi az önállóságát. Számunkra ez a megállapodás nagyobb önállóságot tud biztosítani azzal, hogy minden egyes képviselõ mellett ott van a FIDESZ-nek és az MDF-nek a neve, hogy önálló frakciónk van, hogy a Magyar Demokrata Fórum nélkül polgári kormány nem alakul, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak az értékrendje ezzel a megállapodással megkerülhetetlen lett - pontosan az az értékrend, amely az európai konzervatív és mérsékelt irányzatot képviseli. Én, az MDF elnökeként nyugodt lelkiismerettel írtam alá ezt a megállapodást, mert elegendõ garanciát láttam arra, hogy az elkövetkezõ kormányzati idõszakban ez az együttmûködés biztosítani fogja azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum a FIDESZ-szel, mint két önálló párt kötötte meg ezt a megállapodást, közelítve a programokat, az értékrendet, de tiszteletben tartva egymás függetlenségét és önállóságát.

Riporter:

- Azt mondja, nyugodt lelkiismerettel írta alá. Az nem fordult meg a fejében, hogy a korábbi partnereik, a Békejobb kezdeményezésben, vagy például a KDNP mit szólnak ehhez. Két dolgot gyorsan hadd idézzek: A KDNP, Bartók Tivadar elnök, sajnálattal veszi tudomásul a megállapodást, hiszen az MDF egyoldalúan és váratlanul vetett véget a több hónapja tartó tárgyalássorozatnak. Nem hasznos a megállapodás szerinte sem az MDF számára, amelyik feladni készül múltját. MDNP, Pusztai Erzsébet elnök, és a Vállalkozók Pártja, Ékes József, õk ezen a héten tekintik át a helyzetet, de a Békejobb pártjai továbbra is fontosnak tartják a jobbközéppel való együttmûködést, tehát tárgyalni kívánnak mind a FIDESZ-szel, mind az MDF-fel. Tehát a lelkiismeretrõl...

Dávid Ibolya az MDF elnöke:

- Nagyon fontosnak tartom én is, hogy tárgyaljunk. Egy dolog az, hogy milyen a mi választási eljárásról szóló törvényünk, amelyik nagyon behatárolja azt, hogy hány pártnak az együttmûködése biztosíthatja megfelelõ módon azt, hogy a pártok együttesen induljanak a választáson. Ebben nem biztos, hogy jó a választójogi törvényünk. A Békejobbal együttmûködõ pártokkal - amelyek hasonló értékrendet képviselnek - a jövõben is nagyon szoros kapcsolatot kell tartanunk, mert minden olyan csoportosulásra, melynek hasonló értékrendje van, nemcsak a párbeszédet kell fenntartanunk, de a véleményüket is ki kell kérnünk, és el kell gondolkodnunk azon, hogy a mi együttmûködésünket hogyan tudjuk tökéletesíteni, én erre bármikor kész vagyok. Azonban az a választási racionalitás, - amely végül fölülkerekedett a Magyar Demokrata Fórumban, és arra indított minket, hogy a FIDESZ-szel ezt a választási együttmûködést meg kell kötnünk -, ez a választási racionalitás számomra nem megkérdõjelezhetõ. A holdudvarunkban viszont nagyon sok olyan erõt várunk, amelyekkel együtt tudunk dolgozni és együtt tudunk mûködni és a Békejobb-partnerek pontosan ilyen emberek és ilyen csoportok.

Pokorni Zoltán a FIDESZ elnöke:

- Hadd válasszam ketté a reagálásokat. Az elsõ csoportban azokat említeném, amelyeket õszintén üdvözölni tudok én is, hiszen valóban itt egy új minõség jött létre az MDF és a FIDESZ összefogásával, és bízom benne, hogy ehhez sokan, többen tudnak csatlakozni,akár az MDNP politikusai, akár azok a kereszténydemokrata politikusok, akik egyébként vitában és perben állnak a KDNP mostani vezetésével - majd azt eldönti a bíróság, nem a mi dolgunk -, de õk kifejezték készségüket, hogy szívesen csatlakoznának ehhez az erõhöz, és ez jó, ez így van rendjén. A másik azoknak az ellenzéki pártoknak reakciója, amelyek nem tûnnek túl hitelesnek aggodalmukkal, kicsit mesterkélt félelmükkel - idézõjelbe teszem ezt a szót -, hogy juj-juj mi lesz az egyik meghatározó kormánypárttal, hogyha eddigi szövetséges partnerével, a vele három éve koalícióban mûködõ FIDESZ-szel együtt fog mûködni. Nyilvánvaló ebben a mesterkéltség és az álszentség, nyilvánvalóan én azt is gondolom, hogy õk a maguk módján racionálisan viselkednek. Egy ellenzéki párt abban lenne érdekelt - és abban is érdekelt, ez kiderül a nyilatkozatokból -, hogy a kormánypártok egymás riválisaiként induljanak el a választásokon, versengve a polgári szavazatokért, adott esetben egymást is kritizálva, és ne fogjanak össze. Ettõl az összefogástól, az egyetértéstõl félnek, tartanak az ellenzéki pártok, mert bizony ez az õ hatalomba való visszakerülésük lehetõségét gyengíti. És a mai ellenzéki pártok nagy része mindent megtesz azért, foggal körömmel, hogy visszakapaszkodjon abba a hatalomba, ahonnét a választók 98-ban leváltották õket. Az a legkevesebb, hogy álszent módon sajnálkoznak az MDF-en, olyanért amiért nem kellene, és ennek a hamissága jól mutatkozik meg , de jól látható az elmúlt nyár politikatörténetében az az eddig nem tapasztalt gyûlölet és rágalomkampány, amivel a koalíció politikusait, illetve magát a koalíciót körülvették. Azt gondolom, részben ezt is derûsen nézhetjük, mert az ellenzék nem a kormány intézkedéseit, tényleges mûködését kritizálta, -abban ugyanis nem talált fogódzót vagy kapaszkodót -, hanem személyekre próbált vádakat megfogalmazni, személyeskedõ, botránykeltõ támadásokat intézett, és majd kiderül szerintem, hogy ez kifullad egy idõ után.

Riporter:

- Ez most nem is témánk, úgyhogy én errõl nem szeretnék ebben a mûsorban többet beszélni.

Pokorni Zoltán a FIDESZ elnöke:

- Kénytelen voltam az ilyen, szerintem hamis ellenzéki megnyilvánulásokban ennek a politkának a következetes végigvitelét felmutatni.

Riporter:

- Na most, ha úgy vesszük, s a számokat vesszük, akkor a FIDESZ ezt a fajta együttmûködés már elég erõsnek tartja ahhoz, hogy megnyerje a választásokat vagy esetleg még szeretné szélesíteni? Nem kerülhetem meg a kérdést, többek közt, esetleg, valamelyik kisgazda-csoportosulással?

Pokorni Zoltán a FIDESZ elnöke:

- Azt gondolom, hogy képesek vagyunk - az MDF és a FIDESZ - megszerezni a mandátumok többségét. Ez nem zárja azt ki, hogy ha a Kisgazdapárt helyzete normalizálódik, és ennek a mostani - valljuk be, tragikus megosztottságnak - vége lesz, és valami kiszámítható politika jelei mutatkoznak a Kisgazdapárton, akkor - akár a választások elõtt - valamiféle választásokra vonatkozó tárgyalást indítsunk el. Kizártnak tartom, hogy ilyen szoros együttmûködés jöjjön létre, mint amirõl most beszéltünk, de nyilván a második fordulóra ma már egy viselkedésbeli norma, - ha úgy tetszik, politikai etikett -, hogy a jobb jelölt javára visszalép a kevésbé jól szereplõ, és azt is meggondolandónak tartom - azzal a szintû feltétellel, hogy a kisgazda politikusok között végre rend lesz -, hogy újból felvessük 2002-ben a kisgazda politikusok részvételét a kormányban. Hangsúlyozom, ez nem személyekrõl szól. Nem egy személlyel, Torgyán úrral kötött koalíciót a FIDESZ, vagy kötött választási megállapodást, hanem a Kisgazdapárttal, ha úgy tetszik a kisgazda szavazókkal. A kormánynak ma is vannak kisgazda tagjai, és számos kisgazda politikus támogatja a kormányprogram következetes végigvitelét. Tehát ez nem egy személyhez kötõdõ kérdés, és ezért nem is fontos, és nem is kell foglalkozni a személy körül kialakult konfliktusokkal, netán politikai ellentétekkel.

Riporter:

- Szélesítsük a kört és vegyük fel azt a fonalat amit negyed órával ezelõtt elhagytunk: tömbösödés. Elképzelhetõ, hogy az önök együttmûködése - és mindkettõjüktõl kérdezem - a baloldalon is hasonló reakciót vált ki? Elképzelhetõnek tartják-e? Nem kell nyilván prognosztizálni semmit, csak egyáltalán elképzelhetõnek tartják-e? Hogy erre az lesz a válasz a baloldalon, hogy szorosabb együttmûködésre lép egymással a mostani ellenzék két pártja.

Pokorni Zoltán a FIDESZ elnöke:

- Nem hiszem, hogy ehhez nagy jósnak kellene lenni, szerintem Demszky Gábor leváltása vagy lemondása - hogy udvariasan fogalmazzunk -, de gyakorlatilag ennek nyitott utat.

Dávid Ibolya az MDF elnöke:

- Én azt hiszem, hogy õket kellene megkérdezni errõl a kérdésrõl, nyilván megvan a maguk elképzelése errõl, a választójogi törvény alapján többféle megoldás van. Én egyébként nem tartottam hosszú idõnek azt, hogy mi egy évig tárgyaltunk ezekrõl a kérdésekrõl, hiszen a választójogi törvényünk annak idején olyan körülmények között készült, amikor valójában egy többpártrendszernek még csak a modelljét, íróasztalos modelljét ismerték azok, akik a törvényt elkészítették: kapcsolt lista, közös lista, vagy az a megoldás, amivel mi 1998-ban éltünk, hogy a Magyar Demokrata Fórum részben közös jelölteket indított a FIDESZ-szel, részben önállóan indult, de volt saját, külön listája, tehát többféle lehetõség van az együttmûködésre, de nem hiszem, hogy az ellenzék a mi megoldásunkat választaná, mert ez nem volna elegáns.

Riporter:

- Merthogy utánozzák...

Pokorni Zoltán a FIDESZ elnöke:

- ... szabad a vásár, próbálják meg. Nem is erre fókuszálnék én, vagy összpontosítanék én, hogy ilyen konkrét megoldás jön létre, de szerintem egy kezdeti, inkább retorikai elkülönülést követõen - amit nevezhetünk rövid,Demszky Gábor vezette intermezzonak - nos, ennek vége, és ma azon gondolkozhatnak, mind az MSZP-ben, mind az SZDSZ-ben, hogy hogyan tudnak valami egységesebb programot kialakítani, hogyan tudnak kölcsönösen felépülni, mert az jól látható, ha ezt külön-külön teszik, akkor esélyük sincs.

 

Riporter:

- Érdekes módon én a mai lapokban nem túl sok reagálást olvastam az együttmûködés megkötésére, azt hittem, hogy a mai lapok tele lesznek. A külföldi lapokban olvastam, láttam Die Presse-t és egyebet, amelyben nagyjából üdvözlik, és okos lépésnek tartják ezt a döntést, és ahogy az elején beszéltünk róla, egyfajta további fejlõdés zálogának is. Azonban tegyük fel, hogy - olvastam egy érdekeset ezért mondom -, tegyük fel, hogy nem jön be ez a dolog, és nem nyer ez a koalíció a következõ választásokon. Akkor azt írja az egyik publicista, hogy - furcsa módon -, megnõ az MDF mozgástere. Tehát ez azt jelenti, hogy ha nyer ez a koalíció, ha veszít, az MDF mindenképpen jól jár.

Dávid Ibolya az MDF elnöke:

- Ha a publicista arra gondol, hogy az MDF mozgástere megnõ, mert választhat a partnerek között, akkor téved, mert a partnerek között az MDF soha nem fog választani. Mi 12 év óta, - mióta a közéletben letettük a névjegyünket -, azóta értékrendben is pontosan ugyanazon a helyen állunk, tehát ha valaki arra gondol, hogy adott esetben, egy másik konstellációban az MSZP-vel, vagy az SZDSZ-szel mi kolíciót kötnénk, akkor nagyon téved. Ilyen a Magyar Demokrata Fórum részérõl nem merül fel. Tehát nem tudom, hogy a mi mozgásterünk mennyiben növekedik meg abban az esetben, ha ellenzéki padsorokban ülünk. Nincs más választásunk. Én úgy láttam az elmúlt idõszakban, mint a FIDESZ-szel egy hajóban - most teljesen mindegy, hogy az milyen megoldás formájában -, de a polgári kormányzásban ma a politikai palettán, parlamenti erõként egymásra vagyunk utalva.

Riporter:

- Nagyon szépen köszönöm. Egy mondatot még ha ....

Pokorni Zoltán a FIDESZ elnöke:

- ... Én is úgy látom, hogy a különféle elemzõk nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel a megállapodással, nem találják még, hogy hogyan lehetne ebbe valahogyan beleakaszkodni. Azért is, mert ez a megállapodás szûken vett pártpolitikai szempontból nem racionális. Ez a megállapodás egy szûk horizontú pártpolitikai logikában nem érthetõ. Nem szolgálja ugyanis direkten a párt gyarapodását, a képviselõk számának növekedését. és ez az, amiért meg tudtuk kötni, mert túl tudtunk nézni ezen a párthorizonton, és valóban egy nemzeti összefogás alapját szolgáló polgári összefogást tudtunk megteremteni, és ezért az, aki csak pártpolitikai dimenziókban, adok-kapokban, pluszokban és mínuszokban gondolkozik, az nem is nagyon tudja érteni ennek a lényegét

* * *


Vissza a főoldalra