Az országgyűlési képviselő összefoglalója

Kedves választókerületi polgárok!

Az elmúlt hetek törvénykezési folyamatából szeretnék egy törvénymódosítást kiemelni, mivel - úgy vélem - sokakat érdekelhet. Ez a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényhez a kormány által benyújtott T/4617. számú javaslat.

Tudható, hogy a rendszerváltozás keserves gazdasági körülményei között meghozott eredeti törvény azóta többször módosult, érthetően főként a pénzbeli ellátásokat érintően, 1999-ben pedig a személyes gondoskodást nyújtó ellátások kiépítése végett. Ezzel a kormány megkezdte a szociális intézményrendszer korszerűsítését, mely most tovább folytatódott.

A mostani törvénymódosításnak azonban van egészen új eleme is. A kormány a parlament döntésével bevezeti az adósságkezelési szolgáltatást, mert át kellett éreznünk az ilyen segítségnyújtás szükségességét. Ebben a tárgyban eléggé nagy port vert fel az a felszólalásom olyan kilakoltatások ügyében (egy pátkai többgyermekes család kilakoltatását megelőzendő), ahol egyértelműen megállapítható volt az adósság önhibán kívül történt felhalmozódása (ok: kamatemelés, átmeneti munkanélküliség a családban) és az adósok törekvése a fizetésre. Az adósságkezelési szolgáltatást azért kellett törvénybe emelni, mert ugyan az elmúlt években több célprogram kísérelte meg a különböző lakossági fizetési hátralékok kezelését, de ezek hatása csupán átmeneti volt. Ezért az adósságszolgáltatás most új ellátási formaként kerül bevezetésre és a pénzbeli támogatás kiegészül adósságkezelési szaktanács-adással A törvény jelen alakjában összekapcsolja a lakásfenntartási támogatást is az adósságkezelésssel.

A törvény elfogadott módosítása hiányt pótol a súlyosan fogyatékos és a tartósan beteg személyek ellátásának továbbépítésével. Így kiterjeszti az ápolási díjra való jogosultságot azokra az esetekre, amikor a súlyosan fogyatékos ápolt személy ugyan nappali iskolai képzésen részt tud venni, de mégis ápolásra szorul.

Ami az intézményrendszer fejlesztését illeti, főleg a rászorulóknak nyújtott közvetlen szolgáltatások erősítése, az ellátottak jogi védelme, s az egészséges életbe való visszavezetés biztosítását tűzi ki célul a módosításcsomag. Ezért növeli az intézményeket fenntartók felelősségét, de segítséget nyújt az igényekhez igazodó ellátás-szervezés bevezetésére. Ez azt jelenti, hogy elsősorban a lakóhelyen közvetlenül nyújtható segítő szolgáltatásokat kívánjuk fejleszteni. (Vagyis: megszokott környezetéből csak akkor kelljen elvinni a rászorulót, ha ez az ő érdeke, s nem a szolgáltatóé.)

Az idősek ellátását továbbra is előtérben tartva biztosítani kell a településen élő fogyatékosok, szenvedélybetegek, hajléktalanok gondozását is. Az elmebetegeknél bevezeti a közösségi gondozási módszert, a fogyatékos személyeknél pedig a támogató szolgálatot A falugondnoki szolgáltatásnál meghatározza az ellátandó alapfeladatot és új ellátás a tanyagondnoki, amely a külterületen élőket segíti. Új elem a felülvizsgálat és rehabilitációs alkalmassági vizsgálat, amely arra terjed ki, hogy ellátható-e a rászoruló személy eredeti lakókörnyezetében, avagy bentlakásos ellátásra van szüksége. Az egységes ellátást segíti a családsegítő és gondozási központok javasolt összevonása, s az ellátandók jogvédelmét az ellátottjogi képviselő új intézménye segíti.

A törvénymódosítás jelentősége abban áll, hogy ma Magyarországon a szociálisnak nevezett szolgáltatásokat kb. 700 ezer ember veszi igénybe. A társadalmunk elöregedése pedig egyre nő (a 60 évesnél idősebbek aránya már 20 %, s a 70 éven felüliek nagyrésze egyedül él - s így segítségre szorul), de 800 ezer rokkantnyugdíjast és félmillió fogyatékos személyt tartunk nyilván - és sajnos, ezek száma is növekszik. A szenvedélybetegek száma meghaladja a 600 ezer főt, és a bármiféle szellemi vagy elmebetegségben szenvedők is borzasztó sokan vannak, az összlakosság 30 %-ára tehető a számuk. Mindez óriási ellátási terhet jelent, ezért nem sikerült eddig az ellátási igényeket kielégíteni.

A rendszerváltozás után először a Népjóléti Minisztériumban dolgoztam. Akkor sokat csúfolódtak azon, hogy beszélhetünk-e nép-jólétről a romló anyagi körülményeink között. Természetesen a jólétet akkor célkitűzésként viselte a nevében minisztériumunk.

Azóta újra Szociális Minisztériumról és szociális ügyekről beszélünk. A furcsaság dologban az, hogy latinul, de a modern nyugat-európai szóhasználatban is ez a szó annyit tesz, hogy "társadalmi". Magyarország szomorú évtizedeit jól jellemzi, hogy a társadalmi jelentésű szó a szegénypolitikával lett egyjelentésű - s épp a szocialistának nevezett korszakban. Ebből a kelet-európai szegénységből kell kilábalnunk, s ezért van arra szükség, hogy ne csak szegényeket segélyező ellátásról gondoskodjunk, hanem akadályozzuk meg a családok további elszegényedését is.

Bízom benne, hogy gazdaságilag immár erősödő országunk képes lesz megvalósítani ezt a célt. Magam is ezért dolgozom.

Dr. Kelemen András

Vissza az előző oldalra