Megalapozni a jólétet

Jólét és jól-lét - megfelelő életszínt és jóegészség, ez bizony alapvető törekvés minden emberben. Nálunk bizony felbillent a mérleg. Az előző politikai rendszer gyors és kíméletlen lebomlása hozzájárult ahhoz, hogy felerősödjék emberekben a kizárólag anyagi értékekre törekvés. Ebbe az irányba torzítja az emberek gondolkodását világunk elgépiesedése, sőt most már lassan, a számítógépek révén egy látszólagos világ kialakulása is. Mindnyájan hajlamosak vagyunk elsősorban a pénzre gondolni és az ember ebben a szemléletben csupán mint a pénz megszerzéséhez szükséges testi vagy szellemi munka hordozója jelenik meg.

De amíg csak ennyi az ember, addig nem tudunk kilépni egy önmagát rontó körfolyamatból. Amíg a szükség szorongat, addig nem figyelünk magunkra és embertársainkra. Nem figyelünk arra, hogy egészségesebb körülmények között éljünk, pedig ha egészségesebben élünk, akkor munkateljesítményünk is jobb. Elég kilépni az utcára, hogy elszomorodva lássuk, mennyi izületi betegségben szenvedő ember van, és az sem véletlen, hogy nem is nagyon idős korban már kifogyhatatlan beszédtémává válnak különféle betegségeink. Pedig még a gazdasági növekedés elméleteiben is szerepel már az a felismerés, hogy az ember teremtőképessége tulajdonképpen tőke. Az emberi tőke a fizikai tőkénél (pénz, eszközök) nagyobb érték, és abban különbözik tőle, hogy "használat" közben nem nyűvődik el, sőt az emberi munka a tapasztalat folytán egyre értékesebbé válik.

Mai világunkban különösen értékes az, amit emberi erőforrásnak nevezünk. Az egészséges, művelt, kiegyensúlyozott ember. Olyan lény, aki a világban nemcsak pénzért "hajt", hanem ismeretek szerzéséért, társai és környezete megbecsüléséért is. Manapság a világ különböző, távoleső vidékei is egyre jobban összekapcsolódnak, elérhetőkké válnak, egyre többen tudunk egymásról. Ez új lehetőségeket ad helyben is. Például távoli települések lépnek testvérvárosi kapcsolatba és hozzák közelebb lakóikat egymáshoz. Persze az üzleti verseny is határtalanul terjed, és a fokozódó teljesítmény igénye tömegek lecsúszásával fenyeget. A versengés csökkenti az összetartozás-érzést. A határok nélkül száguldó tőke nem akarja tekintetbe venni a helyi közösségek érdekeit, s nagy kihívás a még ki sem épült, fiatal demokráciánk számára. Például, amikor egy környezetszennyező üzemet lakóhely mellé akarnak telepíteni, amikor eladják a város zöldterületeit vagy. Kisajátítva egy ország ellátásának túlnyomó megkísérlik az egekbe emelni az árakat (gyógyszer, háztartási energia).

Ezért sokan borúsnak látják a jövőt. Pedig van a bajoknak ellenszere. Ez pedig az ország erejének növelése. Abban az idő nekünk dolgozni látszik, hogy az országok hatalmát ma már döntően nem természeti kincseik határozzák meg, hanem az, amit a közgazdaságtan emberi tőkének nevez. Ennek a felismerése vezet oda, hogy a társadalomnak megérje az oktatásba fektetni pénzét, mert az később nagyonis megtérül. Ha szertenézünk, láthatjuk, hogy a munkahelyek aránya nő a csúcstechnológia területén, ehhez pedig felsőiskolát végzettekre van egyre inkább szükség. Növekszik az olyan munkahelyek száma, ahol nemcsak dolgozni, hanem változtatni is kell tudni. Egyre inkább a szolgáltatásban dolgoznak az emberek, amelyik lassabban gépesíthető, s általában ehhez a munkához is több ismeret kell, mint a hagyományos munkák bármelyikéhez. A dolgozó ember mozgékonyabbá válik, munkalehetőséget keres és talál sokszor távolszülőföldjétől. Ehhez pedig nyelvtudás kell. Ahogy nyugatosodunk, úgy alakulnak ki és sokasodnak a nem tipikus munkahelyek, a részmunkaidős állások, az ú.n. önfoglalkoztatás. Ez különösen azoknak nyújt kereseti lehetőséget, akik szociális gondokkal küzdenek vagy nem hagyhatják otthon kisgyermeküket, esetleg mozgáskorlátozottak. Ez váltakozó megbízásokat, váltakozó munkákat jelent, vagyis olyan oktatást, amelyik általános ismereteket is, és szakmai ismereteket is ad. És számolni kell az új és új képzésekkel, az élethosszig tartó tanulással.

Nyilvánvaló, hogy ennek a folyamatnak a kezdetén tartunk. De be fog következni. A most felnövő nemzedéknek ilyen körülményekre lehet számítania. . Ma Magyarországon a fiatalok egy része már továbbtanul épp úgy, mint nyugati kortársai. Éppen ezért különösen fontos, hogy odafigyeljünk azoknak a fiataloknak a képzésére, akik szegény családban nőnek fel vagy éppen csak egy szülővel élnek.

Ezeket meggondolva az a kérdés merül fel: mit tehetünk itt helyben azért, hogy a következő nemzedék egészségesebb, képzettebb legyen a mostaninál. Két dologban előreléphetünk.

1) Meg kell teremteni nemcsak a nagyvárosokban, hanem vidéken is az ismeretekhez való hozzájutás lehetőségét. Ki kell alakítani a tömegsport elérhetőségét minden fiatal számára.

2) Teleházak rendszerével kell végigpötyögtetni az országot, ahol hozzáférnek a napjaink informatikájához azok is, akik még sokáig nem tudnák megfizetni az ezzel járó kiadásokat. Az európai csatlakozásunk küszöbén meglassítja a felzárkózásunkat a tájékozódás hiánya. Kistérségünk - bár közel esik az ország fejlett városaihoz - ma még jobbára nem képes felvenni a versenyt a kiírt lehetőségek megpályázására. A teleházak az informatikát, az internetet hozzák helybe, politika-mentes, segítőkész közösségi teret ad a helyben lakóknak, az itteni kisvállalkozóknak, civil szervezeteknek, összehozza az érdeklődőket, s nem utolsó sorban a munkát keresőknek. Ahol nincs megfelelő háttér, ott előmozdítani kívánom kiépítését, s a meglevőket összekapcsolni egy tájékoztatási (információs) hálóvá.

S ha mindent megteszünk, hogy nálunk képzettebb és egészségesebb nemzedék álljon sorompóba, akkor a mi öregségünk is könnyebb lesz. Mert egy ország, egy nemzet valójában sorsközösséget kell jelentsen.

Dr. Kelemen András

Vissza az előző oldalra