Magyarország népéhez

1999. február 8-án - NATO-csatlakozásunk előestéjén a Magyar Demokrata Fórum nevében vezérszónoki beszédben üdvözöltem azt a tényt, hogy NATO-tagok lehetünk. Hangsúlyoztam annak fontosságát, hogy hazánk a múltban már részese volt egy katonai szövetségnek, melynek tapasztalatai rossz emlékeket hagytak a nemzet tudatában.

Röviden összefoglaltam a NATO történetét:
A NATO, azaz az Észak-Atlanti Szerződés 1949. április 4-én 12 ország együttes döntésével jött létre Washingtonban. A Német Szövetségi Köztársaság 1955-ben történt csatlakozása volt az a fordulat, amely új fejezetet nyitott a II. világháború utáni hatalmi birkózásban. Erre válaszként a Szovjetunió létrehozta csatlósaival a Varsói Szerződést. Az így kialakult katonai tömbök kétségbeesést keltettek, hiszen az, hogy Ausztria után Magyarország is megszabaduljon a megszállástól, egyre kevésbé látszott reménybeli helyzetnek. Vitathatatlan tény, hogy az 1956-os forradalom ezen döntés elleni elkeseredett tiltakozásként tekinthető. A két katonai tömb fegyverkezési versenye végül felemésztette a Szovjetunió anyagi erőforrásait. Az Egyesült Államok fölénye leginkább az űrkutatásban nyilvánult meg. A rivalizálás következmény lett a Szovjetunió és a szocialista országok gazdasági válsága. Az egyre növekvő elégedetlenség végül rádöbbentette a szovjet vezetést ezen helyzet tarthatatlanságára. Hazánkban az első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke, Antall József rámutatott a katonai szövetség hátrányaira, és legfontosabb célja az abból való kilépés lett. A Varsói Szerződés felbomlását követően a NATO maradt az egyetlen katonai szövetség Európában. Azonban a szervezeten belül és azon kívül egyaránt felmerült a kérdés: kell-e még a NATO? A tagállamok politikusainak többsége úgy döntött, hogy a szövetségre a továbbiakban is szükség van, hiszen a NATO tagállamai és Európa egésze továbbra is fenyegetett helyzetbe kerülhetnek, hiszen a hagyományosnak tekinthető katonai fenyegetettség mellett új kihívásokkal is szembe kell néznünk, mint amilyen a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a társadalmi válságok, a tömeges elvándorlás, a nagyfokú környezeti ártalmak, az információs rendszerek elleni támadások lehetősége. Az átalakulás következtében pedig újabb, országokon belüli és országok közötti feszültségek is jelentkezhetnek. Ilyen körülmények között érthető, hogy sokkal könnyebb és olcsóbb egy 35 éve kifogástalanul működő szervezetet az új helyzetnek megfelelően átalakítani, mint egy új szervezetet létrehozni és működtetni. Ezen kívül az európai biztonság iránt érzett amerikai elkötelezettség legfontosabb eleme a NATO, illetve a katonai szervezet már bebizonyította, hogy elő tudja segíteni földrészünkön a demokratikus fejlődést és a békés együttmunkálkodást is. Az is világosan megfogalmazódott, hogy a NATO a régi keretek között nem láthatja el az új helyzetben megnövekedett feladatait. Az új helyzethez való alkalmazkodás két, látszólag egymástól független, de valójában szorosan összefonódó változást követel: egyrészt létszámát bővítenie kell, másrészt új felfogás kidolgozását, szervezeti megújulást követel. Itt kell felelnünk arra a kérdésre, hogy milyen honvédelemmel csatlakozunk a NATO-hoz. Olyannal-e, amelynek az elmúlt tíz évben létszáma harmadára csökkent, de felszereltsége, kiképzettsége nem javult, hanem megrekedt a hetvenes-nyolcvanas évek színvonalán? Legnehezebb feladatunk mégis a közgondolkodás átalakítása. Amíg a külső és belső elnyomatás éveiből hozott reflexszel a lakosság bizalmatlan saját fegyveres testületei iránt, amíg a rendőrtől fél, amíg a kötelező sorkatonai szolgálat elől menekül, addig nem lesz bel- és külbiztonságunk! Ugyanakkor, ha mi számíthatunk a NATO védőernyőjére, a NATO is joggal számít a magyar hadsereg működőképességére. Ami azt jelenti, hogy bármilyen fegyveres összecsapásban joggal várhatjuk el, hogy győztesen kerüljenek ki belőle. A Magyar Demokrata Fórum így látja Magyarország NATO-csatlakozásának jelentőségét, amikor eltökélten támogatja azt.

Vissza az előző oldalra