BALSAI ISTVÁN
CSAPODY MIKLÓS

ÉRTÉK, ÉRDEK,
LOJALITÁS ÉS KRITIKA
A koalíciós MDF a Parlamentben (1998-99)

Mottó: „Egy elmeosztály a föld minden pontján egyforma, akár egy parlament.” (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél XII. fejezet. 1933.)

Igaz ugyan, hogy sem a híres Esti Kornél-történetek végeérhetetlenül mesélő, ámde mindig élesszemű főhőse, sem pedig maga Kosztolányi Dezső nemigen rajongott „a képviselőkért” - mégsem jutott eszébe soha senkinek, hogy ezért épp őt ne tartsa ízig-vérig magyar polgárnak. Sőt. A polgár és a „polgári”, mint egykor a „szocialistával”, vagyis a „haladóval” az irodalom(politiká)ban is antagorisztikusan ellentétes, tehát megbélyegzőnek szánt, és a „fősodorból” s nem ritkán még az irodalmi hagyományból is kirekeszteni akaró jelzője azonban mégis csupán őt igazolta, még az ostoba korlátoltság eme furcsa visszájáról is. Kosztolányi azonban (bár korának néhány politikusát nagyra tartotta) tényleg nem kedvelte sem „a” parlamentet, sem pedig a képviselőket, és amikor egyszer „az Emberi Szellem önkormányzattal rendelkező országába” tett egy rövid kirándulást (Bölcsőtől a koporsóig. 1934.) - a képviselőt (nyilván nem véletlenül) alakjainak sorában a szolga és a kutyapecér között helyezte el. Természetesen ma sem mindig örömteli időtöltés televízión követni a Parlament üléseit, a hangnemről vagy a stílus és a nívó gyakran szerény intellektualitásáról nem is beszélve. Mindez igaz akkor is, ha a világ más, nagymúltú, tehát már rég „bejáratott” demokráciáiban különb dolgok is megesnek, mint a mi Országgyűlésünkben - hiszen ugye a parlamentek mindenfelé „egyformák” -, számos hazai jelenség azonban (szerencsére) ma sem elfogadható a választók és a magyar társadalom nagy többsége számára. Az a viszonylagos, mert érdemi előzmények nélküli parlamenti normarendszer, a látható működésnek az a magatartás- és mintateremtő, egyúttal pedig a szükséges (de mára erősen megfogyott) tekintélyt is megalapozó példája, melynek nyomán a maguk tapasztalatait elemzők és választópolgárok ma egyaránt értékelik - ez a máig mértékadó, hagyományt és szokásjogot teremtő előkép az első, ’90 és ’94 közötti országgyűlési ciklusban rajzolódott ki és rögzült. Ez a legelső idő volt az „alapozásnak”, a demokratikus intézményrendszer kiépítésének ma már történelminek mondható korszaka, melyben számos kétharmados törvény is megszülethetett. Az új magyar demokráciának ez a konfliktusos, mégis érdekes „hőskora” a politikusok nagy többségének is nehéz tanulóéveket jelentett, melyeket a váratlan nehézségek és a megrendítő csalódások, minden tévutak és sikertelenségek ellenére sokan ma is a legdinamikusabb, egyúttal legszínesebb „parlamentnek” tekintenek. Mindebben formateremtő, de az alkotmányosság feltétlen tiszteletében gyökerező felfogása révén tartalmilag is meghatározó szerepe volt Antall József miniszterelnöknek, akinek parlamenti működése is személyes meggyőződését: a szabadelvű nemzeti konzervativizmus értékrendszerét tükrözte vissza. Pártja, a ma már évtizedes múltra visszatekintő Magyar Demokrata Fórum ennek az időszaknak meghatározó politikai ereje volt, az akkori Országgyűlés döntő, később minimális kormánypárti többségét garantáló képviselőcsoportja pedig minden külső ellentét és belső szakadás ellenére végig képes volt nemcsak az Országgyűlés, de a kormány és az ország stabilitását és működőképességét is biztosítani. Az 1994-es választások előre látható, mégis váratlan arányú (és sokak szerint korántsem „megérdemelt” mérték?) elvesztését követően az MDF (mintegy 12%-kal) ugyan ismét parlamenti párt lett - megerősödnie, vagy legalább addigi kondícióit megtartania azonban számos oknál fogva (hogy csak a „belsőkre” utaljunk: többek közt a választási vereséghez vezető okok alapos elemzésének elmaradása, az 1996-os frakció-, majd pártszakadás következtében, később pedig a Fidesz-MPP polgári alternatíva-képző „üzenetének” hatékony áttörése és az MDF alapértékeinek, eredeti törekvéseinek részbeni és látszólagos „átvétele” miatt stb.) ellenzéki helyzetéből sem sikerült. A rendszerváltoztatás kezdete utáni harmadik szabad választások második fordulójára 1998. május 24-én került sor. Az alacsony (csupán 57,2 %-os) szavazói részvétel mellett megtartott választás eredményeként a Fidesz 148, az MSZP 134, az FKgP 48, az SZDSZ 24, a MIÉP pedig 14 mandátumot szerzett (1 fő független képviselő lett). A Magyar Demokrata Fórum szavazói 17 képviselőt küldtek az Országgyűlésbe, mindegyiküket egyéni körzetben megválasztva, az előzetes megállapodások szerint kettőjük kivételével a Fidesztől is támogatva. Miután az MDF leváltásának érdekében szavazataival a Fidesz listáját támogatta, az MDF listája nem érte el az 5%-ot, egyéni képviselőinek frakciója azonban a parlamenti többség részese, egyetlen minisztere pedig a polgári koalíció kormányának tagja lett. Az MDF és a Fidesz koalíciós tárgyalásai (megelőzve a Fidesz és az FKgP közti egyeztetéseket) már a választások másnapján megkezdődtek, tekintve, hogy a leendő kormányfő a kormányalakítás és az új Országgyűlés megalakulásának folyamatát érthető módon egyaránt fel kívánta gyorsítani, arra, is felszólítva a még hivatalban lévő kormányt, hogy az állami vagyont érintően már ne hozzon döntéseket. A koalíciós tárgyalóküldöttségben az MDF-et Lezsák Sándor pártelnök, Balsai István, Csapody Miklós, Dávid Ibolya és Sepsey Tamás képviselte. Miután balliberális oldalról többen „késznek mutatkoztak” a kormányzati együttműködésre, május 28-án az MDF és a Fidesz elnöke egybehangzóan kijelentette: nem nagykoalícióra kaptak megbízást. A többfordulós egyeztetést követően - méltányolható és megindokolt igényei ellenére - az MDF a kabinetben (a Fidesz 12 és az FKgP 4 minisztere mellett) mindössze egyetlen kormánytaggal képviseltethette magát Dávid Ibolya igazságügy-miniszter személyében, az MDF képviselő csoportjának vezetője pedig Balsai István lett. Az MDF Országos Választmánya június 20-án elfogadta, a két párt vezetése pedig 22-én aláírta a koalíciós szerződést. Az új Országgyűlés alakuló ülésére június 18-án, őszi, immár munkakezdő ülésszakának első napjára pedig szeptember 8-án került sor. Az alábbiakban az MDF országgyűlési tevékenységét, képviselőcsoportjának munkáját ettől az időtől kezdve tekintjük át 2000. elejéig a frakció mérhető teljesítménye (benyújtott indítványai, föltett kérdései, valamint elhangzott interpellációi és az egyes képviselők napirend előtti felszólalásai) alapján, ismertetve a pártnak és a képviselőcsoportnak az egyes konkrét kérdésekben kifejtett álláspontjait, beleértve a parlamenti működés munkarendjével és meghatározó tematikáival, stílusával és a két oldal viszonyával kapcsolatos tapasztalatainkat is.

I.1.

Az MDF képviselői által benyújtott, a Házszabályban meghatározott különféle parlamenti „műfajokban” előterjesztett javaslatok száma 981. A közel ezer indítványból 167 volt önálló (27 törvényjavaslat, 57 kérdés, 37 azonnali kérdés, 13 határozati javaslat és 33 interpelláció), 814 pedig ún. nem önálló indítvány (a különleges aktuálpolitikai jelentőségű napirend előtti felszólalások számadatai nélkül!). A javaslatoknak mintegy fele (462 - 56,76%) jelenleg a bizottsági munka előkészítő fázisaiban van, ezért ezeket az Országgyűlés még nem tárgyalta meg. Az MDF által benyújtott összes indítvány közül a képviselők 38-at módosításra vagy a más javaslatokkal való tartalmi egyezések miatt visszavontak (4,67%), 119-et a Parlament elvetett (14,62%), 195-öt pedig elfogadott (23,96%). A legtöbb önálló indítvány Font Sándor, Lezsák Sándor és Horváth Balázs képviselők terjesztették elő.

I.2

Az MDF 27 törvényjavaslatának, illetve módosítási kezdeményezésének tárgyai és irányai a párt programját: gazdaság- és társadalompolitikai törekvéseit, értékfelfogását és érdekképviseleti céljait éppúgy visszatükrözték, mint parlamenti szereplésének más területei, ugyanakkor „személyesek” is voltak, amennyiben az MDF egyes képviselőinek a közös, általános politikai felfogáson túli szakmai és politikai prioritásait is megmutatták. Bár a gördülékeny napi működés érdekében az MDF-frakcióban is hagyományosnak tekinthető szakmai munkamegosztás a jogi-gazdasági, valamint humán-kül- és biztonságpolitikai kabinetek kettősségében működik, a szakterületi profilok elkülönülése már csak a frakció kis létszáma miatt sem lehetett merev, de azért sem, mert a képviselőknek sem tapasztalati köre, sem pedig érdeklődése nem „egyirányú”. Bár benyújtott törvényjavaslataik címe ezt csak ritkán tükrözte, számos kezdeményezésük nemcsak a társadalom nehéz sorsú csoportjainak felemelésére és „a középosztályok” leszakadásának megállítására irányult, hanem körzetük, városuk, régiójuk közvetlenebb, de konkrétabb „helyi érdekeit” is szolgálta.

Balsai István volt igazságügy-miniszter törvénykezdeményezései a Munka Törvénykönyvének, a gazdasági társaságokról, a szerzői jogról és az Országos Ítélőtábláról szóló szabályozások módosítására irányultak. Frakcióvezetőként (másokkal együtt) ugyanakkor az MDF-nek a költségvetési törvényjavaslatokra vonatkozó kritikus véleményét is megjelenítette, annak ellenére, hogy az MDF, noha a közös, koalíciós kormányprogrammal összhangban álló módosításainak (szociálpolitika, önkormányzatok, vállalkozások támogatása stb.) nem tudott érvényt szerezni, a költségvetést szavazataival mindkét alkalommal támogatta.

Csapody Miklós javaslatainak többsége a katasztrófák elleni védekezés előírásaira, az 1999. évi „katasztrófatörvény” módosítására vonatkozott, a határon túli magyarok különleges jogállásának törvénybe foglalásáról szóló kezdeményezése országgyűlési határozati javaslat formájában került a Parlament elé.

Csáky András a szociálpolitika és a társadalombiztosítás területein (valamint a közoktatásról, a kémiai biztonságról és az állami tulajdon védelméről) nyújtott be javaslatokat, főként a társadalombiztosítás intézményi rendszerére, annak ellátásaira, járulékaira, pénzügyi alapjaira és az anomáliák lehetséges kiküszöbölésére vonatkozóan, továbbá az egészségügyi törvénnyel, a szociális igazgatással és az ÁNTSZ-szel kapcsolatban.

Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, az MDF (1999. január 30-án megválasztott) elnöke természetesen nem az MDF-frakció képviselőjeként, hanem kormánytagként terjesztette elő a (kabinet) törvényjavaslatait, ezek közül azonban az ő nevéhez fűződik a Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a magyar Szent Koronáról szóló, általa kezdeményezett törvényjavaslat.

Ékes József képviselőnek (Gémesi György, Németh Zsolt és Szászfalvi László mellett az MDF-frakció „polgármesteri klubja” tagjának) három törvényjavaslata a termőföldről szóló 1994. évi rendelkezések módosítására, az önkormányzatok adósságainak rendezésére és a gazdasági kamarák sorsának megnyugtató rendezésére irányult, további (még nem tárgyalt), az önkormányzatok működési feltételeinek javítását célzó indítványaival együtt.

A gazdasági kamarák érdekeit Font Sándor is képviselte, bár kezdeményezéseinek többsége a pénzügyi szervezetek állami felügyeletéről szóló törvényhez, a fogyasztási adóról (és általában az adók rendszeréről, típusairól és terheiről) szóló törvényekhez kapcsolódott, amellett, hogy (Gémesi György előző évi, hasonló munkáját követően) az MDF-nek a 2000. évi költségvetéssel kapcsolatos egyeztetéseit is koordinálta. (Ez a tevékenység nem a költségvetési viták idején, bizonyos pártok részéről gyakran megjelenő „virtuális” módosítványok tömkelegében öltött testet, hanem az MDF legfontosabb költségvetési törekvéseinek megfogalmazásában és képviseletében, még ha mégoly esélytelenül is.)

A költségvetéshez, ezen belül pedig elsősorban az önkormányzatok működésének, a kis- és középtelepülések feladat-finanszírozásának teendőihez kapcsolódtak Gémesi György képviselő törvényjavaslatai is, aki mindezeken túlmenően a gépjárműadót, a temetők használatát és a temetkezést szabályozó, valamint a közbeszerzésről és a közterület-felügyeletről, a hulladékgazdálkodásról és a területfejlesztésről, továbbá a felsőoktatás intézményeit érintő törvényekhez nyújtotta be indítványait.

Herényi Károly képviselő javaslatai közül -az 1999. évi költségvetésről és a gazdasági kamarákról szóló törvények mellett - főként a nemdohányzók védelmét biztosító (?) törvényhez, valamint a Balatonnak, mint kiemelt üdülőkörzetnek a településein érvényes építési terv átmeneti szabályozásához benyújtott indítványait emelhetjük ki.

Horváth Balázs volt belügyminiszter 5 törvényjavaslatával (a költségvetési törvényeket, az Országos Ítélőtábla kijelölendő székhelyét, a szabálysértéseket, valamint a területfejlesztést és-rendezést illető indítványai mellett) főként a büntetőjog területein kezdeményezett érdemi változtatásokat, éppúgy, mint a büntető jogszabályok ésszerű szigorítása érdekében és a szervezett bűnözés elleni fellépés törvénycsomagja tárgyában, továbbá a közjegyzőkről, a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról, valamint a külföldre utazás szabályozásáról szóló előterjesztések esetében.

Kelemen András képviselő indítványai több, különböző törvényi területet is érintettek: az adókról és járulékokról szóló törvényekhez, a személyi jövedelemadóra vonatkozó elképzelésekhez éppúgy kapcsolódtak, mint a kötelező egészségbiztosítási rendszer reformjához, a nemzeti jelképek használatáról szóló törvényhez, az államalapításról és a Szent Koronáról szóló emléktörvény végső formába öntéséhez, valamint a közoktatás területén a határon túli magyar anyanyelvű oktatás támogatásához.

Medgyasszay László képviselő 4 törvényjavaslata és egyéb indítványai a magyar termőföld védelmét, a földkiadó és földrendező bizottságok működésének szabályozását, a mezőgazdaságban dolgozók életfeltételeinek biztosítását, működésük anyagi biztonságának megteremtését célozták, csakúgy, mint a vadvédelemről és vadgazdálkodásról szóló törvényhez benyújtott javaslatai.

Lezsák Sándor képviselő önálló, valamint más képviselőkkel közösen benyújtott, összesen 198 indítványának nagy többsége két nagy, egymást sokban érintő területet és érdekkört ölelt föl: az elszikesedés meggátlása érdekében kormányprogramot sürgető, a Duna-Tisza közi homokhátság vízpótlására benyújtott parlamenti határozati javaslata mellett a közoktatás és a kisiskolák működési anomáliáinak kiküszöbölése, valamint a kistelepüléseken és a tanyavilágban élők helyzetének javítása érdekében kezdeményezett törvényi változtatásokat.

Németh Zsolt képviselő módosításai ugyancsak a területfejlesztésről, a gázszolgáltatásról, a bányászatról és a hulladékgazdálkodásról szóló, már meghozott törvényeket, illetve a még tárgyalási szakaszban lévő előterjesztéseket érintették, az önkormányzatiság általános és a helyhatóságok gyakorlati működési kérdései mellett.

Szászfalvi László képviselő indítványai a tűz elleni védekezésről, a temetkezésről, a közbeszerzésről és a hulladékgazdálkodásról szóló törvények módosítására irányultak, gyakorló polgármesterként (is) benyújtott egyéb javaslatai pedig az önkormányzatok problémakörébe tartoztak.

Zilahi József képviselő, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés elnök 1999 októberében elhunyt. Másfél évvel korábban, Fehérgyarmaton megszerzett mandátumának elnyerésére (a megye 10. számú választókörzetében) 2000. április 2-ára írták ki az időközi országgyűlési képviselőválasztást, ahol az MDF (az MDNP és a Vállalkozók Pártja támogatásával) Arday Andrást indította, aki az 52,14 %-os részvétel mellett megtartott választáson a 4. helyen végzett.

Összegzésként megállapíthatjuk: a képviselőcsoport saját törvényjavaslatai és közös módosítási javaslatai az MDF eredeti programjának prioritásait, tehát a kormányprogramnak is részét képező általános társadalom-, gazdaság-, oktatás- és szociálpolitikai törekvések legfontosabb elemeit tükrözték. A Parlament a koalíciós MDF összesen 981 indítványának mindössze 23,96%-át (főként a nem önállóan, nem kizárólag MDF-esként beterjesztett indítványokat) fogadta el.

I.3.

Az MDF által benyújtott 57, ún. „sima” kérdés tartalmi szempontból a következők szerint csoportosítható (kérdéseiket és azonnali kérdéseiket a képviselők értelemszerűen a megfelelő szaktárcák minisztereihez vagy politikai államtitkáraihoz intézték, ezért, valamint terjedelmi okokból a „felelő” minisztériumok nevét a felsorolásban nem közöljük):

a.) szakpolitikai téma aktuálpolitikai vetületben: „Igaz-e, hogy az MSZP, illetve az előző kormány 1998. év elején maga is indítványozta az ügyészségnek a Kormány alá rendelését?” (A kérdést Balsai István tette föl ’98 őszén, a polgári kormány hasonló törekvése miatti ellenzéki tiltakozás nyomán.)

b.) szociálpolitika: „A beteg-beutalási lehetőségek követéséről” és „Milyen esélyt lát Miniszter úr a védőnői munka megbecsülésére?” (Kelemen András), „Egyedi és méltánylást érdemlő esetekben miképpen tud segíteni a tárca az eladósodott lakásépítőkön?” (Lezsák Sándor)

c.) oktatás- és kultúrpolitika: „Mit ígér az Oktatási Minisztérium kollégiumfejlesztési programja az ezredforduló középiskolás diákjainak?”, „Miért nem kapnak lehetőséget az egyházi iskolák, illetve miért nem kaphattak több időt a pályázók?”, „Lát-e arra lehetőséget, hogy valamennyi kézműves szakma oktatásában a képzési idő ismét legalább két tanév legyen?” (Lezsák Sándor), „Miért merült feledésbe az ifjúságért tevékenykedők elismerésére alapított Szacsvay Imre-díj?” (Németh Zsolt), és „Lát-e arra lehetőséget, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogassa a Művészbarátok Egyesületét?” (Lezsák Sándor)

d.) gazdaság, környezet, közlekedés, önkormányzat: „Mit tesz a tárca annak érdekében, hogy a magyar fegyveres testületek haditechnikai eszközeinek a megújítása a hazai ipar bázisán történjen?” (Lezsák Sándor), „Mit kíván tenni a Minisztérium az önkormányzatok tulajdonvédelme érdekében a folyó gázberuházások körébent?” (Németh Zsolt), „Adóbevallás elektronikusan, avagy vissza a kőkorszakba?” (Font Sándor), „Mikor létestül határátkelő a Győr-Moson-Sopron megyei Zsira és a burgenlandi Locsmánd között?” (Medgyasszay László), „Mi lesz a Központi Környezetvédelmi Alap pályázatainak sorsa - Bicske példáján?”, „Messze van-e Bicskétől Szárliget - mentőkocsival?” (Kelemen András), „Mi a teendő annak érdekében, hogy a fővárosi önkormányzatok más települési önkormányzatokhoz hasonlóan millenniumi zászlót kaphassanak?” (Lezsák Sándor).

e.) nemzetpolitika - határon túli magyarok: „Hol tart a határon túli magyarság fennmaradását támogató törvényi szabályozás?”, „Tegyük lehetővé a határokon kívül élő fiatal magyar orvosok számára, hogy bekapcsolódhassanak rezidensképzésünkbe!” (Kelemen András).

I.4.

Miután az azonnali kérdés műfajában rövid párbeszédre is adott a lehetőség, ez a parlamenti forma informatívabb, egyúttal politikai súlya is nagyobb a „sima” kérdések „helyi értékénél”. Az MDF-frakció az elemzett időszakban 37 azonnali kérdést tett fel az interpellációkat megelőző „órában”, a következő témakörökben várva feleletet:

a.) igazságszolgáltatás és aktuálpolitika: ”Ki és mit mulasztott Kunos elítélt ügyében, avagy mitől hangos a sajtó?” (Balsai István kérdése azt követően, hogy 1999. november 10-én az igazságügy-miniszter nem ellenjegyezte az elítélt szabadon bocsátása ügyében benyújtott, és a köztársasági elnök által aláírt kegyelmi kérvényt.), „Mindenütt érvényes-e Magyarországon a Legfelsőbb Bíróság ítélete?” (Csapody Miklós), „Pócspetri után ismét pap a vádlottak padján?” (Varga István).

b.) szociálpolitika, foglalkoztatás: „Mit kíván az Egészségügyi Minisztérium tenni a betegellátáson belüli esélyegyenlőség javítása érdekében az 1996. évi LXIII. törvénnyel kapcsolatban?”, „Mi lesz veled, közgyógyellátás?” (Csáky András), „Az új lakástámogatás hozzáférhetőségéről” (Kelemen András), „A kormány kívánja-e támogatni a bányászatnak átképző foglalkoztatási központ létesítését?” (Ékes József), „Lát-e arra lehetőséget, hogy a megélhetésükben leginkább veszélyeztetett és az állásszerzésben is hátrányos helyzetű árva és félárva fiatalok ne csak a tanulói jogviszony utolsó napjáig kapjanak közlekedési kedvezményt?”, „A kisiskolák megmaradása, fejlesztése érdekében a jövő évi költségvetés tervezete milyen támogatási lehet?ségeket biztosít?” /2000-re vonatkozóan/, és „Milyen intézkedésekkel kívánja javítani a BM a tanyavilágban él?k biztonságát?” (Lezsák Sándor).

c.) önkormányzatok: „Mi a feltétele annak, hogy az önkormányzati t?zoltóságok hozzájuthassanak költségvetésük zárolt részéhez?” (Kelemen András), „Mikor kapják meg az okmánykiadási jogosítványt a városi önkormányzatok?” (Herényi Károly), „Ki fizeti a pótvizsgadíjat, avagy hogyan tovább a gázközmű-vagyon ügyében?” (Németh Zsolt).

d.) gazdaság: „Meg lehetett volna-e előzni néhány brókercég csődjét?” (Horváth Balázs), „Kinek az érdekeit képviseli a Budapesti Értéktőzsde Választott Bizottsága?” (Font Sándor), „Hulladékból biodízel?” (Kelemen András), „Telephelyengedély megújítása - vagy telephely bezárása?”, „Mit kíván tenni a kormány a sertéshízlalásban kialakult katasztrófahelyzet elkerüléséért?” (Font Sándor), „Mit tehet a kormány a sertéstartó gazdák érdekében?” (Medgyasszay László), „Jövedéki termék lesz-e a bor?” (Font Sándor).

e.) közlekedés: „Mi lesz a sorsa ezer kilométer vasútvonalnak?”, „Újabb vasútvonalakat szüntetne meg a tárca?”, „Milyen gyakorlati intézkedések születtek a Szolnok-Kiskunfélegyháza vasútvonal mellett a Lakitelek külterületén áthaladó 44-es országos közút biztonságának érdekében?” (Lezsák Sándor), „Megkezdődhet-e jövő tavasszal a magyar-szlovén vasútvonal kivitelezése?”, „Milyen messzire hallatszik el a bajánsenyeiek tiltakozása, avagy lesz-e külön szintű kereszteződés a magyar-szlovén vasúton?” (Németh Zsolt) és „Mikor változik az 5-os autópálya díja?” (Varga István).

f.) idegenforgalom, helyi és regionális kérdések: „Az idegenforgalom szempontjából hozhat-e gyarapodást az augusztus 11-i napfogyatkozás?”, „Hová t?ntek a halak a Balatonból, avagy ki védi a horgászok érdekeit?” (Herényi Károly), „Mikor lesz Pannonhalmán mentőállomás?”, „Kimaradnak-e Kárpátalja fejlesztési tervéből a Magyarországgal határos járások?” (Kelemen András), „Végül is ki lesz, Miniszter úr, a Békés megyei Földhivatal vezetője?” (Varga István).

I.5.

Az MDF képviselői az általában Parlamenten kívül és belül egyaránt nagy „népszerűségnek” örvendő, mert a választ illetően szavazáshoz kötött elfogadással vagy elutasítással járó, korántsem „tét nélküli”, ezáltal a legnagyobb politikai súlyt (és néha kockázatot is) hordozó interpellációk műfajában 33 alkalommal éltek az előző ciklusokban tipikusan, ma már azonban egyáltalán nem „ellenzéki természetű” lehetőséggel. Amíg az igen rövid időkeretben elhangzó kérdések (olykor szinte a balladisztikus előadásmódig tömörítve) a mégoly bonyolult problémákat is kénytelenek vázlatszerűvé redukálni és ezáltal legtöbbször elszürkíteni, addig az interpelláció műfajánál már megjelen(het) az a kifejtőbb és személyesebb előadásmód is, amely az interpellációt a napirend előtti felszólaláshoz hasonlóan (nem szólva a 15 perces vezérszónoki és a formailag időkeret nélküli beszédekről) igazán parlamenti beszéddé teheti. Az MDF képviselői az interpellációikra kapott válaszokat néhány esetet leszámítva elfogadták. Felszólalásaik a főbb tárgyköröket tekintve az eddigiekhez hasonló tematikákat érintettek, a konkrét tartalom tekintetében azonban a skála szélesebb és színesebb volt.

a.) gazdaság: „Hazudott-e az MSZP-SZDSZ kormányzat a Postabank ügyében, vagy mégis igaza volt V. Lajosnénak?” (Font Sándor), „Csőd szélén a MOL?” (Csáky András), „Aggályosnak tekinti-e Miniszter úr, hogy a magyar nukleáris üzemanyag beszerzésének feladata átkerüljön egy idén alapított kft. üzleti érdekeltségébe?” (Lezsák Sándor).

b.) oktatás, kultúra, nemzeti örökség: „Mit tehet a tárca az esti és levelező oktatás megtartása és fejlesztése érdekében”, „Mi lesz a véleménye a tárcának arról, hogy Veres Péter nevét száműzték a balmazújvárosi középiskola névtáblájáról?” (Lezsák Sándor), „Nehéz örökség, avagy hány milliójába fog kerülni az Oktatási Minisztériumnak Magyar Bálint törvénytelen döntése?” (Csapody Miklós), „Mikor lesz síremléke Csáth Gézának Szabadkán?” (Varga István), „Nemzeti kegyhelyeink védelmében” (Csapody Miklós), „Kulturális örökségünknek része-e a költő, része-e az államférfi?” (Kelemen András), „Nemzeti kulturális örökségnek tekintendő-e Közép-Európa egyik legnagyobb, Hild József tervei szerint épült temploma?” (Csáky András), „Lát-e arra lehetőséget, hogy az 1956. évi forradalom és szabadsáharc jelent?ségét törvénybe iktató 1990. évi XXVIII. törvényre épülve további törvények és kormányrendeletek szülessenek?” (Lezsák Sándor).

c.) szociálpolitika: „A már eldöntött lakáspolitikai intézkedéseken túlmenően tervez-e további lépéseket a tárca a fiatalok lakáshoz juttatásának megsegítése érdekében?” (Lezsák Sándor), „El kell-e szakadnia Fejér megyétől Biske, Csabdi, Mány, Etyek, Szárliget és Újbarok településeinek a betegellátás érdekében?” (Kelemen András), „Tervez-e a tárca törvénymódosítást annak érdekében, hogy büntetőjogi következménye legyen a fogyatékos személyek hátrányos megkülönböztetésének?” (Lezsák Sándor).

d.) gazdaság, mezőgazdaság, környezet: „Meddig kell bújkálniuk a mezőgazdasági alkalmi munkásoknak?” (Font Sándor), „Egy gazdasági, vidékfejlesztési és környezetvédelmi kérdés: a biodízel üzemanyag” (Kelemen András), „A borhamisítás visszaszorítása érdekében kezdeményez-e a kormány min?ségileg új intézkedés-sorozatot?”, „Miért kell félnünk az Országos Borminősítő Intézettől, avagy az utolsó nagy túlélő a rendszerváltás óta”, „Az ajándék tűzoltókocsinak ne nézd az életkorát” (Font Sándor), „Milyen környezetvédelmi intézkedések szükségesek az ózonkárosítás csökkentésére?” (Kelemen András), „Mikor kezdik meg a Duna-Tisza közi homokhátság vízpótlása érdekében szükséges beruházásokat?” (Lezsák Sándor), „PHARE-kérdések egy kis térség polgárainak szemével” (Kelemen András), „Meddig veszélyeztetik a Lágymányosi öbölben lév? hajóroncsok a sportolókat és a környezetet?” (Csapody Miklós).

e.) közlekedés: „Békés megye közútjain mikor lehet 80 km/h sebességgel közlekedni?” (Varga István), „A XI. kerületi Bartók Béla út felújításának tárgyában” (Csapody Miklós), „Azok a hidak nem vezetnek Európába, amelyek nincsenek!”, „Végképp elrepült Kunmadaras térségének kitörési lehetősége?” (Font Sándor).

f.) közbiztonság, igazságszolgáltatás: „A bíróság által jogerősen elítélt személyek szabadságvesztés büntetésének elhalasztásáról és félbeszakításáról” (Varga István), „Megakadályozható-e, hogy az önkormányzati viták rendszeresen bűnténybe torkolljanak Ráckeresztúron?” (Kelemen András), „Mit tud, mit kíván tenni a Belügyminisztérium az egyházi ingatlanok és az egyházi személyek biztonságáért?” (Gémesi György), „Mi a teendő annak érdekében, hogy a magyar állampolgárságuktól jogellenesen megfosztottak a jogellenes határozat időpontjáig visszamenőleg visszakaphassák a magyar állampolgárságot?” (Lezsák Sándor).

I.6.

A napirend előtti felszólalások tárgyában a Házszabály szerint országos érdekűnek, rendkívülinek és halaszthatatlannak kell lennie. Előadásukkal olyan aktuális, valóban nagy horderejű ügyeket lehet a parlamenti és a köznyilvánosság elé tárni, melyek nemcsak a köz figyelmét és/vagy az Országgyűlés döntését, a kormány azonnali intézkedését követelik, de a Parlament napirendjén sem szerepelnek. E szigorúan vett kereteket azonban a törvényhozási ciklusokon átívelő évtizedes szokáshagyomány idővel kitágította anélkül, hogy a műfajon belül meghonosodott tárgyi-tematikai sokféleség természetes „torlódása” (kül-, bel- és pártpolitika, „reagálások”, a társadalom-, gazdaság- és szociálpolitika alapkérdései, „botrányok”, katasztrófák, évfordulós és más megemlékezések stb.) vagy akár az előadásnak a Parlamentben megkívánt hangneme az előírások sérelmével járt volna.

Az MDF képviselői - megfelelvén a fenti kívánalmaknak - a háromhetes országgyűlési munkarend bevezetése óta (és annak ellenére) összesen 64 alkalommal szólaltak fel napirend előtt (többen a csekély figyelemmel kísért, de ugyancsak 5 perces időkeretű napirend utáni időszakban is). A felszólalások tárgykörei:

a.) egészségügy, szociálpolitika: „A tanyán élő népesség életkörülményeinek javítása” (Lezsák Sándor), „Betegségmegelőzés - egészségvédelem - egészségfejlesztés” (Kelemen András a társadalom egészségi állapotának rohamos romlásáról), „Az óvónők korkedvezmények nyugdíjba vonulásának lehetőségeiről” (Lezsák Sándor), „A pirula mégsem olyan keserű” (Csáky András a gyógyszertámogatások alakulásáról), „A gépjárművezetői alkalmasság megállapításához kötött drogszűrés bevezetéséről” (Lezsák Sándor), „Hadsereg - hátország nélkül” (Csáky András a budapesti Honvéd Kórház beruházásáról).

b.) oktatás- és kultúrpolitika: „Iskolabezárások” (Lezsák Sándor a fölszámolások és összevonások ellen), „Háromszintű ösztöndíjrendszer kialakítása” (Medgyasszay László a hátrányos helyzetű vidéki hallgatók anyagi támogatásának új formájáról), „A népfőiskolák jelentősége és szerepe az ország polgárosodásában” (Medgyasszay László), „Nemzeti kultúránk helyzete, különös tekintettel a kortárs művészet lehetőségeire” (Herényi Károly).

c.) gazdasági élet, agrárium: „A mezőgazdaságban a dízelüzemű járművek által felhasznált gázolaj jövedéki adójának visszatérítése” (Font Sándor), „A gabona égetése, avagy mi a megoldás?” (Medgyasszay László javaslatai a gabonatermelési válság leküzdésére),

ÖSSZEFOGLALÁS

(A Magyarország politikai évkönyve 1999. című kötetbe, az Érték, érdek, lojalitás és kritika című elemzés végére)

A Magyar Demokrata Fórumnak az 1998-as választásokon 17 képviselője jutott be a Parlamentbe, mindannyian egyéni körzetben megválasztva. Az MDF frakciója a parlamenti többség részese, egyetlen minisztere pedig a polgári koalíció kormányának tagja lett (a Fidesz-Magyar Polgári Párt 12, a Független Kisgazdapárt 4 minisztert adott).

Az elemzés az MDF-frakció 1998 ősze és 2000 tavasza közti parlamenti tevékenységét mutatja be, különös tekintettel képviselőinek parlamenti kezdeményezéseire és „irományaira” (törvényjavaslataira, kérdéseire, interpellációira és napirend előtti felszólalásaira). A vizsgálat fő szempontja az volt, hogy a különféle parlamenti „műfajokban” exponált problémák milyen tematikus csoportokat alkotnak, illetve hogy ezek a fő témák mennyiben tükrözik az MDF hagyományos felfogás- és értékrendjét, hogyan jelenik meg bennük - az érték és az érdek összekapcsolásával - választóinak képviselete.

Vázolja az értékelés a ’90-es választásokon győztes, majd fogyatkozó támogatottságú párt lassú térvesztésének külső és belső okait, a demokratikus átalakulás évtizedének főbb parlamenti vetületeit, és a jobbközép ’98-as győzelmének előzményeit. Az MDF-nek, mint a kormányzó koalíció harmadik erejének működési kereteit maga a koalíció, a lojális bírálat és az érdekérvényesítés korlátozott lehetőségei határozták meg - politikai törekvéseinek jó részét a közös kormányprogram ellenére sem sikerült érvényre juttatnia (a Parlament az MDF 981 indítványának 24%-át fogadta el). Külön fejezetben szólunk az MDF politikai identitásáról, annak gyakorlati kifejezéséről és a párt szövetségi politikájáról.

Bár az elemzés az elmúlt két év fontosabb bel- és külpolitikai eseményeit az MDF látószögéből teszi mérlegre, tárgya nem a párt belső élete, hanem magának az Országgyűlésnek a működése. Az, hogy mivel foglalkozott a Parlament a legtöbbet, mivel kellett volna az MDF szerint még többet, mivel pedig kevesebbet foglalkoznia, milyen új feladatok álltak és állnak ma a törvényhozás és a kormányzat előtt, valamint hogy miképp sikerült a teendőknek eleget tenni az új, ún. háromhetes ülésezési rend új feltételei mellett.

Írásunkban értékeljük az éppen tíz éve megalakult, első szabadon választott Országgyűlés demokratikus normateremtő jelentőségét is, hangnemében és stílusában összevetve azt a harmadik ciklus mindennapos tapasztalataival (a plenáris ülések és a bizottsági munka eltérő jellegének és „hangulatának” tükrében). Kitérünk az Országgyűlés és a kormányzat kapcsolatrendszerének, kormány és parlamenti ellenzék viszonyának, valamint a koalíció működésének elemzésére is. Kiemeljük, hogy noha kormánypártiság és ellenzékiség hagyományos szerepfelfogása nem változott, az elmúlt két év jellegadóan új vonása, hogy „az ellenzék” politikailag nem egynemű, ami a parlamenti erőtér alakulását és a társadalmi opciók változását egyaránt meghatározza.

Értékelésünk szerint a legkisebb kormánypárti képviselőcsoport a maga kis létszáma és szerény lehetőségei ellenére is kivette részét a törvényhozás munkájából, és az MDF népszerősége - kevéssel a ciklus közepe előtt - megindult a lassú növekedés útján.

Vissza a főoldalra