Dr. Hende Csaba

Szombathelyen született 1960. február 5-én. Kisparaszti gyökerű, elsőgenerációs értelmiségi családból származik. Egy testvére van, Ferenc. Nős (1984), felesége Stieber Szilvia, tanítónő. Gyermekei, Júlia és Borbála (1988) tanulók.

Általános és középiskoláit Szombathelyen végezte. Az ELTE Jogi Karán, 1984-ben summa cum laude eredménnyel végzett.

1984. márciusától Szombathelyen dolgozott, először ügyvédjelöltként, majd ügyvédként.

1988. októberétől, a szombathelyi MDF szervezet megalakulásától részt vesz annak a munkájában. Az elsőt kivéve valamennyi országos gyűlésen küldöttként vett részt.

Az első szabad választásokon a szombathelyi I. sz. vk. egyéni képviselőjelöltjeként indult, kb. fél százalékos különbséggel a második fordulóban alulmaradt.

Ezt követően megválasztották az MDF Szombathelyi Szervezet elnökének, amely tisztséget 1991. novemberéig töltött be. 1990-ben az MDF Országos Etikai Bizottságának tagjává választották, amely munkát 1992-ig végzett.

1991. november 1-től Für Lajos hívására a Honvédelmi Minisztériumba került, ahol először parlamenti titkári, majd igazgatási és jogi főosztályvezetői, végül 1993. március 15 - 1994. július 15. között kabinettitkári (kabinetfőnöki) tisztségeket töltött be. Ezzel párhuzamosan a Bem téren is titkári teendőket látott el Für Lajos, mint ügyvezető elnök mellett, ez okból kellett lemondania - az összeférhetetlenség miatt - az etikai bizottsági tagságáról.

A minisztériumban végzett tevékenységének súlypontja az új honvédelmi törvény és a kapcsolódó három alkotmánymódosítás, valamint a hadigondozásról szóló törvény szakmai előkészítésének iránytása volt. Mindhárom említett törvényt 99% feletti többséggel fogadott el az Országgyűlés. A törvények kidolgozásában végzett munkájáért a „Honvédelemért” kitüntetés első fokozatát kapta.

1993-tól folyamatosan tagja az Országos Választmánynak. 1993. tavaszától 1995. novemberéig.

1994. július 15-tel önként távozott a Honvédelmi Minisztériumból, erkölcsi megfontolásból lemondott az egyébként törvényesen járó végkielégítésről.

1994. őszétől ismét ügyvédi gyakorlatot folytat Szombathelyen.

Tagja a Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek és a Premontrei Diákszövetségnek, társadalmi munkában látja el a szombathelyi Katolikus Továbbképző Intézet jogtanácsosi teendőit. Felesége szülői munkaközösségi elnöki munkát végez a Püspöki Elemi Iskolában.

1998-tól az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára.

Vissza az előző oldalra