e-szigno konferencia

 



 

Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek!

Tisztelt Konferencia-résztvevők!

 

Mikor ennek a tanácskozásnak kitűzték az időpontját, a szervezők arra számítottak, hogy a digitális aláírásról szóló törvényt már elfogadta az Országgyűlés. Nem így történt, bár a parlamenti ütemterv szerint még májusban szavaznak a képviselők a törvényjavaslatról. Egyébként éppen ma, ezekben a percekben ülésezik az informatikai és telekommunikációs bizottság, és készíti elő a javaslatot a következő plenáris ülésre. Meg kell jegyeznem, hogy nem sokat, mindössze hetvenkettő módosító javaslatot nyújtottak be, ami elenyésző a másik előkészítés előtt álló informatikai szabályozáshoz, az egységes hírközlési törvényhez képest. Ahhoz ugyanis kétszáznál (206) több módosító javaslat érkezett.

Nem vagyok számítástechnikai szakember, ezért kérem, nézzék el nekem, ha nem mindig fogok mérnöki pontossággal fogalmazni. Nem ismerem a szoftverfejlesztők nyelvét, nem tudom milyen számsorral lehet leírni azt a változást, amely mindennapi életünket áthatja: azt érzékelem, megjelent a társadalmi térképeken egy vadonatúj kategória, mégpedig az internetezők közössége. Új szóval: a Netpolgárok csoportja. Nem valamiféle Cyborg űrlényekről van itt szó, hanem azokról az emberekről, akikkel találkozunk ismerőseinknél, családunkban, munkahelyünkön, egyszóval mindenütt a környezetünkben. Ôk ülnek a monitorok előtt, akár naponta nyolc-tíz órát is, ők tanulnak, dolgoznak, alkotnak a számítógéppel, és ők azok, akik az infotechnikai együtt-haladásunkat a világgal biztosítják. Többek között miattuk van szükség az elektronikus aláírást szabályozó törvényre.

Prezentációkat hallgatnak a résztvevők

A gazdasági kutatók azt vallják, az infotechnikai lemaradásunk a tengerentúlhoz és Nyugat-Európához képest általában 4-5 évre tehető. Az Internet-szakértők ezt a hátrányt legfeljebb két-három évben határozzák meg. Nyilvánvaló, hogy az ilyen típusú mérések nem lehetnek egzaktak, de meg kell mondanom, hogy a gyakorlati életben ez az informatikai leszakadás nem, vagy alig-alig érzékelhető.

Tapasztalataim szerint a magyar egyetemeken, kutatóhelyeken, a termelésben és a közszférában is szinte késedelem nélkül megjelennek a magas computerizációt igénylő tevékenységek.

Az elektronikus aláírás lehetőségét bevezető törvényjavaslat is azt bizonyítja, hogy a számítástechnikai lemaradásunk nem számottevő. Hiszen nincs egy éve, hogy Clinton elnök aláírta az Egyesült Államok idevonatkozó törvényét, és Európában sincs sok ide sorolható végleges szabályozás. Németországban és Csehországban fogadtak el már e-szignó törvényt.

Az EU ajánlások 2001 végét jelölik meg határidőnek a törvényi szabályozásra, így ez is sürgetővé teszi a törvény megalkotását, elfogadását, és a benne foglaltaknak érvényre juttatását. Szándékosan emelem ki az érvényre juttatást, mert a parlamenti vita során kiderült, hogy a jogszabályok alkalmazása, betartása és betartatása lesz az igazi próbája az e-szignó törvénynek. Külön fel kell itt hívnom a figyelmet, hogy a törvényjavaslat szerint a hatálybalépés csak a végrehajtási rendelet megjelenése után hatvan nappal következik be.

Szokatlanul nagy ez az intervallum, de akceptálható, mert ez a törvény ténylegesen - mint a pártok részéről elhangzott - alapvetően nem kötelezettségeket, hanem lehetőségeket teremt.

Ezzel egyetértve az a véleményem, miniszterként és pártelnökként is, hogy az Új Gazdaság és az elektronikus kormányzat kialakulásához vezető út egyik legfontosabb mérföldkövének tekintem a digitális aláírást bevezető törvényjavaslatot és várható elfogadását.

Az előterjesztés összhangban van a kormány programjával, amelynek egyik súlypontja a számítástechnikai felzárkóztatás elősegítése. Erre utalnak a Széchenyi terv idevonatkozó pályázatai, az Informatikai Kormánybiztosság felállítása és munkájának beindítása, valamint a kormányzati és egyetemi telematikai fejlesztések felgyorsítása.

Rátérve a törvényjavaslat elemzésére, felhívnám a figyelmet néhány gyakorlati problémára. A parlamenti vita során az MDF-es felszólalók érintették is ezeket.

A jövendő szabályozás szerint jogilag értelmezhetőnek csak a "minősített" elektronikus aláírás számít. Ezzel egyet is értünk, hiszen jelenleg is csak a "kék tollas" kézjegyet fogadják el hitelesen, gyakran ez sem elég, még közjegyzőnek is meg kell erősítenie az aláírás valódiságát. A javaslat szerint a hitelesítést "minősített hitelesítés-szolgáltató" végzi majd, olyan szervezet, amelynek működését - pontosan meghatározott kritériumok alapján - a Hírközlési Felügyelet engedélyezi, illetve a tevékenységét szakmailag ellenőrzi. De ebből még nem derül ki, hogy kik is lesznek ezek a hitelesítők, vagy hitelesítő, hiszen lehet az is koncepció, hogy csak egy intézmény legyen kijelölve.

A hitelesítés üzlet, várhatóan biztosan növekvő volumennel, hiszen nyilvánvaló, hogy a hitelesítésért fizetni kell, sőt lehet, mivel technikáról van szó, hogy a fenntartásért, korszerűsítésért éves díjat lehet szedni. Kik végezzék tehát ezt a munkát? Állami hivatalok, jelenlegi vagy alakuló gazdasági társaságok? Tőkeerős multinacionális cégek, akik már itt vannak, vagy itt lesznek, a megbízás reményében? Szerintünk ezekre a kérdésekre választ kell kapnunk rövidesen, talán jobb is lett volna, még a törvényi előkészítés szakaszában. Jelenleg azonban csak találgatások vannak a minősített hitelesítés-szolgáltatók kilétéről.

A témához kapcsolódóan az MDF több módosító javaslatot is benyújtott. Azt kezdeményeztük, hogy a közszféra dolgozói részére az aláírás hitelesítést egy állami többségű gazdasági társaság végezze. Rögtön megvádoltak bennünket, hogy a Magyar Posta érdekében lobbizunk. Nem erről van szó, mi nem mondtunk nevet, bár meg kell itt említsek egy németországi adatot: egy távközlési szolgáltatónál a hitelesítés 290 márka, míg a postai ablaknál ugyanez kevesebbe, mint a felébe, 120 márkába kerül. És akkor még nem számoltuk az utazási költségeket, hiszen posta közvetlenül a lakóhelyen is található. Ide kapcsolható másik javaslatunk is: azt indítványoztuk, hogy legalább minden megyében kötelezően legyen legalább egy minősített aláírás hitelesítő, hiszen a személyes megjelenés egy alkalommal nem kerülhető el.

Javaslatainkat - ugyan a pártpaletta különböző oldalairól támogatták - mégsem tudtuk átvinni, mert koaliciós partnereink nem támogatták.

Sajnáljuk, mert javaslatainkkal azt kívántuk hangsúlyozni: az e-szignóra vonatkozó szabályozás semmiképp nem lehet eszköze és technikája a - közkeletű nevén - digitális szakadék kialakulásának. A napjainkban egyre fenyegetőbb veszély ugyanis az, hogy a kompjuterizálódó gazdaság és társadalom úgynevezett info-szegény illetve info-gazdag rétegekre osztja egy-egy ország népességét, így Magyarországot is. Ebben a technikailag fejlett, de - reméljük, hogy soha meg nem valósuló - igazságtalan világban a magasabb jövedelemmel, vagy képzettséggel, vagy egyszerűen számítógép-hozzáféréssel rendelkezők elzárhatják az info-csapot, még kiszolgáltatottabb helyzetbe kényszerítve ezzel egész lakossági csoportokat, hátrányos helyzetű rétegeket: kialakulhat az info-proletáriátus. Éppen ezért úgy gondoljuk, a digitális kézjegy létrehozása és használata minden állampolgár elemi joga. Az elektronikus aláírás nem válhat egyes kivételezett emberek, vagy monopol-helyzetben lévő vezetők kiváltságává.

Az elektronikus aláírás nem exkluzív autogram, hanem az, aminek a törvénytervezet is kezeli: az információs társadalomban megjelenő és - várhatóan - fokozatosan tért nyerő dokumentum-azonosítási technika.

 

Néhány gondolatban kitérnék a parlamenti vitára. Lényegében minden párt leszögezte, hogy ez tipikusan az a törvényjavaslat, ahol politikai indulatok és előítéletek nélkül kell dönteni. Ezt a felfogást végig tartani is tudták a képviselők. Igazán heves összeakaszkodást csak két kérdésben tapasztalhattunk.

Az egyik ellenzéki felvetés az volt, hogy a Miniszterelnöki Hivatal túlteng a törvényben, például ki akarja jelölni az aláírás hitelesítő szervezeteket. Néhány szenvedélyes felszólalás és médiabeli adok-kapok után kiderült, hogy erről természetesen szó sincs, annyi mindössze a valóság, hogy az aláírás hitelesítés technikai szabványait kívánja a MEH meghatározni és folyamatosan ellenőrizni. Éppen úgy, miként a járművek vizsgáztatását is a hatóság végzi, de nem mondja meg a gyártóknak vagy a vásárlóknak, hogy milyen autót preferáljanak.

Nagyobb jelentőségű kérdésként vetődött fel, hogy mit sem ér a törvény, ha nincs benne semmiféle időhatár kijelölve, tehát, ha nincs meghatározva, melyik az az időpont, amikortól a közszféra intézményei kötelesek befogadni a csak elektronikusan létező dokumentumokat. Az MSZP és az SZDSZ közösen 2002 június végét javasolták a bevezetési időszak lezárásának. A FIDESZ ezt nem fogadta el, azzal érvelt, hogy kétéves költségvetés van érvényben, és ebben nincsenek betervezve az önkormányzatoknál a kapcsolódó fejlesztések költségkihatásai.

Vissza kell térnem a már jelzett véleményre: az elektronikus aláírásról szóló törvény nem kötelezettségeket, hanem lehetőségeket teremt. Ehhez az elvhez ragaszkodva nem támogatták a kormánypártok a határidők kijelölését. Véleményem szerint az üzleti élet szereplői számára úgyis az érdekek döntenek, ezen a területen a fejlődés ki fogja kényszeríteni az elektronikus kézjegy gyors elterjedését.

Más a helyzet a közigazgatásban. Itt természetesen szabályozásra van szükség. Ezt meg is teszi a törvénytervezet 27. Paragrafusa, amelyben felhatalmazást kap a kormány, a miniszterek, az önkormányzatok, hogy rendeletben szabályozzák a törvénnyel kapcsolatos sajátos követelményeket. Az általános indoklás külön is kiemeli, hogy kormány-előterjesztést kell készíteni az elektronikus okiraton alapuló cégbejegyzési eljárás koncepciójáról. Ez az én tárcám kötelessége, hiszen a cégbejegyzési eljárást az Igazságügyi Minisztérium felügyeli.

Határidőket most ne várjanak tőlem. Csak annyit ígérhetek, hogy igyekszünk lépést tartani a felgyorsult, digitális korszak követelményeivel. A tempo tartáshoz az Önök segítségét is kérem.

Biztos vagyok benne, hogy csakis közös munkával, együttes elszánással, a számítástechnika iránti szakmai elkötelezettséggel tudjuk megteremteni a digitális közhitelesség hazai bevezetését. Tudom, hogy nincsenek betervezve a költségvetésekbe az elektronikus aláírással kapcsolatos fejlesztések, de ennek ellenére, az a véleményem, hogy átcsoportosításokkal, pénzügyi észszerűsítésekkel és pályázatokon való részvétellel lehet forrásokat biztosítani. Ismerem az informatika iránt érdeklődők szakmai elszántságát, így biztos vagyok benne, hogy élni fognak törvény nyújtotta lehetőségekkel.

Nagy kihívásnak érzem, hogy az informatika segítségével végre megteremthessük az úgynevezett egy ablakos ügyintézést. Sokszor megígérte már ezt számos felelős szakember, de a hozzám érkezett visszajelzésekből ítélve, igazán még nem sikerült megvalósítani ezt a szép célkitűzést. Az elektronikus aláírás itt igazi fejlődést hozhat: a törvény hatályba lépése után talán tényleg nem az emberek, a sokszor bosszús ügyfelek fognak közlekedni hivatalról hivatalra az ügyiratokkal, hanem helyettük az elektronikus okiratok járják majd az elektronikus államigazgatás kybertereit. Az egy ablakos ügyintézés ily módon lekerülhet a napirendről és felválthatja az egy monitoros ügyintézés. És ez a monitor már lehet lakásunkban, az irodánkban is, de mindenképp emberközelben.

Az emberközpontúságot a humán megközelítést azonban hangsúlyoznom kell. Nagyon fontos, hogy a törvény elfogadása után nem lehet az ügyintézésnek egyetlen olyan helyszíne sem, ahol a parlamenti döntés hatására csak a digitális aláírást lesznek hajlandóak elfogadni. Ilyen túlkapásoktól tartani lehet. Hatékonyan meg kell előzni, hogy - az e-biznisz, az e-kormányzat mellett a már most is tapasztalható e-túlbuzgóság - ne vezethessen diszkriminatív hivatalok és vállalkozások színre lépéséhez.

Végezetül engedjenek meg egy személyes megjegyzést: úgy gondolom, az aláírás használata, az emberi kézjeggyel történő hitelesítés egy kulturális folyamat, amely ritkán, de mégis hordozott változásokat. A könyvnyomtatás után például, a kéziratos okiratok megszűnésével, a személyes szignalizáció elvált a dokumentumtól, külön készült az okirat - akár sokszorosításra is került - de hitelesnek csak azt tekintették, amelyen az érintett fél aláírása szerepelt. Az elektronikus aláírással talán egy új minőség keletkezhet: aki a dokumentumot létrehozza, saját maga hitelesítheti azt ország világ színe előtt. Minden lakás, minden íróasztal - középkori terminológiával - hiteles hellyé válhat. Az emberi felelőség, az írás felelőssége ezzel teljesen új dimenziókat kaphat. Az enter gomb megnyomásával ledőlhetnek a bürokrácia falai és talán sikerül visszaadnunk az embereknek azt az időt, amit az elmúlt időszakban a különböző, egyre bonyolultabbá váló apparátusok elvettek tőlük. Ha sikerül a polgároknak, és az alkotó embereknek új lehetőségeket teremteni, már elértük célunkat az elektronikus aláírás bevezetésével.

Vissza a főoldalra