Hajtómű-, Gépelem- és Alkatrészgyár

Cégismertető

A vállalat elődjét 1909-ben alapították és különböző neveken (Fogaskerékgyár - Hajtómű és Felvonógyár - Hajtóművek és Festőberendezések Gyára) egészen 1993-ig folyamatosan működött. Ekkor került sok a gyár magánosítására, és azóta a Hajtómű-, Gépelem- és Alkatrészgyár néven folytatja tevékenységét.

Ebben a munkában nagy szerepet játszik, hogy a magánosítás folyamán mind a géppark, mind pedig valamennyi műszaki dokumentáció egy kézben maradt és a gyárban korábban dolgozó szakemberek jó része is maradt.

Ennek köszönhetően és utalva arra, hogy a gyár elődje évtizedeken keresztül monopol helyzetben volt a hazai piacon, gyakorlatilag bármely területén (bányászat, vegyipar, kohászat, olajipar, papíripar, gépgyártás, stb.) felhasznált hajtómű, illetve az alkatrészeinek gyártását el tudjuk végezni. Jó néhány korábbi KGST országban, valamint számos egyéb országban, ahol a Magyar Hajó és Darugyár különféle darukat értékesített, melyekhez a hajtóműveket itt gyártották, lehetővé vált, hogy külön tervezési, felvételezési és egyéb munkák elvégzése nélkül bármilyen korábban itt gyártott hajtóműhöz rövid határidővel alkatrészek pótlását, újragyártását illetve komplett hajtómüvek gyártását el tudjuk végezni.

Természetesen nem csak a korábban itt gyártott termékek alkatrészeinek elkészítésére tudunk vállalkozni, hanem bármely olyan munkára is, amelynek elvégzésére gépparkunk és műszaki szakembergárdánk alkalmas. Készek vagyunk idegen rajzdokumentáció alapján is munkák elvégzésére, sőt lehetőség van arra is, hogy bérmunka keretében hozott anyagból gyártsunk. Hazai öntödékkel kooperálva számos európai vállalatnak készítunk ily módon alkatrészeket.

2007-ben bevezettük a CAD/CAM rendszert(SolidEdge,EdgeCam).

Amennyiben rövid ismertetönk felkeltette érdeklődését, kérjük keressen bennünket, készséggel állunk rendelkezésre.

Home